A nép ellensége – egy monodráma Pozsonyban
Évtizedekig tilos volt róla beszélni is. Az érintetteket megfélemlítették, a legközelebbi családtagok se tudtak sok mindent róla, legfeljebb hozzátartozójuk egy-egy elejtett mondatából következtettek arra, milyen szörnyűségeket élhetett át. Jobb esetben a falubeliek is csak annyit tudtak róla, valahol a Szibériában raboskodott, rosszabb esetben gyanakvó tekintetek követték minden lépését még évtizedek múltán is. Mert, aki a Gulágon volt, az biztosan elkövetett valamit, ezt verte belénk a szocialista rendszer.
Pedig a rendszer nagyon könnyen rányomta bárkire a nép ellensége bélyeget, akkor is, ha semmi bűne sem volt. Koholt vád mindig akadt, ami mai szemmel nézve, sok esetben már szinte nevetséges. Egy ilyen koholt vádak alapján tizenhat évesen Gulágra került fiatal lány történetéról szól „A nép ellensége” című monodráma, amely egy gulágtúlélő szenvedéseit tárja elénk.
A monodrámát a XXXVII. Városi Kulturális Napok keretében a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezete és a Pozsonyi Casino közös szervezésében a Liszt Intézetben a pozsonyi közönség is megtekinthette egy rendhagyó történelemóra formájában.
Rohr Magdolna története nem egyszerű történet, a fiatal lány kilenc évet töltött embertelen körülmények között szovjet átnevelőtáborokban, sokáig azt sem tudta, miért: a koholt vádat csak jóval a hazatérése után, a hatvanas évek vége felé tudta meg. A negyvenperces monológban ennek a lánynak a visszaemlékezéseit hallhatjuk egészen 1945-től, amikor a szovjet katonák először csoportosan megbecstelenítették, majd nem sokkal később koholt vádak alapján elhurcolták.
Sztankay Orsolya színművész számára nem lehetett egyszerű feladat Rohr Magdolna megformálása, egy interjúban a színművész azt nyilatkozta, az ember igazából nem tudja ezeket a szörnyűségeket megérteni vagy átérezni, csak megpróbál különböző színészi eszközökkel a mélyére menni.
A monodráma pozsonyi bemutatójának díszvendége Nagyné Pintér Jolán, Rohr Magdolna lánya volt, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke, aki hosszú ideje igyekszik megismertetni az emberekkel édesanyja – és az elhurcoltak – szenvedéstörténetét. Az alapítvány egyik konferenciakötetében ezt írja: „A Gulag szörnyű rabságát elszenvedő, 16 évesen elhurcolt anyám és a 18 évesen leventeként fogságba esett apám, miután közel 10 évet szenvedtek ártatlanul, hazatérésüket követően szinte azonnal egy kisbabát tarthattak a kezükben. Ez a kislány voltam én, aki szinte csodával határos módon fogantam a hazafelé tartó úton a lembergi gyűjtőtáborban (…)
A múlt feldolgozásának számtalan lehetősége van, memoárok, szakirodalmak, interjúk, tanulmányok, előadások segíthetik múltunk megértését, az ismeretek bővítését. „A magyar történelem, főként a 20. századi azonban számos olyan tehertételt hagyott nemzedékeinkre, amelyeknek nemcsak feldolgozása, hanem megértése is sok nehézségbe ütközik” – mondta a monodráma bemutatása előtt Nagyné Pintér Jolán, aki szerint ezek a történések, a kegyetlen diktatúrák mind transzgenerációs traumákat okoztak, szétszakított családokat, elvett tinédzserkort, árván maradt gyerekeket, özvegy házastársakat, testi és mentális betegségek garmadáját.
– írta az egyik konferenciakötetben az alapítvány elnöke. A Gulag alapítvány ennek a hitvallásnak megfelelően úgy véli, csak a kibeszélés segíthet sajátos nemzeti történelmünk feldolgozásában.
„Éppen ezért tartunk több éve rendhagyó történelemórákat középiskolásoknak, vonjuk be közreműködőként megemlékezéseinken a fiatal generációt, és hirdettünk számukra ebben az évben összművészeti pályázati felhívást is a Gulag témakörében” – mondta az alapítvány elnöke, hozzátéve, mindezzel nem az elrettentés a céljuk, hanem az, hogy a fiatalok a múlt megismerésével elkerülhessék a zsákutcákat, felismerjék a történelmi fordulópontokat, tudják azt, hogy mikor van veszélyben a személyes szabadságuk és nemzetük függetlensége.
– mondta, hozzáfűzve, eszközül a művészetet választották ahhoz, hogy bemutassák a szinte bemutathatatlant: így született meg Török Tamás drámaíró-dramaturg jóvoltából A nép ellensége monodráma.
A monodrámát követően dr. Kovács Emőke történész tartott előadást a Gulagról és a korszak feldolgozottságáról. Igyekezett megvilágítani a különbségeket is a Gulagra hurcolás és a málenkij robot között. A szakember szerint a hosszú titkolózás után a korszak most már egyre nagyobb figyelmet kap a magyar történelemben, egyre több adat, információ kerül elő az orosz levéltárakból is, így egyre árnyaltabb képet kaphatunk erről a borzalmas időszakról.
– mondta a történész. Hozzátette, az egymillió emberből körülbelül 30-40 ezer volt a politikai elítéltek száma, vagyis akiket koholt vádak alapján hurcoltak el.
A monodrámából sok mindent megtudni az elhurcolás menetéről, a tranzittáborról, a szovjet kényszermunkatáborok kegyetlen életéről a zord körülmények között, de a hazatérő rabok sanyarú életéről is. Kovács Emőke szerint ma már sokat tudunk a szovjet táborok életéről, amiről azonban keveset tudunk, az az 1953-as hazatérés.
S hogy mi várt ezekre a Gulag-túlélőkre a hazatérés után Magyarországon? „Az utóbbi időben sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel, s az a tapasztalatom, hogy ezek az ember ugyan nagyon megszenvedték a Gulagot, de az igazi szenvedés az 1953-as hazatérés után várt rájuk.
– mondta a történész. Hozzátette, a beilleszkedés is nehezen ment számukra, csak alja munkát végezhettek, mert mást nem kaptak, sok esetben állandó zaklatásnak és megfigyelésnek voltak kitéve. „A Kádár-rendszer abban az időben annyira félt, hogy újból elővette a Gulág-aktákat, s több esetben – bár semmit sem csinált az illető – börtönbe zárták mondván, jobb megelőzni a bajt” – fűzte hozzá a történész.
– zárta a történész.
Egy korabeli szovjet közmondás úgy tartja a Gulagról, „aki nem volt ott, majd sorra kerül, aki ott volt soha nem felejti el”. Ez a mondat is a kommunista korszak embertelenségét mutatja, ezért is fontos, hogy a fiatalabb generációt is emlékeztessük a múlt szörnyű bűneire. Mert emlékezni kell és okulni a múltból, hogy mindezek a szörnyűségek ne történhessenek újra meg, "mert akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt".
