A kerékpárosok hónapja június Dunaszerdahelyen
A kerékpárosok hónapjának is nevezhetjük júniust Dunaszerdahelyen, mert két hagyományos, nagy érdeklődésre számot tartó bringás rendezvényt is szerveznek az elkövetkező hetekben.

Az első, a tizenötödik alkalommal sorra kerülő Dunaszerdahelyi Bringásnap, amelyet a Családi Könyvklub szervez meg június 10-én, szombaton. A dunaszerdahelyi állomási park melletti játszótérről 10 órakor indul a bringásfelvonulás!
A program szombaton, azaz június 10-én állomási park melletti játszótéren délelőtt 10 órakor vesz kezdetét, onnan indul a felvonulás. A városon belüli útirány és táv egyszerű: egy nagy kört írnak le a városban, kb.10 km-t megtéve, majd megpihennek a vásártéren. A rendezők elmondták, hogy a kritikus pontokon, vagyis a kereszteződéseknél rendőri és szervezői biztosítás is lesz.
A vásártéren a világmozgalommá duzzadt „Critical mass – kritikus tömeg” rendezvények mintájára a kerékpárosok a fejünk fölé emelik a bringákat – egy fotó, illetve a jó közérzet, s a maradandó emlék érdekében!
Az igazán kitartóak pedig tovább túrázhatnak Udvarnokot érintve Eperjesig, a Kis-Duna partjára, ahol „benéznek” az Eperfesztiválra is.
Két héttel később, június 25-én a MOL Aréna mellől indul az év csallóközi kerékpáros versenye, a Tour de Kukkonia 2023. Ezen a versenyen nem csak a kerékpározás népszerűsítése a cél, hanem a négy kategória közül háromban eredményt is hirdetnek.