2026. március 17., 13:08

Nincs egységes recept az alapiskolai hálózat optimalizálására – Tamás Erzsébetet kérdeztük

Tizenkét regionális találkozón van túl az oktatáspolitikai szakmai műhely, mely régiónként szembesült a felvidéki magyar oktatás helyzetével. Az iskolafenntartók- és vezetők számára összehívott fórumokon az alapiskolai hálózat átalakítása került fókuszba. Hogyan lehetne okos kompromisszumokat találni annak érdekében, hogy minél több magyar iskola működhessen a következő évtizedekben és egyetlen régió se maradjon anyanyelvi oktatás nélkül? Tamás Erzsébetet, a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértőjét kérdeztük tapasztalatairól.

Fotó: Ma7

Rendkívül gyümölcsözőnek nevezi ezeket a találkozókat, de rögtön hozzá is teszi, teljesen más problémákkal küszködnek a nyugati, mint a közép keleti régiók. Éppen ezért nincs egységes recept, képlet arra, hogyan lehetne kialakítani iskoláink új hálózatát.

Sok helyen látni az igyekezetet, hogy az érintettek valóban keresik a megoldásokat. Ha meg tudjuk mondani és észérvekkel alá tudjuk támasztani, mit szeretnénk elérni iskoláink jövőjét illetően, a minisztériumnak ezt figyelembe kell vennie. Szerintem a tárca első körben leginkább információkat szeretne, fel akarja mérni, hogyan állnak az iskoláink – jelenlegi és tervezett diáklétszámokkal, felszereltséggel, fenntartási költségekkel”

– mondja.

Ezek az adatok a fejlesztési tervekből derülnek majd ki, de Tamás Erzsébet szerint nehéz elhinni, hogy érdemben komplex át tudják tanulmányozásával április végéig – ahogy ígérték. Hozzávetőleg 900 iskola adatait kellene részletesen elemezni.

Úgyhogy attól tartok, hogy ez az értékelés vagy analízis eléggé felületes lehet és így előfordulhat, hogy éppen a regionális egyediségek vagy specifikumok nem kapnak kellő fontosságot. Ezzel nekünk kell majd foglalkoznunk a szakmai műhelyen belül. Éppen ezért nekünk is szükségünk lesz a minisztérium felé leadott adatokra. Megkértük az SZMPSZ területi választmányainak elnökeit, hogy gyűjtsék be ezekből az iskolákból a fejlesztési terveket, és küldjék el nekünk, hogy majd a műhelyen belül el tudjuk végezni a saját elemzésünket is. Ez azért is szükséges, hogy amennyiben leülünk a minisztériumban tárgyalni, akkor saját elemzéseink alapján tisztában legyünk a kiindulási pontunkkal és tudjunk érvelni, adott esetben ellenérvelni, amennyiben a minisztériumnak más lesz a véleménye, vagy a hozzáállása, és ha esetleg más eredményeket fognak mutatni az ő elemzéseik, akkor tudjunk hozzászólni”

– mondja el portálunknak.

Rögtön hozzáteszi, nem eszik olyan forrón a kását, szeptembertől még nem kell a hirtelen nagy változásoktól tartani. Azzal viszont számolni kell, hogy jövőre ismét csökkenhet a méretszorzó és további iskolák kerülhetnek nehéz anyagi helyzetbe.

Akadhatnak olyan önkormányzatok, akik a pénzhiány ellenére egy ideig még meg tudják tartani az iskoláikat, de hosszú távon ez aligha elképzelhető. A fenntarthatóság főleg az olyan kisiskolák esetében jöhet szóba, ahol modern, energiatakarékos, kisebb épületben működik az intézmény, alacsony rezsiköltséggel. A regionális találkozókon akadt olyan polgármester is, aki kijelentette, a végsőkig fenntartja az iskolát. Ezek a találkozók azért is voltak tanulságosak, mert ténylegesen közel kerültünk a fenntartókhoz és az igazgatókhoz. S ismét csak bebizonyosodott az, amivel számoltunk is, hogy ahány régió, annyi gond, annyiféle probléma és annyi fajta megoldás. Nincs egyetlen megoldóképletünk vagy receptünk.

Hangsúlyoztuk, hogy az optimalizációban a nagy iskoláknak is óriási szerepük, mivel ezek a régiók pillérei, ami kifelé menő kötelezettségekkel is jár, és igenis meg kell próbálniuk segíteni azokon az iskolákon, amelyeknek gondjaik vannak, akár szaktanárok megosztásával vagy egyéb más módon. Hosszútávon ez szükséges a régió és természetesen a saját érdekükben is, hiszen az utazó gyerekek esetében soha nem lesz garancia arra, hogy azok biztosan a magyar iskola ajtaját fogják majd kinyitni ” – fűzi hozzá az oktatási szakember.

Fotó: Pixabay

Azt is elmondták a polgármestereknek és az igazgatóknak, hogy ott, ahogy ténylegesen alacsony a diáklétszám, és eddig is csak alsó tagozatos iskolák voltak, próbálják meg az óvodát a kisiskolával – az 1. ciklussal - összevonni. Ezzel érhető lenne, hogy a gyermek 3 éves kortól nagyjából 9-10 éves koráig ugyanabba az intézménybe járhat és hat éven keresztül egyfajta biztonságot nyújthat a gyerekeknek. A 6 éves gyerek még kicsi ahhoz, hogy esetleg nagyobb távolságokra utazzon. A második ciklus, vagyis a 4-5. osztály fenntartása már nehezebb lehet, hiszen itt nagy valószínűséggel szakos – például angolos vagy informatikus – pedagógusok bevonására is szükség lehet.

Iskoláink anyagi biztonsága prioritás

Tamás Erzsébet elmondja azt is, egyelőre még a szakemberek sem látják át teljesen tisztán, mit hoz a jövő. A puding próbája az evés, meg kell várni a gyakorlatot. Első körben a fenntartók és az iskolák is tudatosítják, hogy lépni kell, mert a status quo már nem sokáig tartható fenn.

De a változás nem lesz zökkenőmentes. A legutóbbi minisztériumi találkozón olyan információ is elhangzott, hogy minisztériumon belül van egy munkacsoport, amely a klaszterrel, mint olyannal foglalkozik, és a klaszternek a működési feltételeit akarja majd meghatározni. Nagyon fontos ennek anyagi és munkajogi vetületeit is tisztázni.

Úgy tapasztaltuk, hogy amíg a nyugati országrészben a gyerekek utaztatása, a szülők által, szinte nem jelent problémát, addig Gömörben és a keleti országrészben már egész más a helyzet. Ezeken a tájakon leginkább azon kell elgondolkodni, hogyan tudjuk majd a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket eljuttatni az iskolába.

Mert a pillanatnyi állapot az, hogy járnak ugyan a megye által működtetett autóbuszok, amelyeket be lehet állítani bizonyos időpontokhoz, de ezek konkrétan iskolai célokra nem minden esetben megfelelőek. A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek esetében arra is oda kel figyelni, hogy egyáltalán fölszállnak-e a buszra. Esetlegesen szociális terepmunkások bevonásával, vagy más szervezeti megoldásokkal, lehetne elérni, hogy ezek a gyerekek rendszeresen járjanak iskolába.”

Az optimalizáció egyik kellemetlen hozadéka lehet, hogy kevesebb pedagógusra lesz szükség, vetjük föl a szakpolitikusnak.

Rövid távon előfordulhat ugyan, de hosszú távon nem félek attól, hogy a pedagógusoknak ne lenne munkájuk. A pedagógustársadalom sajnos öregszik, nagyon sok az olyan oktató, aki már 60 év fölötti. Ők előbb-utóbb nyugdíjba mennek, és nem biztos, sőt a mai állás szerint biztos, hogy nem lesz kellő utánpótlás. A felső tagozaton már most gond a szaktanárok hiánya. Sokan rá lesznek kényszerülve arra, hogy a meglévő szakjaik mellé újabbat vegyenek fel, például egy fizikus vagy informatikus felveheti a matematikát, ha éppen arra van szükség. Azt kell, hogy mondjam, még ha nem is tetszik, de nekünk, pedagógusoknak is ki kellene lépnünk a „komfortzónánkból”, a szakbővítést – leginkább a hiányos tantárgyak esetében – egyetemeink ingyenesen is kínálják, úgyhogy nem igazán lehet kifogásunk”

– reagál.

S hogy mi várható a közeljövőben? Tamás Erzsébet szerint most azon szeretnénk dolgozni, hogy a specifikumainkat, tehát nemzetiségi iskoláink különlegességét, egyediségét megfogalmazzák és adatokkal, felmérésekkel támasszák alá. Erről kellene aztán tárgyalni a miniszterrel.

Határozottnak kell lennünk az optimalizációt illetően, mert iskoláink 85 százaléka hamarosan nem lesz anyagi biztonságban. Ha a méretszorzót tovább csökkentik vagy elveszik 2030 végéig, a pillanatnyi számok alapján, csupán valamivel több 30 iskolánk lesz képes teljesíteni azokat a feltételeket, amiket a minisztérium megszabott. Valamiféle kivételt mindenképpen tenni kellene a magyar és más nemzetiségi nyelvű iskolákkal. Vannak tapasztalataink a régiókból és lesznek adataink is, amikkel majd érvelhetünk. A lényeg, hogy a jövőben is minden magyar gyermek számára elérhető távolságban legyen magyar iskola”

– teszi hozzá.

Megosztás

Címkék