2026. január 13., 11:42

A legtöbb baba a Léna és a Noel nevet kapta a dunaszerdahelyi kórházban

A Csallóköz legnagyobb egészségügyi intézményében 2025-ben összesen 523 szülést vezettek le.  270 kislány és 255 kisfiú jött a világra. Két édesanya ikreket vihetett haza a kórházból. Az intézményben tavaly a kismamák komfortjának emelésére helyezték a hangsúlyt. Éppen ezért bővítették és korszerűsítették a szülőszobákat, új szülőasztalokat vásároltak.

Dunaszerdahelyi szülészet
Szülés-előkészítő
Fotó: Dunaszerdahelyi kórház

A szülések száma, sajnálatos módon, ebben az intézményben is évről évre csökken. Ez egy hosszútávú demográfiai trend eredménye. Ennek ellenére a csallóközi kórház szülészete évek óta stabilan tartja szakmai szintjét és az ellátás magas színvonalát. Ezt támasztják alá az anyukák véleményei is.

Egyikük, akik októberben adott életet Elizabeth nevű kislányának, elmondta, barátnői tanácsolták neki, hogy a dunaszerdahelyi kórházban szüljön. Mivel a szülés nehezen indult be, sürgősségi császárral adott életet kislányának. Az ott dolgozók szerinte profi módon végezték munkájukat. Nemcsak az egészségügyi ellátást illetően, hanem lelkileg is támogatták.

Dunaszerdahelyi szülészet
Nőgyógyászati-szülészeti osztály
Fotó:  Dunaszerdahelyi kórház

Hatalmas plusz volt a számára az is, hogy a kórházban töltött idő alatt, a  szülés-előkészítő tanfolyamnak köszönhetően,  ismerős arcokkal találkozott. Ezért úgy érezte, mintha az övéi közé érkezett volna. Míg a kórházban volt, a szoptatási tanácsadók is rendszeresen felkeresték és tanácsokkal látták el.

Ajánlom a dunaszerdahelyi szülészetet. Az ellátás, a helyiségek és a koszt is magas színvonalú. Köszönöm az egész csapatnak a profi és emberi hozzáállást”

– tette hozzá a boldog kismama.

És hogy mely neveket kapták leginkább az újszülöttek?

Lányok esetében a prímet a Léna vitte. Második helyre az Emma, harmadikra pedig a Luca került. Fiúknál a Noel volt a listavezető, amit a Dániel és az Olivér követett.

Nincs megállás a modernizálásban

A szülészeti osztályon tavaly is folytatódott a felújítás, megnagyobbították a szülőbokszokat és új szülőasztalokat vásároltak. Mindez a vajúdó nők kényelmét szolgálja, valamint intimebb környezetet biztosít a kismama és az őt szülésre elkísérők számára.

Dunaszerdahelyi szülészet
Szülőszoba
Fotó:  Dunaszerdahelyi kórház

A dunaszerdahelyi szülészet már évek óta szülés-előkészítő tanfolyamokat biztosít a leendő anyukák számára, amit tavaly 67 kismama vett igénybe. Hét kismama élt azzal a lehetőséggel, hogy személyre szabott szülési terv szerint hozza világra a gyermekét. Az ide szülni érkező kismamák az aromaterápiát és gyógytornász segítségét is igénybe vehetik. A kórházban profi szoptatási tanácsadás is folyik, hogy az anyatejes táplálás a lehető legjobban alakuljon a baba és a mama számára is.

Idén a standard feletti szobák bővítése a cél, hogy a szülést követő napokon biztosítsák nemcsak a kismamák nyugalmát és magánszféráját, hanem hogy velük lehessen a kísérő személy is.

Megosztás
Címkék