A jövő színjátszói
A napokban láthatta a füleki közönség a két helyi gyermekszínjátszó-csoport legújabb darabját. A II. Koháry István Alapiskola mellett működő KOHÁRY-SOKK idén a Generációk című szerkesztett játékkal mutatkoztak be a Duna Menti Tavaszon. Előadásukkal nemcsak arany sávos minősítést értek el, hanem elnyerték a gyerekzsűri különdíját is. A Füleki Gimnázium társulata, a FIKSZ idei darabjának címe Alpha csajok, ami Arisztophanész A nőuralom című komédiája alapján íródott.

Füleken nagy hagyománya van az amatőr színjátszásnak. Az írásos források szerint a füleki műkedvelők 1899-ben mutatták be Tóth Ede A falu rossza című darabját. A színjátszásnak akkoriban gróf Cebrián Istvánné személyében támogatója is volt, aki a korabeli krónikák szerint 1913. augusztus 15-én előadással egybekötött táncmulatságot szervezett. Csepreghy Ferenc népszínműve, a Piros bugyelláris volt aznap műsoron. Majd hosszabb szünet után, 1920-ban indult újra a színjátszás a városban. 1945-ig közel hetven darab került a közönség elé, és voltak vendégelőadások is.
A második világháborút követően, az ötvenes évek elején a Csemadoknak, a Béke üzemnek és a Kovosmalt gyárnak is saját színjátszógárdája volt. Az évek folyamán kicsit mérséklődött a színjátszási kedv, amelynek 1979-ben új lendületet adott a Zsákszínház, majd a két gyermekszínjátszó-csoport, a Zsibongó és az Apropó. Ezek utódcsoportjai a KOHÁRY-SOKK és a FIKSZ, azaz a Füleki Irodalmi KisSzínpad.
A KOHÁRY-SOKK három évvel ezelőtt alakult. Elődje, az egykori Ifjúság utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában működő Zsibongó – amelyet Kerekes Éva és Szvorák Zsuzsanna alapított – már negyedszázada megszűnt. 2023-ban Ferenc Izolda gondolt egy nagyot, és új színjátszó csoportot alapított KOHÁRY-SOKK néven. Abban az évben a Duna Menti Tavaszon arany sávos minősítést értek el egy Mikszáth-novella modern feldolgozásával. Ezt követően Arany János A bajusz című elbeszélő költeményét vitték színre nagy sikerrel, hiszen a Duna Menti Tavaszról ezüst sávos minősítéssel tértek haza. Idén az országos fesztiválra szerkesztett játékkal készültek, amelynek címe: Generációk. A játékban a baby boomerek, az X, Y és Z, valamint az alfa generáció legfőbb jellemzőit foglalták össze, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy megértik-e egymást a generációk?
– avatott be a „kulisszatitkokba” Illés Kósik Andrea, a darab egyik rendezője. Azt is kiemelte, mennyi pozitívummal jár egy gyermektársulat megléte az iskolában.
– A beszédkészség fejlesztése, a szövegek memorizálása mellett a legnagyobb hozadéka mindenképpen az összetartozás érzése. A gyerekek szeretnek együtt lenni a próbákon, és persze nagyon várták a Duna Menti Tavaszt is, ahol szintén nagyon jól érezték magukat. Tavaly azt terveztük, hogy a kilencedikesekkel már idén nem dolgozunk, mert van nekik sok egyéb elfoglaltságuk, felvételik, egyebek. De ők még ott, Dunaszerdahelyen elénk álltak és azt mondták, addig nem mozdulnak innen, míg meg nem ígérjük, hogy jövőre is készítünk együtt darabot. Úgyhogy őket sem hagyhattuk ki, hozzájuk jött egy nyolcadikos kislány, plusz a hetedikesek, így aztán egy kicsit felduzzadt a csapat, de a lényeg, hogy jövőre is tudjuk folytatni a munkát – hangsúlyozta Illés Kósik Andrea.
A FIKSZ 2023 szeptemberében alakult meg a Füleki Gimnáziumban Szókovács Éva vezetésével. Céljuk a több évtizedes színjátszói tradíció továbbéltetése a gimnáziumban. Tavaly júniusban már sikeresen szerepeltek a Jókai Napokon Komáromban, és novemberben az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon Szepsiben, ahol négy díjjal is jutalmazták őket. Idei darabjuk címe: Alpha csajok, ami Arisztophanész A nőuralom című komédiája alapján íródott.
Arisztophanész eredeti műve az ókori Athénban, 2400 évvel ezelőtt játszódik, amikor a korrupcióval és a kapzsisággal küzdöttek a városállam lakói. A nők változást szerettek volna, de nem volt beleszólásuk a politikába. Ha körülnézünk mai demokráciánkban, mivel is küzdünk leginkább? Hány nő van a politikai elitben? De van még sok, ettől is égetőbb kérdés. Például az, hogy ki főzi meg a vacsorát? Ki takarít ki? Ki kel fel a gyerekhez éjszaka? És tudnak-e férfiak és nők egymás nélkül élni? A szövegkönyvet Molnár Kata és Szókovács Éva írta.
A legnagyobb boldogság az volt, amikor láttam a gyerekeket a színpadon, hogy mindenki megnyílik, egy másik arcát mutatja, és remélem, tudtam nekik valamit adni – nyilatkozta Szókovács Éva, aki a jövő évtől már nem lesz a gimnázium tanára, ezért más veszi át a rendezői feladatot. Szvorák Zsuzsanna azonban biztosított mindenkit arról, hogy amint az Apropónak, úgy a FIKSZ-nek is biztosan lesz folytatása, hiszen a kollégái, a diákjai, vagy az egykori apropósok segítik a folytonosságot.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/26. számában.
