A köbölkúti könyvtár felvette Stampay János nevét
A híres kántortanító nevét viseli a helyi alapiskola, a cserkészcsapat és a főutca is, melynek parkjában mellszobra is megtalálható. Nemrég a könyvtár is felvette a nevét emlékezve arra, hogy ő maga is alapított könyvtárat a községben.

A névfelvételt Bolya Szabolcs alpolgármester javaslatára egyhangúlag fogadta el a testület. Megkérték Drégely Juliannát, a könyvtár akkori vezetőjét készítsen vagy készíttessen néhány logótervet, amelyekből választott a képviselőtestület.
Bolya Szabolcs kifejtette, fontosnak tartotta a névfelvételt, megemlékezve úgy is a világhíres kántortanítóról, mint könyvtáralapítóról.
„Jelenleg új vezető áll a könyvtár élén Kunyik Karolina személyében egy olyan időszak kezdetén, amikor nagyon fontos, hogy újra beinduljon a kulturális élet a községben.
– emelte ki az alpolgármester.
Stampay János rövid életútja
Léván született, 1891-ben került Köbölkútra kántortanítónak, és itt tevékenykedett élete végéig. Feladatai nem merültek ki a templom és az iskola körüli munkában, mert tudta, a falu népének a praktikus életben is szüksége van az ő tudására, tapasztalataira. ”A dalárda fellépéseiből szerzett pénzből a templomnak orgonát, az iskolának harmóniumot vásárolt. Elterjesztette a faluban a gyümölcstermesztést, a fanemesítést, kiosztott 3000 oltványt, az utak mentére szederfákat ültetett. Mindezekért miniszteri jutalmat is kapott. Egyszerű, takarékos és ízléses öltözködésre nevelte a község lányait, asszonyait. A gyerekeket selyemhernyó-tenyésztésből is bevételhez juttatta. Tevékenységének rengeteg ága-boga volt. 1914 után megszervezte a hadba vonultak és a sebesültek segélyezését, könyvtárat nyitott. Megírta híres énekes- és imakönyvét. Az imakönyv óriási siker lett. Még életében 42 kiadást ért meg és hárommillió példányban kelt el. A legmagasabb helyekről kapott elismerést: 1902-ben XIII. Leó pápa érdemkereszttel, 1942-ben XII. Pius díszkereszttel jutalmazta” – áll a Magyar Katolikus Lexikonban. .