A magyar közösség szolgálatában
A Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot a nemzetpolitikai államtitkárság 2015 tavaszán indította el Petőfi Sándor Program néven. Célja a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság nemzettudatának megerősítse, a még meglévő magyar közösségek segítése, hogy rövid távon lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa számarányuk csökkenését. A kárpátaljai Balog József tavaly érkezett Fülekre ösztöndíjasként, munkájával a Füleki Csemadok Alapszervezetet segíti.
Kislányommal minden héten részt veszünk a Ringató foglalkozáson. Itt ismerkedtünk meg „Józsi bácsival”, ahogyan a gyerekek nevezik a foglalkozások zenei kíséretét biztosító Jocit. Főleg gitáron játszik, de kiváló ismerője a népi hangszereknek is. Négy évig az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzsben tanult zene szakon, emellett párhuzamosan zenélt a Ráti Szent Mihály Gyermekotthonban, kórusokban, dzsessz-, popfesztiválokon és koncerteken. Füleki tartózkodása idején a gimnáziumban is tart zeneórákat.
Balog József októberben kezdte meg szolgálatát a Füleki Csemadok Alapszervezetnél, és a helyi Magyar Közösségi Házban lelt otthonra.
– Advent idején már részese lehettem a tervezésnek, az ünnepváró programoknak, építettük az adventi óriáskoszorút, a betlehemet, jómagam pedig a plakátokat, a zenei közreműködést terveztem. Idén segítek a hagyományos magyar bál, illetve a magyar kultúra napján történő megemlékezés szervezésében, de már március idusának tervezését is elkezdtük a mentorommal. Ezeknél is elsősorban a zenei részért vagyok felelős, de szívesen segédkezem mindenben – avatott be teendőibe az ösztöndíjas.
– Nagyon hálásak vagyunk az anyaországnak ezért a lehetőségért, hiszen van kivel megosztani az ügyes-bajos dolgainkat. Ahogy a társadalom is öregszik, ugyanígy a Csemadok vezetősége is, az energikus, vitális fiatalok máshol próbálnak szerencsét. És ezt a hiátust először Burovincz Laura, aztán Endrődi Mike Attila, és most Balog József ellensúlyozza munkájával. Mindhármukkal nagyon elégedettek voltunk, illetve vagyunk, mindegyiküket saját gyerekünkként fogadtuk. Nem csoda tehát, hogy ketten itt maradtak velünk, hiszen Attila menyasszonyt, Laura pedig férjet talált a mi magyar közösségünkben. És ami engem nagyon boldoggá tesz, hogy a velük való kapcsolat továbbra is élő. Joci most akklimatizálódott. Mi már látjuk az ő emberi tulajdonságait, azt, hogy miben erős, miben tudja kamatoztatni a tudását. Megvan benne a munkabírás, az alázat, és a szerénység, ami fontos a közösségi munkában, de főként a zenei közreműködésben fogunk rá számítani – hangsúlyozta a Csemadok helyi elnöke.
Balog József ehhez csak azt tette hozzá, hogy tevékenységével a Kárpát-medence magyarságát igyekszik szolgálni, ami teljes mértékben megegyezik a Petőfi-program célkitűzéseivel.
Megjelent a Magyar7 2024/4. számában.