2024. július 6., 16:45

A Csiribiri tábor az idén a népmesére épített

Hagyománya van a szőgyéni ötnapos Csiribiri tábornak, melyet 23. alkalommal szerveztek meg. A foglalkozások tematikusak, a tábor most a népmesére fókuszált.

 

Csiribiri tábor
Fotó: Bokor Klára

Fontos a népmese, korunkban talán még inkább, mint bármikor. Mondanivalója örök érvényű igazság, s ezek a megingathatatlan igazságok, lazulni, sőt eltűnni látszanak a világban. De nem csak ez a haszna a népmesék hallgatásának, ismertének. Segítik az igényes nyelvhasználatot és a gondolkodást is. Ezért is választották a vezetők a tábor alapkövének ezt a műfajt.

Szarka Andrea igazgató
Szarka Andrea igazgató
Fotó:  Bokor Klára

Szarka Andrea a Csongrády Lajos Alapiskola igazgatója elmondja, ezt a tábort a kezdetektől az iskola szervezi. Mindig sok az érdeklődő, az idén 43 gyereket fogadtak. A táboron belül működik a Manóház, ahol a 2-5 éves korú gyerekek lehetnek együtt, persze kísérővel, hiszen nekik még fontos a biztos családi háttér. A tábor vezetését teljes egészében az iskola pedagógusgárdája vállalta, de maradtak segíteni olyan fiatalok is, akik eredetileg csak bekukkantottak a tábor életébe.

Csiribiri tábor
Fotó:  Bokor Klára

Megtudjuk, a résztvevők naponta megismerkedtek egy-egy népmesével, és ehhez kötődtek a foglalkozások és az aktivitások a nap során. Tanultak énekeket, mondókákat, sokat mozogtak, kézműveskedtek.

Csiribiri tábor - Alt István
Csiribiri tábor - Alt István
Fotó:  Bokor Klára

„A teljes folyamatát megtanultuk annak, hogyan lesz a búzából kenyér. Dagasztottunk és sütöttünk is kenyeret, amit a gyerekek elfogyasztottak, vagy hazavittek. Készült kincsesládikó, díszcsokor, királylány, lovacska, és leporelló is a hét eseményeiről, hogy ez alapján is be tudjanak számolni családjaiknak az itt történt eseményekről. Minden évben egy nap kirándulunk, az idén se volt ez másképp, dunai hajózáson és moziban voltunk Párkányban. Danczi Mónika Ringató-vezető is meglátogatott minket” – sorolta a hét eseményeit az igazgató asszony.

A zárókiállítás
A zárókiállítás
Fotó:  Bokor Klára

A zárókiállításon a szülők és családtagok megtekinthették a hét alkotásait, amit hazavihettek. A gyerekek meglepetésprogrammal is készültek. Alt István zenész-pedagógus vezetésével előadták az összes táborban tanult dalocskát, meséltek, hétpróbáztak. Szép hét volt – mondták a gyerekek egyöntetűen. Jönnek jövőre is.

Csiribiri tábor
Fotó:  Bokor Klára

A tábort a Kultminor, a Szőgyén Jövője Közalapítvány, az önkormányzat és a Csongrády Lajos Alapiskola támogatta.

Csiribiri tábor
Fotó:  Bokor Klára
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.