2022. szeptember 21., 13:55

A hetényi „tarczysok“ közel 40 százaléka bejáró, s élvezi az iskolabuszozást

Magyar kormányzati támogatásából e tanévben 14 felvidéki, elsősorban szórványban, illetve nyelvhatáron fekvő település magyar alapiskolája tanulóinak öt 23 személyes és tizenegy 9 személyes iskolabusz segíti az iskolába járást. A Rákóczi Szövetség járműveit az augusztus 31-i szigetszentmiklósi ünnepség keretében adták át a kiválasztott intézményeknek, így a Komáromi járásbeli Hetényen működő Tarczy Lajos Alapiskolának is, amely igazgatójától, Czibor Angelikától a további részleteket is megtudtuk.

A hetényi „tarczysok“ közel 40 százaléka bejáró, s élvezi az iskolabuszozást
A buszozók már 7,25 órára beérnek az iskolába, s kényelmesen készülődhetnek a tanításra
Fotó: Tarczy Lajos Alapiskola

„Iskolánk az új tanévben 21 pedagógussal és 124 tanulóval működik. Bár Hetény nem szórványban vagy nyelvhatáron fekvő község, mégis meghallgatásra talált a kérelmünk, és besoroltak bennünket a Rákóczi Szövetség (RSZ) iskolabusz-programjába. A szakemberek döntését elsősorban az indokolta, hogy a tanulóink közül 49 bejáró (39,5 százalék), akiknek a két irányból történő, rendszeres utaztatásához két iskolabuszra van szükségünk. A másik indok pedig az, hogy iskolánk évek óta magas színvonalú oktató-nevelő, értékmegőrző munkát végez” – mondta el a Ma7-nek Czibor Angelika.

A hetényi „tarczysok“ közel 40 százaléka bejáró, s élvezi az iskolabuszozást
Egyelőre egy évre szól ez a nagyszerű lehetőség
Fotó:  Tarczy Lajos Alapiskola

Az első, 23 személyes buszukat a faluvezetés a Bethlen Gábor Alaptól és a Videó Alapítványtól már hetedik éve bérli, annak sofőrje pedig a községi hivatal alkalmazottja. Harmadik hete pedig az RSZ támogatásával kapott, szintén 23 személyes iskolabusz további 19 diákjuk biztonságos utaztatását szolgálja. Hozzátette: az újabb busznak rajtuk kívül azok a szülők is nagyon örülnek, akiknek naponta komoly logisztikai feladatot jelentett a gyerekeik iskolába juttatása.

Azt is elárulta, hogy a RSZ esetükben közvetlenül az iskolavezetéssel kötötte meg az egyelőre egy évre szóló támogatói szerződést, mivel annak sofőrjét az intézményük alkalmazza: „Míg az első iskolabuszt a községi hivatal üzemelteti, a másodikat már az RSZ, ami azt jelenti, hogy az üzemanyag és a karbantartás, illetve szervizelés költségeit, valamint a sofőr bérét is az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott összegből az RSZ fizeti".

A hetényi „tarczysok“ közel 40 százaléka bejáró, s élvezi az iskolabuszozást
A szülők is örülnek a biztonságos és kényelmes utaztatásnak
Fotó:  Tarczy Lajos Alapiskola

A továbbiakban arról szólt, hogy a diákokat a környék mely´ településeiről szállítják ingyen a „Tarczyba“: „Az első busz az előző években Dunamocsról indult, majd a már csak alsó tagozattal működő, dunaradványi alapiskolánál vette fel a felső tagozatosokat, valamint Virten és Marcelházán is megállt. Mivel e tanévben már sok dunaradványi diákunk van, az utóbbi két községből utazókat át kellett irányítanunk a másik buszra, amely Izsáról indul, majd a helyi alapiskolát nélkülöző pathi és virti, továbbá a nálunk tanulni akaró marcelházi gyerekeket is felveszi. Végre a szülőknek az izsai és pathi lurkókat már nem kell kivinniük a virti útkereszteződésbe, hanem ők a saját falujukban szállhatnak fel az iskolabuszra. Érdekességként megemlítem, hogy a másodikosaink fele bejáró tanuló. A madari és komáromi tanulóink utaztatását maguknak a szülőknek kell megoldaniuk“.

Náluk 7,40 órakor kezdődik a tanítás, s a buszozók már 7,25-re beérnek az iskolába, így mindenki kényelmesen készülődhet a tanításra. Mivel valamennyi alsó tagozatosuk napközis, s a diákjaiknak lehetőségük nyílik az Ógyallai Művészeti Alapiskola „Tarczyba“ kihelyezett tagozatának, valamint a saját szakköreik látogatására, ezért mindkét hazafelé tartó iskolabuszra 15,45 és 16 óra között lehet felszállniuk. „Bár a sofőr minden diákot megvár, ám elvárja a pontos érkezésüket, ami a szülőkkel folytatott hatékony kommunikációjának is köszönhető” – szögezte le.

A hetényi „tarczysok“ közel 40 százaléka bejáró, s élvezi az iskolabuszozást
Bár a sofőr minden diákot megvár, ám elvárja a pontos érkezésüket...
Fotó:  Tarczy Lajos Alapiskola

Azt is megjegyezte: az intézményük számára azért is nagyon fontos ez a lehetőség, mert mivel nem központi iskolaként működnek, ezért egyetlen centet sem kapnak a tanulóik utaztatására.

„A kijelölt központi alapiskolák bejáró tanulói számára az állam átfizeti az utazási költségeket. Mi azonban e lehetőség nélkül nem tudnánk miből iskolabuszt működtetni. E programnak esetünkben az is köszönhető, hogy például Pathról és Virtről újabb gyerekeket hoztak hozzánk a szüleik. Nagyon örülnek annak, hogy otthonról az iskola bejáratáig biztonságosan utaztathatják a csemetéiket, s az iskolabuszok sosem késnek. Az egyik izsai szülő elmondta: e busz hiányában egy komáromi szlovák alapiskolába íratta volna be a gyermekét. Sokan azért választják a mi intézményünket, mert mi a már említett, tartalmas délutáni foglalkozásokat is biztosítjuk számukra, ezért nem kell művészeti iskolákba, illetve máshová sportolni hordaniuk őket, s ezzel további terheket veszünk le a vállukról“ – zárta tájékoztatását az interjúalanyunk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.