A kórház felépült, de az állam nem érdeklődik
A Penta társaság Pozsony Lamacs városrészében felépült magánkórháza, a Bory Kórház már megkapta az illetékes építésügyi hatóság jóváhagyó határozatát, amely november végén lépett hatályba. A tervek szerint a kórház első osztályait 2023 márciusában nyitnák meg.
Az újgenerációs Bory Kórház a hazai egészségügyi ellátórendszer zászlóshajója lesz. A kórház szinte minden orvosi szakterületet lefed majd, a főbb területek azonban az anya- és gyermekgondozás, az agyi, a szív- és érrendszeri, az onkológiai betegségek, a mozgás-szervi-traumatológiai, valamint az anyagcsere- és emésztési zavarok programja lesznek.
A kórház vezérigazgatója, Ľuboš Lopatka szerint több mint 1500 embert alkalmaznak majd, és évi 35 ezer kórházi kezeléssel számolnak.
A személyzet szempontjából javarészt készen állnak a nyitásra és az első osztályok működésének elindítására. Egyes értesülések szerint azonban a Penta a Pozsonyi Egyetemi Kórház személyzetét csalogatná át a kórházába, közülük némelyek már konkrét állásajánlatot is kaptak, jóval magasabb fizetéssel. Távozásuk azonban az egészségügyi ellátást és az orvostanhallgatók oktatásának folyamatosságát veszélyeztetné. A magánkórház tagadja, hogy az egyetemi kórházból töltené fel a gyógyító személyzetet.
Gondot okozhat viszont, hogy a kórháznak még mindig nincs szerződése a piac kétharmadát lefedő Általános Egészségbiztosítóval.
Eddig csak az Unionnal és a Dôverával sikerült szerződést kötniük, mivel állítólag a legerősebb kormánypárt elnöke, Igor Matovič gátolja a Bory Kórház és az Általános Egészségbiztosító közötti szerződéskötést. Tény, hogy a koalíciós OĽaNO már jó ideje bírálja a Pentát az egészségügyi szektorban folytatott üzletei miatt, például azért a 400 milliós kiesésért, ami a Dôvera és az Apollo biztosító 2010-es egyesülésekor keletkezett. Ám Matovič és az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský is tagadják, hogy bármilyen módon befolyásolnák ez ügyben az állami egészségbiztosító vezetőjét, Richard Strapkót.
A Bory Kórház vezetői mégis bizakodnak, hogy hamarosan sikerül tető alá hozni ezt a szerződést is. Egyébként a legnagyobb egészségbiztosító ügyfelei nem részesülhetnének a nem fizetős kezelésekben Szlovákia legújabb kórházában, ami nagymértékben rontaná a Bory esélyeit, gyakorlatilag ugyanis egyetlen kórház sem működhet az állami egészségbiztosítóval kötött szerződés nélkül. Persze, az sem kizárt, hogy ez esetben végül az állami biztosító fizetne rá a boltra, mert az ügyfelei átpártolnának ahhoz a biztosítóhoz, amelyiknek van szerződése a Boryval.
Megjelent a Magyar7 2022/49. számában.