2021. október 7., 15:17

Nagyon kevesen tanulnak online az új tanévben

Ezen a héten a tanulók 95,8 százaléka jelenléti, 4,2 százalékuk pedig távoktatáson vesz részt. Ezt a kormányülés előtt jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

gröhling
Fotó: TASR/AP

A távúton tanuló diákok közül 3,3 százaléknyian választották az online formát, nem egész egy százaléknyian pedig telefonon keresztül vagy munkalapok segítségével abszolválják a távoktatást. A miniszter elmondása szerint az iskolaév kezdete óta négy hét telt el, ezalatt a távoktatást abszolváló diákok száma négy százalék körül mozgott.

Ez a stabil arány szerinte annak is köszönhető, hogy sikerült lerövidíteni az egyéni karantén időtartamát. Megjegyezte, hogy már az iskolák 87 százaléka szolgáltat adatokat.

Gröhling hangsúlyozta, hogy az iskolák minden járásban nyitva vannak, függetlenül attól, hogy az adott régió milyen besorolást kapott a COVID-automata szerint.

Az elmúlt héten 260 ezer antigén tesztet végeztek el az iskolákban. A pozitivitás 0,38 százalékos volt. Több mint 550 tanár és mintegy 2000 diák produkált pozitív teszteredményt.

"A pozitivitás csökkenő tendenciát mutat, 0,6 százalékkal kezdtük" - mutatott rá a miniszter, aki az ún. önteszteket hatékony megoldásnak tartja, így azokat továbbra is alkalmazni fogják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.