A füleki harangok története
A füleki Mesiarik Marián ismét hiánypótló kezdeményezéssel rukkolt elő. Palóc kalauz néven utazó vlogot indított, melyben főként a Palócföld csodás természeti kincseit, történelmi értékeit népszerűsíti, de távolabbi helyeket is bemutat. A legújabb részben a füleki harangok történetével ismerteti meg a nézőket.

A füleki ferences templom a város egyik éke. Építése II. Koháry István nevéhez kötődik. A templom tornya 1727-ben épült. Az írásos források szerint az első harangokat 1728-ban Lipót császár adományozta a füleki ferenceseknek. Majd 1753-ban nagy tűzvész pusztított Füleken, ami elérte a templomot és a kolostort is, és a templom tornyát sem kímélte. A tűz olyan erővel égett, hogy a toronyban lévő harangok megolvadtak és használhatatlanná váltak.
Ezért rá két évre, 1755-ben két kisebb harang érkezett Fülekre. Majd 1756-ban a tűzvészben elpusztult harangokat újraöntötték és két nagyobb harang került a füleki ferences templom tornyába.
„A füleki harangok érdekes története 1914-ben, az I. világháború kitörésével kezdődik. 1915-ben ugyanis kijött egy rendelet, miszerint a réztárgyakat be kell szolgáltatni a hadsereg javára. Ebből készültek ugye a különböző fegyverek és lőszerek. Így a rendelet a harangokat sem kímélte, hadi célokra azokat is be kellett szolgáltatni”- mesélte Maros.
December 11-én Fülekre is megérkeztek a harang beszedő bizottság katonái. A harangok fél 8-kor még egy utolsó nagy harangozásba kezdtek, ezzel búcsúztak a fülekiektől. Majd a katonák leszerelték őket, a toronyban összetörték és darabjaikat az ablakon keresztül dobálták le a templom kertjébe.
- tette hozzá.
A történet folytatása szerint 1923-ban Zupko Mihály, a katolikus olvasókör tagja olyan ötlettel állt elő, hogy szervezzenek gyűjtést új harangok beszerzésére. A gyűjtés olyan jól sikerült, hogy 1924-ben már harangszentelésre került sor Füleken. Az ún. hat órai harangot Cebrián Mária grófnő ajándékozta a füleki ferenceseknek. Egy kisebb harangot Görőcs Lajos adományozott, a nagy harangra pedig, ami több mint 500 kg, a füleki lakosok adakoztak. A legnagyobb harangot Szent Lászlónak szentelték fel. A hat órai harangot a Magyarok Nagyasszonyának, a legkisebb harangot pedig a Szent Családnak ajánlották.
A füleki ferences templom tornya a nyilvánosság számára nem látogatható. Maros ezért is tartotta fontosnak bemutatni, hogy a Palóc kalauzon keresztül minél többen megismerjék a történetét. Valamint azért, hogy lássák, voltak a mainál vészterhesebb idők is a háború alatt, amikor az emberek nem hallhatták megszólalni a hitet és reményt szimbolizáló harangokat, mégis tudtak szeretetben élni. A Palóc kalauz karácsonyi részének küldetése, hogy ebben a járvány időszakban felhívja a figyelmet arra, hogy mindig van remény és a dolgok végül jóra fordulnak.
A Palóc kalauz legújabb része december 20-tól lesz elérhető a Youtube-csatornán.