A festő és a múzsa
Nagy Enzoe Zoltán neve jól ismert a Bodrogközben. Képzett, több művészeti közegben formálódó alkotóról van szó, aki mesterektől tanult, és az évek során hazai és nemzetközi kiállításokon is rendszeresen bemutatkozott. Sokan talán már nem is emlékeznek arra, hogy pályája eredetileg a lelkészi szolgálatból indult. És talán az sem köztudott, hogy élete során kétszer házasodott ugyanazzal a hölggyel, aki nemcsak a társa, hanem a múzsája is.
A Bodrogköz ikonikus művészpárja: Nagy Enzoe Zoltán festőművész és Abaházi Nagy Lívia operaénekesnő.
Orpheusz a görög mitológiában legendás zenész volt – úgy tartották, hogy a zenéje még a fákat és a köveket is megmozdította. Amikor szerelme, Eurüdiké meghalt, Orpheusz nem tudta elfogadni a veszteséget. Lemegy az alvilágba, hogy visszahozza őt. A zenéjével még az alvilág urainak a szívét is meglágyítja, és végül megengedik neki, hogy Eurüdiké visszatérjen az élők közé, egy feltétellel: nem nézhet rá, amíg ki nem érnek az alvilágból. Orpheusz elindul felfelé, Eurüdiké követi őt. Már majdnem a felszínre érnek, amikor Orpheusz – egy pillanatnyi bizonytalanságtól vagy a vágytól vezérelve – visszanéz. És abban a pillanatban Eurüdiké örökre eltűnik.
Orpheusz története arra figyelmeztet, milyen törékeny az a kapcsolat, amelyben az ihlet és a szerelem összefonódik. Egyetlen mozdulat, egy pillanatnyi bizonytalanság, és minden eltűnhet. De nem minden történet végződik így. Vannak kapcsolatok, amelyek újra és újra kiállják az idő próbáját. Ahol a művészet összeköt. Ilyen történet Nagy Enzoe Zoltán és Abaházi Nagy Lívia története is.
Nagy Enzoe Zoltán művészcsaládban nőtt fel. Édesapja, Tiszai Nagy Menyhért református lelkész és festő volt, akivel – ahogy ő fogalmaz – inkább baráti volt a kapcsolata. Gyerekkorát olyan közegben töltötte, ahol a művészet természetes része volt a mindennapoknak.
Kassán iparművészeti iskolába került, de hamar kiderült, hogy a képzés más irányba viszi, ezért gimnáziumban folytatta, majd Prágában teológiát tanult. A művészet és a fényképezés azonban végig jelen maradt életében, Huszár Tibor hatása pedig különösen meghatározóvá vált. Egyidőben maga is intenzíven fotózott: éveken át dokumentálta a kisgéresi életet, a sorozat később kiállításon is megjelent. Idővel a fényképezés fokozatosan háttérbe szorult, és a festészet került előtérbe.
A bodrogközi festő többször dolgozott külföldön – Franciaországban például egy hónapot töltött egy világítótoronyban alkotva, Máltán pedig kiállított és új képeket festett –, mégis rendre visszatért. Az Amerikai Egyesült Államokba is hívták, de végül nem ment el, kötődik a Bodrogközhöz.
Munkáját az évek során több hazai és nemzetközi elismeréssel is díjazták, például Olaszországban, illetve Pozsonyban az „Identifikačný kód Slovenska” díjazottjai között szerepelt. Számára azonban a legfontosabb mégis az volt, amikor három évvel ezelőtt Kisgéres község díszpolgárává avatták, abban a faluban, ahol felnőtt, ahol édesapja szolgált, és amelyhez máig erős kötelék fűzi.
Pályájának egyik meghatározó fordulópontja volt, amikor megszűnt a lelkészi szolgálata. Az eset akkoriban nagy visszhangot keltett, de a gyülekezet részéről erős támogatás övezte.
A festő erről az időszakról is beszélt.
A régi görögök úgy hitték, az alkotó nem létrehozza a művet, hanem átengedi magán. A múzsa pedig nem pusztán ihlet, hanem egy erő, amely megszólal a művészen keresztül. Nagy Enzoe Zoltán számos festményén, grafikáján köszön vissza egy ismerős arc – a feleségéé, Abaházi Nagy Líviáé. Az énekesnő nemcsak a hangjával, hanem egész jelenlétével hat: különleges szépsége, közvetlensége és nyitottsága olyan jelenséggé teszi, amely mellett nehéz észrevétlenül elmenni.
Lívia azonban nem csupán egy festő kísérője: önálló művészként is jelentős pályát épített fel. A ’90-es években a Tiszai Napokon lépett fel először Sallai Zoltán zongorista – a későbbi No Name billentyűse – zenekarával, azóta pedig szabadúszó előadóművészként folyamatosan jelen van a színpadokon, Szlovákia és Magyarország számos pontján, önálló esteken és közös produkciókban is.
Repertoárja az operaáriáktól az operetten és a musicaleken át a magyar nótákig terjed, és egyházi, valamint hazafias műsorok is helyet kapnak benne. Pályáját maga alakította: fellépéseit saját maga szervezi, és szinte folyamatosan úton van, a közönség pedig énekesként és műsorvezetőként egyaránt találkozhat vele.
Korábban az akkori Kassai Állami Színház tagja, majd magánénekese volt, fellépett Portugáliában és Spanyolországban a Musica Iuvenális rendezvényein, valamint a Thália Színház és a Miskolci Nemzeti Színház színpadán is. Közös lemezt és könyvet adott ki Rudolf Schuster köztársasági elnökkel, aki zeneszöveget is írt számára, amelyet Rédey Tamás zeneszerző zenésített meg. A szélesebb közönség az X-Faktorból is ismerheti. Munkáját elismerések is kísérik: 2022-ben az „Identifikačný kód Slovenska” díjban részesült, tavaly pedig Kassa megye kitüntetését is megkapta.
Enzoe és Lívia kapcsolata nem mentes a törésektől, de bárhogy alakult is az életük, ők – ahogyan vallják – mindig szárnyaltak. Az ő történetükben is voltak pillanatok, amikor könnyű lett volna elveszíteni egymást. De nem néztek vissza úgy, ahogy Orpheusz tette. Vagy ha igen, nem veszítették el egymást végleg – újra és újra visszataláltak egymáshoz.
Ma is együtt vannak jelen: Lívia hangja megszólal a megnyitókon, előadások előtt, Enzoe pedig fest, előad, oktat. Két külön világ – mégis ugyanabból táplálkoznak, és egymást is táplálják, emelik. És talán éppen ettől működik: mert bármi is érje őket, újra és újra egymás mellett maradnak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/17. számában.
