A nógrádi polihisztor emlékének megidézése
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek!” – ez volt a mottója annak az emlékkonferenciának, amelyet a tavaly elhunyt Böszörményi István emlékére szerveztek. A losonci Kármán József Alapiskola Ráday termében rokonai, barátai, ismerősei, volt kollégái és tisztelői mutattak rá a nógrádi polihisztorként is emlegetett helytörténész nem mindennapi életművére.
A neves helytörténész, tanár és néprajzkutató kiemelkedő szerepet töltött be a nógrádi magyar közéletben, általa az itt élők jobban megismerhették múltjukat. Nem volt olyan Csemadok-rendezvény, városnéző séta vagy megemlékezés, ahol ne lett volna jelen. Előadásai során igyekezett minél átfogóbb képet adni egy-egy témáról. Büszkén mondhatom, hogy jómagam személyesen is ismertem a Tanár urat. Füleki gimnazistaként ugyan nem tanított, de tudósítói munkám során több alkalommal volt szerencsém interjút készíteni vele. Hatalmas tudása, amivel sosem kérkedett, lenyűgözött. Mindig kedvesen, segítőkészen viszonyult a magamfajta kezdő újságíróhoz is. A Teremtő 2022. július 12-én szólította őt magához, de emlékét sokan szeretettel őrzik. Egyikük Gyurcsík Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kisebbségpolitikai Kutatóműhelyének a vezetője, az emlékkonferencia fő szervezője. Ahogyan bevezetőjében fogalmazott, most biztosan mosolyog a bajsza alatt, hogy mi ez a nagy felhajtás, hiszen csak tette, amit hite, közössége megkívánt.
– ismertette a konferencia megszervezésének fő céljait Gyurcsík Iván.
A helyszín szimbolikus, hiszen a Tanár úr erősen kötődött a református líceum épületéhez, illetve magához az intézményhez, hiszen itt kezdte meg tanulmányait. Az egyház szeme fénye az Oskola című kötetében dolgozta fel a történetét, így állítva emléket a losonci iskolának, de a Ráday terem kialakítása is az ő érdeme.
Igazából ez a hiány hozta a felszínre a konferencia gondolatát. Ő egyébként rendkívül szerény ember volt, azok közé tartozott, akik a vállukon hordozzák a közösségüket, azok közé, akik megtartják a magyar nemzetet. Meg kell tehát becsülni őket, emléküket – hangsúlyozta a fő szervező.
A konferencia azonban nem a vége valaminek, hanem egy következő szakasz kezdete, tette hozzá Gyurcsík Iván. A meghívott előadók a Böszörményi István által magas szinten kutatott témákat járták körül, emléket állítva a helytörténész munkásságának. A Szlovenszkói városképek című magyar dokumentumfilmmel pedig nemcsak a szellemét idézték meg, hanem szeretett városát, Losoncot bemutatva, az ő mondatait, gondolatait is, hiszen Böszörményi István is megjelenik a filmben. Jelen írásunkban a Tanár úr munkásságának három fontos, az életét meghatározó részletét ragadtuk ki.
Spiegelné Böszörményi Katalin, István nővére azt fogalmazta meg, hogyan látta öccsét. A többi között megtudtuk, István rendkívül vészterhes időkben, 1947. március 20-án látta meg a napvilágot, így érkezése valódi örömként érte a családot. A kisfiúra legfőképpen nagyanyja, a 105 évet megélt Ómika volt nagy hatással, aki a nagy cserépkályha melletti fotelben ülve, sült krumplit majszolva, naphosszat mesélt vagy felolvasott neki a régi újságokból. Ekkor szerette meg Pisti a történelmet. Ötéves korában egy mandulagyulladás szövődményeként szívizomgyulladást kapott. Két hónapot a szliácsi szanatóriumban töltött, ami után még féltőbb szeretettel vették körül. Ő zárkózottabb lett a társainál, a közéleti történések azonban nagyon vonzották. Sok időt töltött kis műhelyében is, ahol fúrt, faragott, mindent megjavított. Amit mások már rég kidobtak volna, abból ő létrehozott valamit.
Gimnáziumi tanulmányait Füleken kezdte, ahol 1965-ben érettségizett. Sokáig régésznek készült, végül a Comenius Egyetemen szerzett tanári képesítést svéd–német szakon. Munkát ajánlottak neki az egyetemen, de nem fogadta el, mivel teljes szívével kötődött Losonchoz és a családjához. 1972-ben diplomázott, és szeptembertől a Füleki Gimnáziumban kezdett tanítani. Munkahelyéhez nyugdíjazásáig hű maradt. Közben járta a környéket, fényképezett, gyűjtött, beszélgetett az idősekkel, és ezeket a beszélgetéseket lejegyezte, magnóra vette. Nővére gyermekeivel, unokáival bejárta Gömör és Nógrád minden szegletét, és mindenütt, mindenhez volt egy-egy története. A Covid időszaka nagyon megviselte, hiszen elmaradtak a Csemadok-rendezvények, amelyekre annyira készült, nővérével is csak telefonon tudta tartani a kapcsolatot. Tudhatta, hogy súlyos beteg, de mindvégig titkolta családja előtt. Utolsó hónapjait nővérénél töltötte Salgótarjánban, de végső napjait Losoncon akarta leélni. Végakaratának megfelelően anyja sírjába, nagymamája mellett helyezték örök nyugalomra.
– zárta visszaemlékezését Spiegelné Böszörményi Katalin.
Böszörményi István életét, a tanári munkája mellett, a Csemadoknak szentelte, amellyel édesapja révén már kisgyerekként kapcsolatba került. 1983-tól egészen a haláláig vezetőségi tag volt, számos műsor szervezésében, rendezésében vett részt. Az 1983-as év több szempontból is emlékezetes volt számára. Petőfi Sándor és Madách Imre születésének évfordulója kapcsán ugyanis ekkor rendezte az első irodalmi összeállítást a két jeles költő műveiből. Ugyanebben az évben részt vett az első Ráday-megemlékezés megszervezésében és lebonyolításában is. Böszörményi szervezői tevékenységén kívül néprajzi gyűjtéseket végzett, különböző témájú kiállításokat rendezett, néprajzi szemináriumokon vett részt. Ezért a tevékenységéért megkapta a Csemadok Kiváló Népművésze elismerő címet. Losonc, Fülek és a nógrádi régió neves személyiségei, műemlékei, továbbá a népi építészet és a lakáskultúra volt helytörténeti kutatásainak a tárgya. Eredményeit előadásokon, illetve szlovákiai és magyarországi folyóiratokban publikálta.
– mondta Hahné Duray Éva, aki a gimnáziumban osztályfőnöke, később kollégája és barátja lett.
Böszörményi István munkásságát a Csemadok több országos, regionális és helyi díjjal ismerte el. 2005-ben neki ítélték a Nógrád Közművelődéséért-díjat. Demecs Andrea, a Csemadok losonci alapszervezetének elnöke elmondta, számára két okból is fontos volt a konferencia létrejötte.
– Egyrészt azért, mert a Tanár úr egész élete összefonódott a Csemadokkal. Ő maga is nagyon büszke volt a Csemadokon belüli tevékenységére, és mindig arra törekedett, hogy a magyarságot valahogy összefogja, amihez a Csemadok volt a legalkalmasabb szervezet. Nekem személy szerint pedig azért volt fontos, mert a gimnáziumban német nyelvre tanított, majd elkerültem Budapestre, és egy időre kiestem az itteni életből, de nagyon nagy örömmel nyugtázta, hogy hazatértem. Egyszer egy interjúban kérdezték tőle, hogy a volt tanítványai közül kikre büszke, és Szvorák Zsuzsa mellett az én nevemet említette. Ez nagyon jólesett, de egyben hatalmas feladatot is adott nekem egész életemre, hogy amit ő ránk hagyott, azt tovább kell vinni – hangsúlyozta Demecs Andrea.
A diákok és a tanár kollégák is polihisztorként tisztelték. Nem volt olyan téma, amiről ne tudott volna bővebb információkkal szolgálni számukra. A könyveket nagy becsben tartotta és lebilincselően, ékes szókinccsel tudott magyarázni. Haladt a korral, hiszen elsők között tanulta meg a számítógép fortélyait, kollégáinak tanítási anyagot készített. Szvorák Zsuzsanna, a Tanár úr egykori tanítványa előadásában összefoglalta a még élő idős gimnáziumi pedagógusok emlékeit Böszörményi Istvánról. Zárszóként ezekből a vallomásokból szemezgetünk.
Somogyi Márti néni, szlovák szakos tanárnő szép fogalmazásait, beszédeit emelte ki, vagy azt, hogy az évkönyvekbe milyen tartalmas visszaemlékezéseket írt. Mocsáry Lajosnak emléket állított Kurtányban, a losonci Ráday-emlékmű körül pedig állhatatosan dolgozott. Önként vállalt magasztos feladatként temetési búcsúbeszédeket írt, Akikért a harang szól kezdettel, és végül maga ez az ezeréves tölgy is kidőlt, jegyezte meg Somogyiné Sörös Márta.
Koronczi Ferenc, német–orosz–filozófia szakos tanár elmondta, részben neki köszönheti, hogy elvégezte a német szakot.
Molnár László, matematika–fizika–informatika szakos tanár, a Pro Futuro Polgári Társulás elnöke arra emlékeztetett, hogy Böszörményi István alapító tagja volt az iskola anyagi támogatását felvállaló Pro Futuro Alapítványnak, majd jogutódjának a Pro Futuro Polgári Társulásnak.
– A társulás munkáját vezetőségi tagként segítette. Mindig szívesen vállalta az iskola, a szűkebb és tágabb régiónk bemutatását a Kárpát-medencéből rendszeresen hozzánk érkező diákoknak és tanároknak. Nyugalmazott gimnáziumi tanárként is mindig számíthattunk rá.
Benko Pál, biológia–kémia szakos pedagógus a közösségi szerepét emelte ki, hiszen nélküle nem volt a környéken néprajzi, irodalmi esemény.
Péter Juraj, a gimnázium igazgatója szlovák és történelem szakos kollégája volt Böszörményi Istvánnak. Reneszánsz műveltségű emberként emlékezik rá, akitől sokat tanult kezdő tanárként, például a népi építészetről.
Szvorák Zsuzsanna magyar–etika szakos pedagógus univerzális embernek tartotta, aki gimnazistaként német nyelvre tanította és kezdetleges műfordításait megőrizte. Majd amikor a kollégája lett, ezeket visszakapta.
– emlékezett vissza.
Az emlékkonferencia záró mozzanataként a Kármán József Alapiskola udvarán felavatták Hrubík Béla Böszörményi István tiszteletére készített kopjafáját. A Tanár úr személye és tudása meghatározó volt Nógrádban, a szülőföldjéért való munkálkodást mindig szívügyének érezte. Ezt ismerte el a magyar állam 2021-ben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel. A konferencián elhangzó előadásokból, illetve Böszörményi István írásaiból, kutatásaiból Gyurcsík Iván és Somogyi Alfréd szerkesztésében 2024-ben emlékkötet megjelentetését tervezik.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/40. számában.
