2022 végére épülhet meg a helembai Ipoly-híd
A tervezettnél drágább lesz a Helembát és a magyarországi Ipolydamásdot összekötő Ipoly-híd megépítése. A magyar fél a közbeszerzési pályázat kiírását készíti elő, és az adatok aktualizálását követően kiderült, hogy Nyitra megyének további 55 ezer eurót kell elkülönítenie az építkezésre.

Az eredeti szerződés szerint a híd megépítése 3,1 millió euróba került volna, a költségeket a magyar fél és Nyitra megye fele-fele arányban állja. A költségek az infláció miatt emelkedtek meg, két év elteltével aktualizálni kellett az adatokat, és ez azt jelenti, hogy a szlovákiai oldalon többe kerül majd a hídhoz vezető út megépítése. „Brüsszel a magyar felet jelölte ki a fő kivitelezőnek, mi nem tehetünk mást, mint hogy várunk, bár így emelkednek a költségek” - jelentette ki Milan Belica, Nyitra megye elnöke.
A híd megépítését 2009 óta tervezik, az első, nem hivatalos terminus szerint már 2010-ben el kellett volna kezdeni a munkát, de több probléma is felmerült.
Miloslav Hatala megyei képviselő szerint ez a projekt olyan, mint egy „végtelen történet”.
Csenger Tibor megyei alelnök megerősítette, hogy a munkát rögtön a közbeszerzés lezárása után meg kell kezdeni. „Nagy nemzetközi versenypályázatról van szó, így azzal kell számolni, hogy körülbelül fél évig eltart. Utána következhet az építkezés, amit 2022 végéig kellene befejezni. 2023 elején kellene átadni a hidat” - tette hozzá Csenger.