A lélek szabadságát semmilyen földi hatalom nem veheti el – Emléktáblát avattak Szencen Farkas Jenőnek
Pappá szentelésének 80. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Szencen Farkas Jenő papköltőnek a Csemadok Szenci Alapszervezetének szervezésében. Az emléktáblát a papköltő szülőházának homlokzatán helyezték el.
Farkas Jenő a szlovákiai magyar természetlíra és vallásos költészet egyik jeles képviselője volt. Bár életében csak két verseskötete jelent meg (Csendország, Valaki jár a nyomomban), szellemi örökségét a Felvidéken nagy tisztelet övezi. Szenc mellett Nagymegyeren is aktív kultusza van, ahol több mint tíz évig plébánosként szolgált, és tiszteletére minden évben rendszeresen megszervezik a szavalóversennyel egybekötött Farkas Jenő Emléknapot.
A hit és a magyar szó szolgálatában
„Van valami mélyen megrendítő és felemelő abban, amikor egy közösség visszatér a gyökereihez. Ma mi is ezt tettük itt, Szencen, ennek a háznak a homlokzata előtt” – kezdte ünnepi beszédét Németh Gabriella önkormányzati képviselő a táblaavató ünnepségen, amelyen Farkas Jenő rokonai is részt vettek. A képviselő szerint a táblaavatással egy adósságot is törlesztenek: hazavárják városuk szülöttét, Farkas Jenőt.
„Ez a ház az a hely, ahonnan egykoron elindult az az életút, amely a hit, a fohász és a magyar szó szolgálatában zajlott. Innen, Szencről indult a kisfiú, aki később Esztergomban kötelezte el magát Isten oltára mellett, és aki papi hivatása mellett a tollat is pajzsul választotta a nehéz időkben” – fogalmazott az ünnepi szónok. Farkas Jenő igazi felvidéki sorsot élt. Szencről Pozsonyon, Csicsón és Nagymegyeren át Albárig vezetett az útja, ahol hűséggel gondozta a rábízott lelkeket.
De bárhová vezette is a sors, a szívében mindig ott élt a költészet és a szülőföld szeretete. „Olyan korban volt ő papköltő, amikor a hitet elnémítani, a magyar szót pedig háttérbe szorítani akarták. Ő mégis megszólalt, költészetével tanúságot tett arról, hogy a lélek szabadságát semmilyen földi hatalom nem veheti el” – fogalmazott az ünnepi szónok.
Mint a továbbiakban elmondta, Farkas Jenő műfordítóként is hidat épített, amikor a szlovák romantika nagyjait anyanyelvünkre ültette át.
Bizonyította, hogy a kultúra képes összekötni azt, amit a történelem elválasztott.
De nemcsak hidat épített a két nép között, hanem bemutatta a magyar nyelv végtelen gazdagságát és kifejezőerejét is” – mondta Németh Gabriella, hozzáfűzve, ez a tábla ezen a homlokzaton mindenkinek hirdetni fogja, az itt élőknek és az idelátogatóknak egyaránt, hogy ez a föld értéket teremt, és a közösség nem felejti el a fiait.
Hirdetni fogja, hogy a hit, az irodalom és a szülőföld iránti hűség olyan fundamentumok, amelyekre ma is bátran építhetjük a jövőt”
– tette hozzá a szónok.
Az ünnepi beszédet és a tábla leleplezését követően Pammer Tamás atya, a Szenci Plébánia magyar lelkipásztora áldotta meg az emléktáblát. A táblaavatás során a 76. Szenczi Molnár Albert cserkészcsapat állt ünnepi díszőrséget.
Amikor nehéz volt magyarnak lenni
A táblaavató ünnepséget a kultúrházban a Szenczi Molnár Albert Alapiskola volt diákjainak a költő verseiből készült emlékműsora követte Szabó Jolán összeállításában, valamint egy kiállításmegnyitó, amelyek célja az volt, hogy méltó módon felidézzék a papköltő életét és munkásságát.
Az összeállítást követően Radoslav Ragač elismert szlovák történész Farkas Jenő kapcsán úgy fogalmazott, a táblaavatás történelmi igazságszolgáltatás Szenc városának eme jelentős szülöttjével szemben.
„A felvidéki magyarságnak két jóhírű papköltője van, Mécs László és Farkas Jenő” – fogalmazott az emlékünnepségen Mons. Zsidó János, Őszentsége káplánja. Mint mondta, Farkas Jenő volt kettőjük közül a kevésbé szerencsés helyzetben, mivel a működése már beleesett a szocializmus időszakába, „amikor is kettős fájdalmat kellett éreznie, mint lelkész, pap azt látta, hogy a kommunizmus alatt mind kevesebben és kevesebben járnak templomba, és azt is át kellett élnie, hogy nem tudja kiadni a verseit”. Hiába áldotta meg az Úr nagy tehetséggel, az íróasztalnak írt.
„Amikor Pozsonyban működött, a magyar kispapoknak, mondhatni, lelki atyjuk volt, akkor még szép számban voltak magyar kispapok a pozsonyi teológián, akik a temetésén már idősebbekként visszaemlékeztek arra, hogy Farkas Jenő mennyire segítette őket, erősítette a magyarságukat a kommunizmus idején, amikor nehéz volt magyarnak lenni. Az ő példája, a szavai megmaradtak bennük és kitartottak” – fogalmazott Mons. Zsidó János.
Mint elmondta, a legtöbb ideig a Csallóközben szolgált, az ottani szolgálati helyei közül leginkább Nagymegyeren őrzik az emlékét, ahol pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából állítottak neki emléktáblát a valamikori zárda falán, s máig rendszeresen minden évben pünkösdhétfőn megemlékeznek róla.
Én gimnazista koromban találkoztam először a verseivel, amikor a kötetei a kezembe kerültek, és szinte naponta beleolvastam ezekbe a szép lírai versekbe. Később aztán egy esperesi körzetben, a dunaszerdahelyiben működtünk, én Bősön, ő pedig Albáron.
Amikor én Bősre kerültem, ő már súlyos beteg volt, és a püspökség engem bízott meg, hogy a betegsége ideje alatt, helyettesítsem őt Bősről, halála után pedig engem bíztak meg, hogy három évig az utódja legyek az albári egyházközségben” – emlékezett vissza a közös évekre az atya.
Mint mondta, ezekben az időkben találkozott a fennmaradt írásaival, és sokat beszélgetett azokkal az emberekkel is, akiknek a plébánosuk volt.
Mindig nagy szeretettel emlékeztek vissza rá, úgy mondták, mindenkihez kedves volt, segítőkész. A templomatya úgy fogalmazott: minden mise után összegyűltünk körülötte a templom előtt, és a plébános úr elviccelődött, beszélgetett velünk, olyan jó volt mise után vele együttlenni”
– emlékezett az atya. Hozzátette, bár ő már nincs közöttünk, az emléke megmaradt, és őrizzük meg továbbra is.
„Olvassuk a verseit, és a tiszteletére minden évben megrendezendő nagymegyeri szavalóverseny örökös zsűritagjaként arra biztatnám a szenci fiatalokat is, hogy jöjjenek el Nagymegyerre ők is, erre a szép eseményre, az utóbbi években ugyanis hiányoznak onnan a szenci diákok, vagy esetleg itt, helyben szervezzenek Farkas Jenő szavalóversenyt” – mondta.
Hozzátette, Farkas Jenő rossz korban élt. „Ha akkor felvállalja a szocializmus eszméjét, akkor futtaták volna, de ő nem tagadta meg önmagát, megmaradt papnak, megmaradt jó embernek, megmaradt kereszténynek és igaz költőnek, aki csak az igazságot tudta elmondani, a hazugságot nem. Így aztán félreállították” – tette még hozzá az atya.
Zsidó János visszaemlékezése után olyan történetek hangzottak el, másoktól hallott vagy személyes élmények alapján, amelyek Farkas Jenővel voltak kapcsolatosak, és amelyeket a szenci emberek hosszú ideig emlegettek. Például az a sokakat mélyen megérintő homíliája, amelyet egy betegség miatt váratlanul ő tartott a szenci Lourdes-i Szűz Mária barlangnál. A visszaemlékezések után a jelenlévők megtekinthették a papköltő tiszteletére berendezett kiállítást.
„Azok a tárgyak, dokumentumok és könyvek, amelyek itt, a kiállítóteremben pihennek, nem csupán a múlt néma tanúi. Farkas Jenő életének, küzdelmeinek, hitének és költészetének a kézzel fogható bizonyítékai.
Ha végigmegyünk ezen a tárlaton, Farkas Jenő kettős hivatása rajzolódik ki előttünk, láthatjuk a lelkipásztort és láthatunk egy rendkívül érzékeny művészt. A kiállítás bemutatja a gyökerekhez, ide, Szenchez vezet vissza minket”
– mondta a kiállítás megnyitóján Németh Gabriella, hozzátéve, az itt kiállított fotók azt a közeget mutatják be, ahonnan ez az életút elindult, a papi szolgálat emlékei tárulnak a szemlélő elé.
A tárlat másik, talán legizgalmasabb gondolata, a szó szolgálata. Farkas Jenő olyan korban alkotott, amikor a magyar szó megtartása a Felvidéken önmagában is feladat és felelősség volt.
Amikor kezükbe veszik a versesköteteit, gondoljanak arra a belső tűzre, ami a nehéz évtizedekben is írásra késztette őt” – tette még hozzá Németh Gabriella.
