2025. november 13., 13:50

300 ezer eurós beruházással megújult a párkányi Ady Endre Alapiskola tornaterme

Ünnepélyes keretek között adták át a párkányi Ady Endre Alapiskola teljesen felújított tornatermét. Az eseményen tanulók, pedagógusok, szülők és meghívott vendégek vettek részt. Az intézmény igazgatója elmondta: két éven belül ez már a második jelentős beruházás, hiszen az atlétikai pálya korszerűsítése után most a sportélet másik központi helyszíne újult meg.

Jobbról balra: Farkas Iván, Szabó Eugen, Csenger Tibor, Bacsó Péter
Jobbról balra: Farkas Iván, Szabó Eugen, Csenger Tibor, Bacsó Péter
Fotó: Bokor Klára

Európai uniós pályázati támogatásból elnyert 300 ezer euró nyolc százalékos önrészét az iskola fenntartójaként Párkány városa biztosította, csakúgy, mint azt a közel 40 ezer eurós többletköltséget, amelyet az előre nem látott, többek között a katasztrofális műszaki állapotban lévő fűtési rendszer és vízvezetékrendszer teljes cseréje hozott magával. A felújítás során a tetőszerkezet új szigetelést kapott, kicserélték a padlózatot, megújultak az öltözők és zuhanyzók, a fűtési, víz- és elektromos rendszerek, valamint a világítás is. A tornaterem immár akadálymentesített, szellőztető berendezéssel felszerelt, és a legmodernebb ízületkímélő sportpadlóval rendelkezik.

tornaterem átadó Párkány
Fotó:  Bokor Klára

A projekt további elemei között új sport- és taneszközök, valamint inkluzív oktatási felszerelések is szerepelnek. A Pohori cég adományának köszönhetően a terem már a Nemzetközi Kézilabda Szövetség előírásainak megfelelő kapukkal is felszerelt.

Bacsó Péter igazgató külön köszönetet mondott Párkány Város Önkormányzatának és Szabó Jenő polgármesternek a gyors és rugalmas támogatásért, továbbá Csenger Tibor megyei alelnöknek, valamint Farkas Ivánnak, Vitkó Andreának és Bolya Szabolcsnak, a térség megyei képviselőinek. Háláját fejezte ki a kivitelező Pohori Tamásnak, a tervező Slávik Gábornak, valamint a projektmenedzsereknek, Mészáros Attilának és Koncz Danának is.

Az iskola igazgatója Szent-Györgyi Albert gondolataival zárta beszédét: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

tornaterem átadó Párkány
Fotó:  Bokor Klára

A felújított tornatermet a tanulók tornabemutatóval vették birtokba.

tornaterem átadó Párkány
Fotó:  Bokor Klára

Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke kiemelte, hogy a párkányi Ady Endre Alapiskola a térség egyik legnagyobb magyar tanítási nyelvű intézménye, és nagy kihívás a magas szakmai színvonal megőrzése. Ebben mindig számíthatnak a megye támogatására. Szabó Jenő, Párkány város polgármestere és Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő személyes kötődésüket is hangsúlyozták, hiszen mindketten ebből az iskolából indultak, így szívügyük az intézmény fejlődése és modernizációja.

tornaterem átadó Párkány
Fotó:  Bokor Klára

Az ünnepség zárásaként Pólya Csaba református lelkész áldotta meg a megújult tornatermet, amely mostantól a mozgás, az egészség és a közösség szimbólumaként szolgálja a párkányi diákokat.

Megosztás
Címkék