2025. október 21., 14:23

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL

A Kárpátia Sport Polgári Társulás a Felvidéki Értékőrzőkkel, a Jövő gyermeke PT-vel és a két érintett oktatási intézménnyel közösen, Komárom város támogatásával, október 21-én rendezte meg a XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Wichmann Tamás Emlékversenyét. A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont aulájában és a szentpéteri Kossányi József Alapiskolában, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke fővédnökségével tartott ünnepélyes megnyitó után az alap- és középiskolások sakkversenye az előbbi, az alapiskolások asztaliteniszversenye pedig az utóbbi intézményben vette kezdetét. Az esemény díszvendége Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára volt.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Hat kupa, több érem és oklevél is a gazdáira vár
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A komáromi megnyitó elején Nagy Ferenc versmondó Ady Endre Az Értől az Oceánig című versével teremtette meg az ünnepi hangulatot, rámutatva: mindegy, hogy ki honnan indult, kellő akarattal és szorgalommal bármit elérhet.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Nagy Ferenc Ady Endre Az Értől az Oceánig című versét mondta el
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mihacs Szilvia a szervezők nevében köszöntötte a versenyzőkön és felkészítőiken kívül a meghívott vendégeket, többek között Győr Bélát, a MOB Fair Play-díjas főtitkárát, valamint Lépes Lóránt atyát, a Mária Rádió műsorigazgatóját és Keszegh Bélát, Komárom polgármesterét.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Felsorakoztak a házigazdák és vendégeik
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette: a rendezvény fővédnöke, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke ez alkalommal egyéb fontos teendői miatt személyesen nem tudott eljönni, de lélekben együtt van az esemény résztvevőivel.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Mihacs Szilvia a szervezők nevében köszöntötte a vendégeket
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Juhász Tímea, a Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgató-helyettese az iskolavezetés jókívánságait tolmácsolta: „Minden kategóriában győzzön a legjobb! Amit megálmodtatok, az teljesüljön...!”.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Juhász Tímea, a Marianum igazgató-helyettese az iskolavezetés jókívánságait tolmácsolta
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Keszegh Béla polgármester köszöntője elején hangsúlyozta: „Tudjuk, hogy az erő a közösségekben van, s bár nektek a sakktábla mellett egyedül kell a lehető legjobban boldogulnotok, ám a sakkozók nagy közösségébe tartoztok”.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Keszegh Béla: „Tudjuk, hogy az erő a közösségekben van..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Rámutatott a sakkozás pozitív hozadékaira, hiszen egyebek mellett csiszolja a logikus gondolkodást és a tervezőképességet, valamint megtanít tisztességesen versenyezni, s a vesztes meccsekből is sokat lehet tanulni. Végül mindnyájuknak azt kívánta, hogy a versenyek során a sakktáblabeli királyhoz hasonlóan, gyakran álljanak nyerésre.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Kocur Anna Mészöly Miklós Hét torony kedvence című művével színesítette a műsort
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az egyik marianumi tehetség, Kocur Anna Mészöly Miklós Hét torony kedvence című művével színesítette az ünnepi műsort. Azután Győr Béla fővédnök a MOB nevében köszöntötte a jelenlevőket, s elárulta: mindig szívesen vesz részt ezen bajnokságok megnyitóján.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Győr Béla fővédnök a MOB nevében köszöntötte a jelenlevőket
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Elmondta: a MOB célja a magyar sporthagyományok és a magyar olimpiai eszme ápolása. Az utóbbi kapcsán kiemelte a 2020. február 12-én elhunyt Wichmann Tamás, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenuslegenda sportsikereit, példaképként állítva őt az ifik elé.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Közös Himnusz-éneklés közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Győr Béla hangsúlyozta a versenyek során mindig betartandó olimpiai alapelvek, így a barátság, a tolerancia és a fair play fontosságát. Minden versenyzőnek a jó erőn, egészségen kívül Isten áldását is kívánta. Végül név szerint bemutatta e bajnokságok egyik házigazdáját, Mihacs Szilvia óvodaigazgatót, „aki nélkül nem nagyon elképzelhetők ezek a rendezvények”.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Lépes Lóránt atya áldását adta a versenyre és a jelenlevőkre
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd Lépes Lóránt atya áldását adta a versenyre és a jelenlevőkre. Kiemelte: „A győzelem alázatra, a vereség pedig türelemre tanítson mindenkit!”.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Pallag György mérnök, a Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Felvidéki Értékőrzők elnöke
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Pallag György mérnöktől, a Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Felvidéki Értékőrzők elnökétől megtudtuk: a jubileumi sakkbajnokságon 60 alap- és 10 középiskolás vesz részt. Az előbbiek közül 4 kategóriában versenyeznek az alsó- és felsőtagozatos lányok és fiúk, míg a középiskolásoknál nemek szerint 2 kategória van. Az idei játékvezetők: Molnár Ernő és Gyurcsis Károly.

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Himnusz-éneklés közben 2
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Főszervezőként ugyancsak méltatta az emlékverseny névadójának, Wichmann Tamásnak a személyét, „aki szinte már az egyesületünk tagjának számított, támogatta a diáksportot, és még 2019-ben, nagyon betegen is eljött a bajnokságunkra”. A versenyszabályok ismertetése után megjegyezte: „Természetesen, a szentpéteri Kossányi József Alapiskolába is ellátogatunk, ahol az alapiskolások asztaliteniszversenye folyik”.
XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Tessék helyet foglalni, kezdődhet a verseny!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A Himnusz közös eléneklése előtt Mihacs Szilvia a nehézségek elfogadására és bölcs döntésekre is sarkalló, „sakkos” idézeteket olvasott fel: „Ha találsz egy jó lépést, keress egy jobbat!, Néha nyersz, és néha tanulsz! stb.". Azután elkezdődött a sakkverseny. A délután folyamán majd az I. helyezetteket minden kategóriában kupákkal, valamennyi dobogós versenyzőt érmekkel és oklevelekkel jutalmazzák a szervezők.    

XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság: "Néha nyersz, és néha tanulsz!" - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék