11,5 millió euró régiófejlesztési beruházás a zselízi térségbe
2025. május 5-én zajlott a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlése, ahol számos fontos projekttervezet elfogadásáról döntöttek. Ezek a beruházások, amelyek az uniós források hatékony felhasználását szolgálják nemcsak a megye, hanem azon belül a zselízi régió szempontjából is kulcsfontosságúak.

"Kissé aggasztó, hogy eddig 96 jóváhagyott projektből csak 26 jutott el a fejlesztési tárcához, ezért új határozatot fogadtunk el, amely gyorsabb benyújtást ír elő. Ez alapján a folytatási szándékot a jóváhagyást követő 1 hónapon belül jelezni kell, majd legfeljebb 70 napon belül meg kell történnie a hivatalos benyújtásnak.
– foglalta össze Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor.
A döntéshozó testületbe Csonka Ákost, Zselíz város képviselő-testületének tagját is beválasztották. A projektekről ekképpen tájékoztatott:
Mint mondta, a 4 848 000 eurónyi beruházási forrás már a szerződés-előkészítés fázisában van a Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizációs Minisztériummal:
Kiemelte, hogy ez utóbbiak még a Partnertanács elfogadására várnak, amely során a támogatási mértékek még ugyan változhatnak, de meglátása szerint már ebből is kitűnik, hogy milyen jelentős források érkeznek a térségbe.