A civil kurázsi ereje
A 2014 óta működő Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás tagjai a komáromi Kultúrpalotában először 2015 áprilisában adták át a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat. Azóta az Erénnyel és példával jelmondat jegyében tavaszonként ekképp ismerik el azokat, akik közösségünkért végzett munkájukkal követendő példává váltak. A kuratóriumuk döntése alapján az idén Ladányi Lajos és Orosz Örs részesült e megtiszteltetésben.

Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás alapító elnöke üdvözölte a jelenlevőket, köztük dr. Balogh Csabát, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövetét. A résztvevőket arra kérte, hogy egyperces csenddel adózzanak a nemrég elhunyt kuratóriumi tagok, Vasik János rádiós szerkesztő és dr. Csiffáry Károly főorvos emlékének.
A Dunamocsról származó, politikai földrajz szakon diplomázott Orosz Örs pedig „a felvidéki Árpád-kori emlékek feltárásáért, a történelmi szobrok felkutatásáért, valamint jogvédő aktivista tevékenységéért és a Gombaszögi Nyári Tábor felélesztéséért” érdemelte ki a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat, mondta Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke.
Csáky Pál laudációjában leszögezte: „Ladányi Lajos számára a szórvány nem felejtést, nem feladást, hanem feladatot jelent. Ifjúkorától kezdve feladatként tekint a zoboralji magyarság összefogására, megerősítésére, gazdagítására. Ez pedig több évtizednyi kitartó törekvés gyümölcseként sokszorosan sikerült neki, hiszen építő munkájához hű szövetségeseket és jóakaratú támogatókat tudott maga mellé állítani”. Kiemelte a magyar kormány támogatását is kiérdemlő iskolabusz-programot, amely segítségével száz zoboraljai magyar gyermek jut el naponta magyar iskolába.
2008-ban megszervezte a nagyszabású Kárpát-medencei szórványkonferenciát. 2016-ban óvodafejlesztési, 2017-ben egyetemi szakkollégiumi koncepciót dolgozott ki. 2019-ben felügyeletével elkezdődhetett a nagycétényi óvoda és bölcsőde építése, amelynek alapítói-fenntartói feladatait ma is ellátja. Emellett a Szövetség a Közös Célokért alelnöke is. Tervezi egy nyitrai szakkollégium elindítását az ott tanuló magyar egyetemisták számára. „Ekképp formát, esélyt, reményt és perspektívát ad a szórványlétben sokszor félve megvallott, vagy épp csak családi körben megélt magyar identitásnak” – hangzott el Csáky Pál laudációjában.
Bárdos Gyula laudációjában kifejtette, Orosz Örs eddigi tevékenységét meghatározta a prágai Károly Egyetemen elvégzett szak. Sikeres munkája elismeréseként 2015-ben Budapesten átvehette a Lőrincz Csaba-díjat. Hangsúlyozta: ő egy olyan közéleti személyiség, aki szinte nem ismer lehetetlent, s emberfeletti munkát végez.
– fogalmazott Bárdos, majd hozzátette, ebből kifolyólag számos konfliktust is vállal, mivel „mindig akadnak kételkedők, kishitűek, gáncsoskodók, akiknek – kibicként, bekiabálóként – semmi sem drága”. Meggyőződése, hogy „mindaz, amit eddigi pályafutása során letett a közösségi asztalra – régészeti tudományos tevékenység, szobormentések, kerékpártúrák, nyári táborok, közös szerkesztésű kiadványok, a Szoborsorsaink című saját könyve, vagy az Ady Endre Diákkörben és a Diákhálózatban végzett tevékenysége – joggal predesztinálja őt a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjra.
Ladányi Lajos úgy fogalmazott, számára ez a díj az iránta megnyilvánuló bizalmat jelenti. „A kuratóriumi tagok többségét ismerem, hiszen az életem több évtizedét különböző testületekben, együtt töltöttem velük. A jutalmazott bizalom további kötelezettségvállalásra sarkall”.
Megjelent a Magyar7 2023/21. számában.