2020. október 20., 19:15

Trollok a távoktatásban

A koronavírus-járvány kezdeti időszakában a legtöbb oktatási intézmény távoktatásra rendezkedett be és a pedagógusok a világhálón igyekeztek eljuttatni a tananyagot a tanulókhoz.

Digitális oktatás
Illusztráció
Fotó: Archívum

Hogy ez mennyire volt hatékony, arról megoszlanak a vélemények, arról nem is szólva, hogy számtalan esetben egyszerűen műszakilag volt megoldhatatlan ez a feladat, miután az ország egyes térségeiben még lassú az internet, illetve a szociálisan nehezebb helyzetű családok nem is rendelkeznek számítógéppel.

Ennek az új oktatási formának a kiértékelése nyilván megtörténik idővel és ez alapján sokat javulhat majd a tanár és a tanulók közötti digitális kommunikáció is.

Csehországban (és persze nem kizárt, hogy másutt is) egy további nehézséggel is szembesülhettek a pedagógusok és a tanítványaik mostanság. Megjelentek olyan, magukat jópofa viccelődőknek tartó alakok, akik megszerezve a szükséges kódokat bekapcsolódtak a távoktatásba és trollkodásukkal nemcsak megzavarták, hanem gyakran el is lehetetlenítették az oktatást. Attól sem riadtak vissza, hogy pornóképeket küldjenek, trágárságokat mondjanak, esetleg félrevezessék az éppen válaszolni készülő tanulót.

A rendszerbe általában úgy tudtak bejutni, hogy a tanulóktól valamilyen módon megszerezték a belépési adatokat. Ráadásul nem érték be annyival, hogy behatoltak a rendszerbe és megzavarták a tanítást, hanem sok esetben rögzítették a trollkodásukat és különböző videómegosztókon (Youtube, TikTok) a világhálón is közzétették mindezt. A trollok rendszerint álnév alatt „tevékenykedtek” és idővel eltüntették a felvételeket, nehogy a bűnüldöző szervek lecsaphassanak rájuk.

Az egyik pedagógus elmondta, hogy ezek a „szellemesnek” szánt hekkelések többnyire nagyon primitívek és bosszantóak, sőt nem egy esetben megalázóak is voltak, arról nem is szólva, hogy kárba veszett a gondos előkészület és végül időpocsékolás lett az egész.

Az idnes.cz portálnak sikerült kapcsolatba lépnie az egyik trollal, aki azzal védekezett, hogy ezekkel az akciókkal csak a rendszer sebezhetőségére akartak rámutatni és végül a tanároktól állítólag még elnézést is kértek. A vulgáris beszólások nem tőlük erednek, maguk a tanulók követték el azokat. A világhálóra feltöltött videókról pedig azt állította, hogy azokat illetéktelenek megszerezték és ők helyezték el ott.

Az efféle esetek valóban rávilágítanak a sebezhető biztonságra, de arra is, hogy a pedagógusok még nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal ezen a téren, a tanulók pedig igen gyakran felelőtlenek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.