A dunai horgászat szerelmese - KÉPEKKEL
Ő fogta ki az elmúlt év legnagyobb harcsáját a Dunából. Nem hívta az országos televíziót, mert mint mondta, olyan módon ellepnék a területet a kapitális fogásra áhítozó horgászok, hogy vége lenne a folyón a lassan folydogáló időnek, amit már most is csak a Duna partján több napon át táborozó horgászok élhetnek át.
Tamás szerint a folyóvíz rettentő nagy kihívás. A tóban tudja az ember mit telepítettek oda, milyen fajtákat, hogy mekkora kapásra számíthat. A folyó rejtelmes-sejtelmes, kiszámíthatatlan. Egy hal nem is akad kétszer horogra, mert a halak is képesek kitapasztalni szokásainkat.
Búcson kezdett beszippantani ez a szenvedély, hat-hét éves koromban kimentem a kis kanálisokra szerencsét próbálni, bújtam a magyar és szlovák horgászújságokat, sok hallal foglalkozó könyvem is volt, negyedikes alapiskolás koromtól pedig már horgászengedéllyel is rendelkeztem. A mai napig tanulok, most már többnyire a világhálóról – avat be a részletekbe Tamás.
Megtudom, a családja is respektálja szenvedélyét. Kisfia születése előtt akár egy hónapig is kint sátorozott a Duna-parton. Erre tartogatta minden szabadságát. Nagyrészt egyedül megy ki, mert szeret a természet ölén szemlélődni, megfigyelni a halak viselkedését, az éjszakai horgászat különösképpen érdekes és vonzó.
Sokszor fáradtabb vagyok, mintha dolgoznék. Volt olyan éjszaka, hogy minden órában volt kapásom, szemhunyásnyit se aludtam, másfelől viszont feltölt ez a tevékenység. Minden fajtára megvan a legjobb kapóhely – amur, ponty, keszeg, süllő – ezek akadnak a leggyakrabban horogra. Harcsára nincs adott hely, életem legnagyobb harcsáját a Duna közepén fogtam – meséli a horgász.
A rekord harcsát tavaly október 16-án sikerült kifognia, az volt az óév utolsó többnapos horgászata. Barátaival három napra mentek ki, és az utolsó nap reggelén csipogott a kapásjelző. Az egyik medertörés ötméteres gödrébe volt betéve a csalihal, egy 55 centiméteres élő márna. Látta, irgalmatlan erejű a horogra akadt hal, mert meghajlította a botot elég komolyan.
– Csónakkal a hal fölé mentem, próbáltam húzni, de a csónak irányíthatatlan lett, a hal úszott az árral szemben. Csak 35-40 perc alatt fáradt ki annyira, hogy el tudtam emelni a fenéktől. A felszínre szálló buborékokból tudni lehetett, fárad, ezért bevetettem az összes trükköt, hogy a felszín közelébe húzzam. Csak az utolsó öt percben sikerült megpillantanom, milyen brutálisan nagy, ekkorára egyáltalán nem számítottam. A mai napig nem tudom, hogy húztam be a csónakba, talán az adrenalin segített. Igaz, lett néhány harapás a kezemen, de bevonszoltam a csónakba. Ekkor örültem, hogy a régi csónakomat pár hónapja nagyobbra cseréltem.
– meséli el a sporthorgász a nem mindennapi kalandot.
Második legnagyobb halát, egy harminc kilogramm körüli harcsát is a múlt évben fogta. Pedig nem könnyen akadnak horogra ezek a ragadozók, egyrészt óvatosak és nincs is belőlük sok, másrészt egyre több a horgász is. Nagy nyomás alatt van a Duna mindegyik szakasza, járnak ide egész Szlovákiából, sokszor megy a parton a dorbézolás, a hajók és jachtok meg felkorbácsolják a vizet.
– Ilyen csak a Dunán eshet meg. Ha mindig tudnék halat fogni, nem vonzana ez a sport. Nyáron gyakoriak a viharok, az is csodálatos, bár veszélyes, hiszen nem egy fába belecsap a villám, vagy tövestől szakad ki a földből. Tavaly a közelemben is kidőlt egy hatalmas öreg topolyfa, de láttam már villámot hajóba is belecsapni – idézi emlékeit.
– Az ilyen helyen nem lehet megcsillogtatni a technikai tudást, bevetni egypár trükköt, ott még a gyerek is tudna halat fogni – véli Tamás.
Jelenleg a marcelházai horgászszövetség tagja, de átigazol Párkányba, mert közelebb esik mostani lakóhelyéhez, Kőhídgyarmathoz. Vadásznak is jelentkezett, már a vizsgáknál tart, de továbbra is a dunai horgászat a szenvedélye.
Megjelent a Magyar7 2023/3. számában.
