2020. szeptember 25., 10:50

A hullámvasút és a rabul ejtett vágai kopjafa esete búcsú idején

Furcsa hangulatban tartják majd meg a szeptember végi búcsút a mátyusföldi Vágán. A faluban már a hét közepén "állt a bál", miután az ideérkező körhintások „rabul ejtették” a községben található két felszentelt magyar kopjafa egyikét. A hullámvasút működésének érdekében, még ha csak pár napra is, de eltávolították helyéről az 1848/49-es szabadságharc tiszteletére emelt emlékoszlopot Vágán. A falu lakosainak egy része felhördült és kegyeletsértőnek érzi a kopjafa elmozdítását, mások pedig nem értik, miért kell a bolhából is elefántot csinálni.

Az évszázad búcsújára készülnének? 

Vága község a koronavírus terjedése miatt kiadott hatósági ajánlásokkal ellentétben úgy döntött, idén is körhintákkal, a hagyományos módon ünnepli a búcsút szeptember utolsó hétvégéjén.

A körhintások meg is érkeztek a faluba, de ezúttal nem a szokott helyen, a helyi futballpályán telepedtek le, hanem polgármesteri engedély értelmében a falu központjában, a vágai alapiskola közvetlen közelében.

Szeptember 23-án portálunkhoz felháborodott lakosok juttatták el a fényképekkel alátámasztott információt, miszerint a hullámvasút sínpályája és az azt körülvevő korlát szó szerint rabul ejtette (lásd nyitóképünket!) az 1848/49-es szabadságharc tiszteletére állított, az iskola falának közvetlen közelében álló kopjafát és a mellette élő galagonyabokrot.

A jóérzésű lakosok felhördültek, úgy érzik kommersz célokból meggyalázták a hősök tiszteletére állított emlékművet. Panaszukkal utolérték Kubica Adriánt, a falu polgármesterét is, aki információink szerint kiadta az engedélyt a körhinták felépítésére. A magukat megnevezni nem kívánó lakosok elmondták azt is, soha még ennyi „búcsús” nem jött Vágára, mint idén, úgy fogalmaztak, bizonyára az évszázad ünnepére készül a falu vezetője.

Paprikás hangulat a nyelvjárásszigeten

Csütörtök reggelre a probléma megoldódni látszott, de úgy, ahogy senki nem számított rá. A kopjafát eltávolították a helyéről, a galagonyabokrot pedig kivágták, annak érdekében, hogy a hullámvasút biztonságosan működhessen.

kopjafa_vaga3.jpg

Érdeklődésünkre, hogy mi a helyzet a kopjafával, Vága falu képviselőtestületének tagja, Károly László elmondta, úgy értesült, hogy a helyi iskola gondnoka szerelte le az emlékoszlopot, azért, hogy a búcsú ideje alatt az ne sérüljön meg, valamint azt az információt kapta, hogy a fácskát is kivágták, mert egyébként is nehéz volt nyírni körülötte a füvet.

Hozzátette, érdekes, hogy egy másik, ugyanolyan bokrot, amely „nem zavarja meg” a hullámvasút működését, nem kellett kivágni. Károly László szintén meghökkenve és értetlenül áll az eset előtt, mint mondja, Vága amúgy is egy nyelvjárássziget, „Mátyusföld szlovák-magyar nyelvhatárán”, az utolsó végvár, nincs szükség arra, hogy egy magyar szimbolikájú, felszentelt emlékmű elmozdításával "borzolják a közhangulatot".

Búcsúi búcsú a kopjafától

A ma7 felkereste Adamec Darinát, a vágai magyar alapiskola igazgatónőjét is a kérdéssel, mi lett valójában a kopjafával.

Az intézmény igazgatója úgy nyilatkozott, azért szerelték le azt, hogy ne sérüljön meg és az iskolában bent, a folyosón tárolják.

Az igazgatónő szerint ennek az esetnek nincs jelentősége, hiszen a búcsú után a kopjafát visszahelyezik az eredeti helyére.

A magyar érzelmű vágai lakosok nehezményezik, hogy egy felszentelt emlékmű került eltávolítására, mint mondják, Budapesten a Hősök terén sem rakosgatja senki ide-oda a szobrokat, mert azok zavarnak egy-egy eseménynél. Az esetet kegyeletsértőnek tartják.

„Meggyalázva egy emlékmű, ami tiszteletből lett állítva a hőseinknek. Ott a pont a falunak” – írja a szociális hálón egy felháborodott polgár.

kopjafa_vaga4.jpg

A vágai 1848/49-es szabadságharc tiszteletére állított kopjafát 2017. március 15-én szentelték fel, elkészítésének ötlete még az akkori iskolaigazgatótól, Czakó Attilától származott. A kopjafa készítői úgy nyilatkoztak a mostani esettel kapcsolatban, ha már az emlékoszlopot elmozdították a helyéről, jó alkalom lesz ez arra, hogy renoválják és felújítsák egy kicsit. Azt azonban őszintén sajnálják, hogy a szép kis galagonyabokor is áldozatul esett.

A kopjafa eltávolításának ügyével kapcsolatban péntek délután elértük Kubica Adrián polgármestert is. A falu vezetője felháborodottan közölte, hogy a kopjafát kizárólag biztonsági okokból mozdították el a helyéről, nem érti, miért kell ebből botrányt csinálni. A galagonyabokrot pedig azért vágták ki, mert annak ágai már megkapaszkodtak az épületen, és a tüskék pedig veszélyesek voltak. Hozzátette, a hullámvasutat nem mozdíthatták arrébb, mivel azzal akadályozták volna a közúti közlekedést.

A búcsúi körhintákat idén nem a futballpályán állíttattuk fel, mivel sokan a faluból panaszkodtak, hogy nagyon sokat kell sétálniuk odáig, így inkább a falu központjába telepítettük a búcsúsokat, minden biztonsági előírást betartva"

- nyilatkozta Vága polgármestere. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.