2020. június 1., 15:53

Újranyitás az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolában és Óvodában

Rendhagyó gyermeknapi ajándékot kaptak az óvodások és az alsó tagozatos tanulók: a bő két havi távfoglalkoztatás után ma visszatérhettek az oktatási intézményekbe, s találkozhattak egymással és a pedagógusaikkal. Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolában és Óvodában arról érdeklődtünk, hogy ott milyen gyermek-létszámmal, illetve mely´ óvintézkedések betartása mellett, hogyan telt az újrakezdés első napja.

Galéria
+2 kép a galériában
Kézfertőtlenítésért, a védőtávolságot betartva sorakoznak a gyerekek
Fotó: Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda

Az ógyallai magyar tannyelvű intézmény tantestülete hétfőn reggel alaposan felkészülve várta azokat a kicsiket, akiknek a szülei ennek köszönhetően végre munkába állhattak, hiszen sok családban a több havi bérkiesés anyagi gondokhoz vezet. Természetesen, ők is aggódnak a csemetéik egészsége miatt, ám tudatosítják, hogy a gyerkőcök már nagyon hiányolták a közösségi életet, barátaik közelségét.

Igyekeztünk minden feltételt megteremteni a biztonságos újranyitáshoz. A tanév utolsó hónapjában önkéntes a kisebbek iskolalátogatása, miközben valamennyi 6-9. osztályos tanuló számára tovább folyik a távoktatás. A városi hivatalból elhozták nekünk az Állami Tartalékalaptól kapott szájmaszkokat, és fertőtlenítőszereket is ígértek. Az iskola bejáratánál elhelyeztük a fertőtlenítőket, s gondoskodunk azok folyamatos pótlásáról. Mindenkit a folyó csapvízben, szappannal történő gyakori és alapos kézmosásra sarkallunk. Emellett rendszeresen fertőtleníteni kell a talajt, a kilincseket, az asztalok felületét, a számítógépek billentyűzetét, a korlátokat. A mellékhelyiségekben biztosított a folyékony szappan és az egyszer használatos papírtörlő

 - tájékoztatta portálunkat Deme László, az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda igazgatója.

A munkába lépés első napján intézményük alkalmazottainak kérdőívet kellett kitölteniük az egészségi állapotukról, és megmérték a testhőmérsékletüket.

Az utóbbit ezentúl is megtesszük. A szülőknek pedig a bejáratnál írásbeli nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy a gyermekeiknek nincsenek koronavírus-fertőzésre utaló tüneteik, tehát nem kell karanténban lenniük. Róluk nyilvántartást vezetünk. A családoknak érdemes a megszokottnál korábban elindulniuk, hiszen nálunk a csemetéik beléptetése kissé tovább tarthat, s amiatt is elhúzódhat, hogy az öltözőbe nem engedünk be egyszerre mindenkit

- magyarázta.

Megtudtuk:

a 11 érintett iskolai osztályukba előzetesen közel 90 tanulót jelentettek be, közülük azonban ma csak 40-en érkeztek meg.

Őket végül 4 csoportba sorolták, s azokból 3-ban összevont évfolyamokkal folyik a tanítás. A két óvodai csoportunk egyikébe korábban 15, a másikba 6 kicsit jelentettek be, de ma csak 8, illetve 2 gyereket vittek oviba.

További 2 kicsit holnap hoznának, ám a hatályos előírás szerint azokat, akik ma nem jelentek meg az intézményben, leghamarabb már csak jövő hétfőn fogadhatjuk

- szögezte le.

Azt is elmondta: az intézményükbe két bejárati ajtón át lehet belépni. Az oldalsó bejáraton át az óvodások, a főbejáraton át pedig az 1-5. évfolyam tanulói közlekedhetnek - erre alkalmi irányjelzők is felhívják a figyelmüket.

Az egyazon csoportba tartozó gyerekeknek és pedagógusaiknak a tanítási órán, illetve óvodai foglalkozás során nem kell viselniük a szájmaszkot, ám ügyelni kell a köztük levő 1,5 - 2 méteres védőtávolság betartatására. Mi tagadás, hogy ez utóbbi kötelezettség különösen megterheli a virgonc apróságokkal foglalkozó óvónőket. Az oviban most csak a könnyen tisztítható műanyag játékokat használják, s a szülőket az otthoni kedvenc játékok mellőzésére kérjük. A gyerekek étkeztetése és altatása is csoportonként történik, tehát azok sosem érintkeznek egymással. Még a toaletthelyiségeket is külön-külön kijelöltük az egyes csoportok számára., s azokat a takarítónő minden használat után fertőtleníti. A folyosókon és az öltözőkben viszont mindenkinek kötelező maszkot viselni. Az utóbbi helyiségekbe csak az ovisokat szabad bekísérni, de a szülők legfeljebb tíz percig tartózkodhatnak odabenn

- ecsetelte a további részleteket.

Hozzátette:

mivel a gyerekek a reggeli 7 órai nyitás után legfeljebb napi 9 órát tartózkodhatnak az intézményben, ezért a napközi otthon legkésőbb 16 óráig üzemelhet.

A lurkókkal igyekeznek minél több időt tölteni odakinn, a friss levegőn.

Kérdésünkre, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket a szüleik inkább nem engedtek iskolába, így válaszolt:

Megoldottuk az iskolába járó és az otthon maradó tanulók párhuzamos oktatását. Az odahaza maradó osztályfőnökök biztosítják a távoktatást, a kollégáik pedig az iskolában tartózkodókkal ismétlik a különféle feladatokat. Az iskolába járó gyerekeknek nem kell hazahordaniuk a könyveiket és a füzeteiket, hiszen a szülőknek már nem kell odahaza tanulni velük. Ekképp egy nagy terhet levettünk a vállukról. Azok a szülők, akik visszamehettek a munkahelyükre, nagyon örültek az újranyitásunknak és a tehermentesítésüknek.

Megjegyezte: a diákok teljesítményét kombinált módon értékelik: egyes tantárgyakból kapnak érdemjegyeket, míg másokból nem.

Végül arra is kíváncsiak voltunk, hogy eddig hány jövendő óvodást írattak be a „Fesztybe“.

Bár több szülőtől már megkaptam a gyermeke óvodai beíratásával kapcsolatos kérelmét, de a járvány miatt még vannak olyanok, akik jelezték, hogy az újranyitásunk után majd behozzák a kérvényeiket. Továbbra is szeretettel várjuk őket!
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.