2020. szeptember 26., 13:12

Tomolya Róbert az év tíz legjobb tanára között

Manapság egyre hangsúlyosabban esik szó arról, hogy a magas színvonalú oktatáshoz jól képzett tanárokra van szükség. Ugyanakkor a pedagógus presztízse sok országban, így nálunk is alacsony. Akadnak azonban olyan tanáregyéniségek, akik az elhivatottságukkal, innovatív, újszerű megoldásaikkal példaként szolgálhatnak a kollégáik számára.

Fotó: Schnelczer Zoltán

A Szlovákia Pedagógusa (Učiteľ Slovenska) címet azért is álmodták meg, hogy hozzájáruljanak a pedagógusi hivatás népszerűsítéséhez, megbecsüléséhez, s hogy ráirányítsák a figyelmet azokra, akik példaértékű munkát végeznek. A mezőny az idén is rendkívül erősnek bizonyul, így már a legjobb tíz közé kerülés is nagy sikerként könyvelhető el, állítja Tomolya Róbert, a Füleki Gimnázium matematika–informatika szakos tanára, aki 1101 jelölt közül került be a döntőbe.

Tomolya Róbert 30 évvel ezelőtt annak a generációnak a tagjaként kezdte a szakmát, amelynek számára a napi oktatás nem ért véget az utolsó kicsengetéskor. Elmondása szerint a szülei mérnöknek szánták, ő azonban mindig is a tanári pályára vágyódott.

Bár előfordult, hogy az élet válaszút elé állította, mégis kitartott az eredeti elhatározása mellett. Jól döntött, hiszen a munkájára nemcsak hivatásként, de hobbiként is tekint, amit szabadidejében, délutánonként és gyakran még a hét végén is végez.

Egyik, a diákok körében szállóigévé vált mondása, miszerint „délután dől el az életed”, őrá is érvényes. Ez alatt azt érti, hogy aki nemcsak a tanítás alatt, de otthon is becsületesen, szorgalmasan készül, az először az érettségin, majd az egyetemen, később pedig az életben is boldogul.

Tapasztalatból tudja, hogy a mai diákokat rengeteg inger éri, ezért ahhoz, hogy a figyelmüket lekösse, érdekessé, izgalmassá, újszerűvé kell tennie az oktatást.

– A mai gyerekek, az Y és Z generáció tagjai csupán 10-15 percig bírják ki egy helyben. Őket már nem köti le az, amit és ahogyan 20-30 éve tanítottunk. Ezért főként a matematikában fontos az innováció. Egyik ilyen ötletem, amit volt diákommal, Bial Brigittával közösen valósítottunk meg, az esztétikus matematika, amikor tükrözéssel az interaktív táblán különféle formákat alkotunk, vagyis dinamikussá tesszük a matematikát. Az informatikát nem nehéz így oktatni, hiszen az folyamatosan változik, ezért egy informatikusnak mindig naprakésznek kell lennie, és tudnia kell gyorsan váltani. Ennél éppen ez okozza a nehézséget. Hogy lépést tudjak tartani a fejlődéssel, képezni, fejleszteni kell magam – magyarázza Tomolya Róbert, akinek hitvallása: minden diákban ott lapul a zsenialitás, csak meg kell találni azt! A tehetséggondozás kapcsán is erre törekszik.

Zseni vagy, és ezt mondd el otthon is, szoktam mondani rögtön az első órán. A tehetséges tanulóval könnyű dolgom van, ám ahhoz is rengeteget kell képezni magam, hogy őt fejlesszem. A gyengébb tanulónál pedig próbálom megtalálni azt, amiben kiteljesedhet, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle.

A tehetségek felkarolására három éve indította útjára a Virtuális Programozó Szakkört, amely azokat a magyar alapiskolásokat célozza meg, akik a tanórákon túl is szeretnének programozással foglalkozni. Hetente egyszer két órára, közös virtuális térben működnek együtt a diákokkal. Ebben, mint mondja, nagy segítségére van Both Tamás egykori diákja, aki most egyetemi hallgató. A középiskolások pedig a Talentum Digitális Mágia projektbe kapcsolódhatnak be, amely a digitális, matematikai és elektrotechnikai kompetenciáikat erősíti.

Tomolya Róbert nevéhez fűződik egyébként a Természettudományi Triatlon, az AlgoritMánia avagy az Info-prog nevű verseny megszervezése is. Jó érzéssel tölti el, hogy jelenlegi és volt diákjai részt vesznek a versenyek lebonyolításában, a feladatok kidolgozásában, vagy zsűritagként.

Oktatói munkájáért Tomolya tanár úr az utóbbi években sorra kapta az elismeréseket. 2015-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének a díját vehette át a tehetségek felkarolásáért, 2016-ban az oktatás területén kifejtett eredményes munkájáért Fülek Város Comenius Emlékplakettel tüntette ki, tavaly pedig elnyerte a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének Bonis Bona díját, valamint Fülek Város Díját. A legnagyobb örömöt mégis az jelenti számára, ha sikeres embe-rek kerülnek ki a keze alól, akik öregbítik a Füleki Gimnázium hírnevét.

Molnár László kollégájával az egyetemi oktatásba is belekóstolt. Sok éven át tanított informatikát a Budapesti Gazdasági Főiskola (jelenleg egyetem) salgótarjáni kihelyezett részlegén, később a Selye János Egyetem óraadó tanára is volt. Emellett tanároknak tart továbbképzéseket, tanfolyamokat, illetve ún. webináriumokon vesz részt. Utóbbiak olyan szemináriumok, amelyekre otthonról, az interneten keresztül kapcsolódhatnak be. Ilyenkor több országból is bejelentkeznek, hozzászólnak az adott témához, és közös ötletek is születnek.

Az oktató-nevelő munka mellett Tomolya Róbert számos közéleti, helyi, illetve nemzetközi szintű tevékenységnek a részese. A civil szférában is tevékeny, legyen ez a Regio Philek polgári társulás, avagy az e-Talentum tehetségpont, amely által tehetségeket keres és karol fel. Alapítója volt a Talentum díjnak, amelyet minden évben a gimnázium legsikeresebb diákjainak adnak át.

Aki szívesen támogatná Tomolya Róbertet a Szlovákia pedagógusa cím elnyerésében, az interneten kattintson az alábbi linkre: ucitelslovenska.sk és szavazzon! A voksokat szeptember 30-áig lehet leadni.   

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/39. számában)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.