Süll Tamás: Nem szabad elveszíteni a reményt, hogy a párkapcsolatok megmeneküljenek - PODCAST

2021. november 24., 18:00

Ép testben ép lélek. Ahogy a testünkkel, úgy a lelkünkkel is törődni kell.

Ennek a szemléletnek a híve dr. Süll Tamás is, aki református lelkész, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember, illetve egyetemi oktató egy személyben.

A sokoldalú szakember elmondása szerint

nem feltétlenül azoknak van szükségük lelki segítségre, akik küszködnek, de egy egészséges embernek is lehetnek elakadásai az élet különböző területein. 

Minden embert érinthet olyan nehézség, amelyet nehezen tud feldolgozni.

A mentálhigénia egyfajta terápiának is felfogható, hiszen az emberi közérzet kezelésével, és a különféle emberi kapcsolatok ápolásával is foglalkozik.

Korunk talán egyik legnagyobb problémái közé tartozik a házastársak elhidegülése, illetve a házasságok megszűnése. Vajon mi lehet ennek az oka? Léteznek-e olyan módszerek, amelyekkel helyre lehet hozni a párkapcsolatokat?

Süll Tamással ezeket a filozofikus témákat boncolgattuk.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.