2023. június 6., 19:35

Nyolcadik alkalommal adták át a Felvidéki Tehetségnap keretein belül a díjakat - VIDEÓKKAL

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Nagymegyeren, a Corvin Mátyás Művelődési Központban rendezte meg a VIII. Felvidéki Tehetségnapot. Az SZMPSZ által meghirdetett pályázatra a hazai magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények legtehetségesebb, kiemelkedő országos és nemzetközi eredményeket elérő diákjait és diákcsoportjait nevezhetik be évről-évre.

A pedagógusokból álló zenekar előadása a VIII. Felvidéki Tehetségnapon
A pedagógusokból álló zenekar előadása a VIII. Felvidéki Tehetségnapon
Fotó: Tóth Tünde

Idén a diákcsoportok munkáját díjazta az SZMPSZ. A beérkezett pályázatok gondos elbírálása után 10 diákcsoport, valamint felkészítő pedagógusaik jelenlétében ünnepélyes keretek között került sor a díjak átadására. 

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke elmondta, hogy ez a nap kifejezi az SZMPSZ tiszteletét és megbecsülését a tehetségek és pedagógusaik felé, hozzátette, mindig azon lesznek, hogy meglévő eszközeikkel a felvidéki tehetségeket támogassák és segítsék. 
Videó:  ma7

A gazdag programot előadások, beszámolók, felhívások színesítették. Az előadó vendégek közt volt Vida Gergő, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Neveléstudományi és Pszichológiai Intézetének adjunktusa, aki előadásában a tehetség és mentorálás fogalmát és kapcsolatát elemezte. 

Videó:  ma7

Csicsay Földes Éva, a Janiga József Művészeti Alapiskola igazgatója a művészetek fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a művészet egy remek eszköz ahhoz, hogy a mai generációt kiszakítsuk az online világból, csak meg kell találni a kulcsot a gyerekekhez. 

Videó:  ma7

Kopják Ádám a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium harmadikos tanulója, akik DunaStar diákvállalkozásukkal a cégalapítás rejtelmeibe ásta be magát csapattársaival. A munka meghozta gyümölcsét, a Solve for Tomorrow - nemzetközi közgazdasági verseny ezüstérmét hozhatták el, ennek elismeréseként díjazta őket idén az SZMPSZ is. 

Videó:  ma7

Az esemény záróakkordja a Tehetségnagykövet Díj átadása volt, amelyet idén Kupec Mihály és családja kapott, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes megálmodója és családja egy rögtönzött táncbemutatóval köszönte meg az elismerést. Elmondták, rendkívül megtisztelő a díj, ugyanakkor kötelezi őket arra, hogy a továbbiakban is, csak úgy, mint eddig, elkötelezett munkát végezzenek a felvidéki magyarság megmaradása érdekében. 

Videó:  ma7
A VIII. Felvidéki Tehetségnap díjazottjai: 

Társadalomtudományok:

Selye János Gimnázium, Komárom Csodaszarvasok

Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony, DunaStar - diákvállalkozás

Természettudomány

Gimnázium Királyhelmec, Roboys, Rubikon

Dobó István Alapiskola, Nagyszelmenc, Dobósok

Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Vezekény - Vechas

Selye János Gimnázium, Komárom, Team GHSat

Magyar nyelv és irodalom: 

Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Katedrás lányok

Selye János Gimnázium, Komárom, Lányok

Előadóművészet:

Janiga József Művészeti Alapiskola – Nagymegyer - Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes

Művészeti Alapiskola, Ógyalla, FMDC

Sport, mozgáskultúra

Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely, Rumba floorball

Selye János Gimnázium 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.