Szokol Dezső: A minisztérium darabra méri a diákokat. Hol marad a minőség és a kreativitás?
Harmincötödik alkalommal csengettek be a tanév kezdetén a gútai magániskolában. A múlt hónapban Pro Urbe díjjal kitüntetett Szokol Dezsőt, az iskola alapító tulajdonosát kérdeztük, hogyan tudott egy csallóközi kisvárosban közösségformáló alma materré válni, és milyen kihívásokkal néz szembe a jubileumi évfolyamba lépő intézmény.
Hosszú hetek után eredtek meg az ég csatornái Gútán, éppen a tanévnyitó előtti éjszakán. Talán, ha két milliméter esett – mondja az agrármérnök végzettségű Szokol Dezső, aki a következő pillanatban jó házigazdaként már a tanévnyitóra érkező szülőkkel vált szót. Érződik, életműve ez az iskola. A tanévnyitó beszédében is kiemeli, kezdetben kevesen bíztak abban, hogy a tízezres csallóközi kisvárosban, Gútán meggyökeresedhet a középfokú oktatás. Az eltelt három és fél évtized azonban igazolta az erőfeszítéseket. Elég, ha a tanévnyitóra összesereglett tömegre tekint az ember.
A felvidéki magyar közoktatás napjainkban arról szól, hogy kényszerűen egyre jobban összehúzzuk magunkat, és igyekszünk megóvni, ami még menthető. A gútai magániskolában a demográfiai apály ellenére évről évre sikerül benépesíteni az osztálytermeket. Az iskolavezetés azonban pontosan érzi, az elért eredmények ellenére elbizakodottságra semmi okuk.
A személyes kapcsolatok nélkül az iskolának csak falai vannak, lelke nincs. Ez a léleknélküliség mutatkozik meg abban is, hogy a minisztérium bevezette az elektronikus jelentkezést, kizárva a személyes kapcsolatot a szülő és az iskola között. Márpedig ezen múlik minden – a kézfogáson, az egymás szemébe nézésen. Hogyan építhető fel enélkül a bizalom a szülő és az iskola között – teszi fel a kérdést Szokol Dezső. A minisztérium darabszámra méri a diákokat – folytatja az iskolaalapító, tulajdonos – tudjuk, erről szólnak a fejkvóták. De hol marad közben a minőség, a kreativitás?
A felvidéki magyar közoktatásnak máig a leggyengébb láncszeme a szakoktatás. A gútai magániskola ilyen tekintetben is hiánypótló intézmény – iparművész szakok egész sorát egyedül itt tanulhatják anyanyelvükön a magyar diákok. Az iskola abból a szempontból is egyedi, hogy bár külön igazgatás alatt, de egy alma materben férnek meg egymás mellett a szolgáltató és az iparművész szakok, és az azokat látogató markánsan eltérő érdeklődésű diákok.
Erre utalva húzza alá Szokol Dezső, a különbség nem teher, hanem érték, ezért minden gyereknek helye van közöttünk. Manapság, amikor a nagyvilágban az elfogadás, a másság iránti tolerancia egyre inkább önmaga farkába harapó kígyóvá válik, jóleső érzés, hogy mindezt egy csallóközi kisvárosban még mindig a maga természetességében lehet megélni.
Nincs semmi új a Nap alatt, de mégis mennyire fontos ezt sokszorosan aláhúzni, ahogy Szokol Dezső a tanévnyitó beszédében tette: a pedagógiai gyakorlatban elfogadhatatlan a megalázás, a megszégyenítés, a gúnyolódás, a lekezelő hangnem, mások személyiségének vagy méltóságának megsértése.
Így jobban érthetővé válik az a hitvallással is felérő gondolat, egy iskola akkor tölti be igazán a küldetését, ha a gyermek tanulhat, kérdezhet, hibázhat, gondolkodhat, alkothat, fejlődhet és legfőképpen önmaga lehet. És ahol nem mellesleg a magyar nyelv nem csupán egy tantárgy, hanem identitásunk, kultúránk és gondolkodásunk egyik legfontosabb része.
Itt tartunk a beszélgetésben, amikor Szokol Dezsőt máris keresik. Fogadnia kell a meghívott előadót, aki az első évfolyamba lépő lányok szüleinek ad gyakorlatias tanácsokat az első szülői értekezleten. Hagyomány ez az iskolában, hogy nem tüzet oltanak, hanem igyekeznek megelőzni a problémákat. Márpedig abból van elég, de ha szembenézünk velük, jó részük megoldható.
