A legszebb szülinapi ajándék a tizedik aranyérmem lenne
Ritka, mint a fehér holló az az élsportoló, aki ifiként és felnőttként más-más, egymástól nagyon eltérő sportágban arat győzelmet. Nos, a családjával Szentpéteren élő Dudás Gabriella története bizonyítja, hogy akad ilyen „csodalény”. A nyolcszoros országos junior kajakbajnoki címmel rendelkező, időnként az önsanyargatástól sem visszariadó hölgy az idén nehézsúlyú országos birkózó bajnok lett, és folytatni kívánja sportkarrierjét.
Gabikától megtudtam, hogy a szülőfalujában, Szentpéteren végezte az alapiskolai tanulmányait. Kajakozni a szülei hatására, tizenegy évesen kezdett a Komáromi Kajak-Kenu Klubban. Ők ennek a sportágnak a választását azzal indokolták, hogy ily' módon szeretnék hasznosítani a kamaszlányban felgyülemlő sok energiát. A döntésükben az is közrejátszott, hogy akkoriban lettek többszörös olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnokok a helyi Riszdorfer-fivérek, akik az ifik példaképeivé váltak. Ráadásul kevés volt a női versenyző, ami növelte a fiatal lány esélyeit.
A későbbi sportsikereinek köszönhetően felvették őt a budapesti Csanádi Árpád Sportiskola gimnáziumába, de Dél-Komáromban érettségizett. Pár év múlva pedig Ámor nyila Trencsénbe irányította, majd a férjével együtt visszatért Szentpéterre, ahol a két gyermekükkel ma is élnek.
A tehetséges sportoló nem titkolta, az eredmények mindig ösztönözték.
– Amikor a kajakozást kipróbáltam, szerelem volt az első látásra azért is, mert vízöntőként a nyugtató hatású víz közelsége sokat jelentett nekem. Később az is nagyon motivált, hogy a kajakozás során egyre ügyesebbnek bizonyultam, Polhammer László nevelőedzőmnek is köszönhetően, szép versenyeredményeket értem el.
– foglalta össze Gabika röviden a sportolói pályafutása első „felvonását”, majd rátért a diákélete alakulására.
– A szüleimmel megbeszéltük, hogy a középiskolai tanulmányaimat egy budapesti sportgimnáziumban kezdem el, ahová fel is vettek. Miközben az ottani kajakos lányok tizenöt fős csoportjában nagyon intenzíven edzettek minket, továbbra is szlovákiai színekben versenyeztem és arattam győzelmeket. Amikor a folyamatos sportolás ellenére felkúszott rám pár felesleges kiló, azaz 17 évesen 82 kilósra gömbölyödtem, azt várták el tőlem, hogy gyorsan fogyjak le tíz kilót, ami akkor nem sikerült.
Főleg az apukám nagyon nehezen fogadta el a döntésemet, ráadásul a sportiskolából is távoznom kellett, mert félbeszakítottam a sportolást – magyarázta.
Gabika végül a dél-komáromi Jókai Mór Gimnáziumban érettségizett, továbbtanulni nem akart, s megismerkedett a jövendő férjével, aki tíz évig Trencsénben birkózott.
– Ő egyáltalán nem beszélt magyarul, nekem pedig elég hiányos volt a szlovák- nyelv-tudásom, de mindez nem gátolta a szerelmünket. Eldöntöttük, hogy egy ideig Trencsénben élünk majd, és a szlovák környezetben jobban megtanulom a nyelvet. Így is lett, ám három év után visszatértünk Szentpéterre, ahol segítettük beindítani a szüleim panzióját, majd az ottani építkezési vállalatuknál helyezkedtünk el. Kilenc évvel ezelőtt felépíttettük a házunkat, azután megszületett a most 8 éves Vanessa lányunk, majd Gyurika fiunk, aki 6 éves.
Amikor Megály Mihályék két évvel ezelőtt Szentpéteren birkózóklubot nyitottak, oda a gyermekeiket is beíratták, és Gabriella további szülőket is hasonló lépésre sarkallt.
Aztán egy évvel ezelőtt Megály Misi rábírt arra, hogy versenyszerűen űzzem, hiszem megvan hozzá minden adottságom és a versenysportolói előéletem, amit kamatoztathatok. Mivel azonban a kétszeri várandósság alatt felmentek rám a kilók, sürgősen drasztikus fogyókúrába kellett kezdenem, amiben a férjem is segített, ugyanis a birkózónők legfeljebb 76 kilósak lehetnek, ami e nemnél már nehézsúlynak számít. Fél év alatt mintegy 30 kilót fogytam le úgy, hogy betartottam az önkínzó diétát. Nekem nagyon bevált az időszakos böjt, amikor naponta csak egyszer, délben ettem.
A kitűzött cél lebegett előttem: lefogyni, sokat edzeni a klubban az edzőmmel és a férjemmel odahaza, majd ebben a sportágban is bizonyítani. Bizony előfordult, hogy az edzéseken már szédültem az éhségtől, de nem adtam fel – idézte fel a történteket.
Aztán idén május 24-én bebizonyosodott, megérte mindezt végigcsinálnia, mert az első országos bajnokságon, amin részt vett Komáromban, a dobogó legfelső fokán végzett.
– Mivel nagyon erős ellenfelem volt, nem egy, hanem két meccs során kellett megküzdenünk egymással, s mivel mindkettőt megnyertem, országos bajnok lettem. Ennek az volt az ára, hogy a nagy megterheléstől leblokkolt, nem mozgott a nyakam, amit Horváth Attila sebészdoktor izomlazítókkal tett rendbe. Bár mindezek láttán a szüleim is nagyon aggódtak értem, a sok nehézség sem tántorított el attól, hogy folytassam a birkózást...
Mivel hamarosan újabb verseny vár rá, ismét formába kell magát hoznia. A közelgő ünnepi koccintgatás és falatozás számára felejtős, viszont napi három órát kell edzenie a házimunkák és a gyermekneveléssel járó feladatai elvégzése után.
– A célom egyértelmű, részt akarok venni a 2026-os év első negyedében megrendezendő országos bajnokságon, ahol szeretném megszerezni életem tizedik aranyérmét. Remélem, hogy ez sikerül, hiszen minden tőlem telhetőt megteszek. Nekem ez lenne a legcsodálatosabb ajándék önmagam számára a január 31-i, 34. születésnapom alkalmából.
Megjelent a Magyar7 2025/48. számában.
