A gyógyfürdők csodálatos világa
Ezzel a címmel invitálta az érsekújvári Egészségügyi Középiskola háromfordulós versenyre a régió magyar alapiskoláinak diákjait. A tudás bővítése mellett nem titkolt szándékuk az iskola népszerűsítése volt.

Április 27-én kilenc csapat mérte össze tudását az érsekújvári Csemadok székházban. Trencsik Ildikó szervező elmondta, a verseny harmadik éve kerül megszervezésre. Tavaly sajnos csak a világhálón keresztül mérhették fel tudásukat a diákok. „Az első körben a benevezett csapatoknak prezentációt kellett készíteniük a nekik véletlenszerűen kisorsolt gyógyfürdőről, amit beküldés után egy bizottság kiértékelt. A második fordulóban rajzokat és gyógyfürdői emléktárgyakat készítettek, a harmadik forduló pedig éppen zajlik, a versenyzők feladatlapokat töltenek ki. Ehhez segédanyagokat is kaptak, amelyekből felkészülhettek” – tájékoztatott Ildikó.
A feladatok közt volt igaz-hamis, keresztrejtvény, titkosírás és sok egyéb kreatív feladvány. Ezeket a szervezők kivetítették, hogy a kísérő tanárok is figyelemmel követhessék. A témához kapcsolódóan B. Mánya Ágnes Winter-vakáció könyvét mutatta be a jelenlévőknek a maga lehengerlő stílusában. Az ifjúsági regényben a 13 éves Natival kalandos módon fedezhetjük fel a világhíres fürdőváros, Pöstyén számtalan csodáját és megismerkedhetünk a Winterekkel is.
Amíg a bírálóbizottság tagjai: Kiss László, az orvostörténetírás jeles képviselője, Szabó Dávid, az Egészségügyi Középiskola igazgatóhelyettese és Tóth Katalin, az iskola szaktanára – a feladatlapokat értékelték, az egészségügyisek bemutatták iskolájukat, ahol magyar nyelven nővér és masszőrképzés folyik. Bemutatót is tartottak munkájukból, ahol megmérték az érdeklődők cukorszintjét, vérnyomását és a vér oxigénszintjét. Érdekes volt hallani, hogy a csapatoknak legalább az egyik tagja mondta azt, szeretné tanulmányait ezen a szakközépiskolán folytatni.
A verseny főszervezője Lukács Katalin tanárnő volt. „Ez a verseny is az Irány az érsekújvári Egészségügyi! projektünk része. A diákok ismereteinek bővítése mellett nem titkolt szándékunk az iskola népszerűsítése. Ezekkel az aktivitásokkal elértük, hogy az idén már enyhe túljelentkezés van a magyar osztályba” - mondta el Lukács Katalin, aki mára sajnos már nem tagja az iskola pedagógusgárdájának. Kiváló módszerekkel és sikeresen propagálta az iskolát, köszönet érte a régió magyarsága nevében!
A harmadik helyezett Gúta csapata lett, a második Udvard csapata. A versenyt a szímői Jedlik Ányos Alapiskola tanulói nyerték.