1065 újszülött a lévai kórházban
Amint arról az AGEL csoport által működtetett lévai kórház tájékoztatott, 2024 folyamán az egészségügyi intézmény szülészeti osztályán összesen 1065 baba látta meg a napvilágot, köztük nyolc ikerpár.

– tudtuk meg Gabriel Mančík osztályvezető főorvostól.
Hozzátette: a legidősebb édesanya a szüléskor 48 éves volt, a legfiatalabb pedig mindössze 16. A legkisebb baba 1050 grammal és 28 centiméterrel, míg a legnagyobb 5220 grammal és 55 centiméterrel született.
A tájékoztatás szerint a fiúnevek közül az Ádám, a Máté, a Samuel, a Simon, a Mateo, a Jakab és a Sebestyén volt a legnépszerűbb; a lányok körében a Mia, a Hanna, a Krisztina, a Lilien, a Laura, a Sára és a Viktória nevek voltak a leggyakoribbak.
– tette hozzá Mančík.
A kórház tavaly megkezdte a szülészeti osztály felújítását és modernizálását. A munkálatok idén is folytatódnak.
– mondta az osztályvezető főorvos.