2026. augusztus 12., 12:06

Nem kell mindent fejben tartani, új korszakot hozhat az oktatási reform

Szükség van az oktatási reformra, ugyanis megváltozott a világ - nyilatkozta a TASR-nek Martin Kríž, a minisztérium Tanterv- és Oktatási Innovációs Intézetének főigazgatója, a tantervreform egyik társszerzője.

Néphagyományoktatás, Nyitra
Fotó: Hagyományok Háza

Szerinte már a mostani harmincasok is igazolhatják, hogy teljesen megváltozott a világ azóta, amikor ők jártak iskolába.

Amikor én iskolás voltam és pénteken este eszembe jutott, hogy szeretnék megtudni valamit a pelikánokról, vagy a szüleimet kellett nyaggatnom, hátha emlékeznek valamire az iskolából, vagy várni hétfő reggelig, amíg kinyit az utcánkban levő könyvtár. Hiánycikk volt a hozzáférhető tudás

– említette példaként Kríž.

Hozzáfűzte,

a leghasznosabb az volt, ha minél több ismeret halmozódott fel az ember fejében. „Ha most pénteken este hirtelen csillapíthatatlan vágyat érezne a fiam, hogy kiderítsen valamit a pelikánokról, akkor mindannyian tudjuk, mit fog tenni, és hány másodpercig tart, amíg kideríti.

Ma már végtelen mennyiségű és azonnal elérhető ismeret áll a rendelkezésünkre, csak válogatni kell tudni közöttük, és nem feltétlenül kell mindent fejben tartani

– fűzte hozzá azzal, hogy az agyunkat ma már inkább kreativitásra és elemzésre kell használnunk.

Martin Kríž szerint

a tantervreform legnagyobb előnye az, hogy a jól megválasztott stratégiának, valamint a civil szervezetek és a pedagógusok bevonásának köszönhetően az intézkedések nem csak papíron fognak létezni.

A reform beépül az iskolák és az osztályok mindennapjaiba, és már most látni a valós változást a pedagógusok munkájában. Ez még nem a győzelem, hosszú út áll előttünk, de elindultunk, és közösen tesszük le az új, minőségi oktatás alapjait

– zárta Kríž.

Szeptembertől az összes alapiskolai első osztályban az új állami kerettanterv szerint indul el az oktatás.

Megosztás
Címkék