Mindig ezt akartuk: Végre együttműködnek a pedagógusok!
A koronaválság hatására szükségből kell erényt kovácsolni a pedagógiában, s ez még akár jól is elsülhet – vélekedik Fodor Attila. A Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója szerint az új kormány oktatáspolitikai elképzelései körül sok a talány, de olyan intézkedések is várhatók, amelyeket előnyére fordíthat a magyar közoktatás.
Az elmúlt hetekben két olyan dolog történt, amely alapjaiban határozza meg az iskoláink jelenét és jövőjét. Nyilván a kormányváltásra és a koronavírus-járványra gondolok. Mielőtt egyiket, másikat elemeznénk, arra kérem, értékelje, milyen helyzetben érték a változások a szlovákiai közoktatást.
Ha a szlovákiai közoktatás egészét nézzük, szerintem elmondható, hogy megint eltelt négy év, ami alatt nem történt érdemi előrelépés. Igaz ugyan, hogy a pedagógusbéreknél történt akár látványosnak is mondható elmozdulás, de
A szlovákiai magyar közoktatást is hátrányosan érinti például, hogy leértékelődött a pedagógus-továbbképzés, nem tudott kiteljesedni az oktatási reform.
Még az év elején egy átfogó elemzést készített a szlovákiai magyar oktatásügy helyzetéről. Mely területen látja a legnagyobb gondokat?
A fő gondot az intézményhálózatunk rossz szerkezete jelenti. Az óvodahálózat egész jó, és még fejleszthető: ezen a területen az elmúlt években a szlovákokkal összevetve is komoly létszámbővülést láthattunk, de még mindig vannak tartalékok. Az alapiskolák szintjén a tanulói létszámban évek óta stagnálás tapasztalható, de az intézményeink fele kisiskola, annak minden következményével. Itt leginkább a fenntartásra gondolok,
Gimnáziumaink legnagyobb problémája az alacsony diáklétszám: a szlovák gimnáziumokat átlagosan két és félszer annyi tanuló látogatja – itt egy észszerűsítés kellene. A szakoktatásban éppen ellenkezőleg, bővíteni kellene a magyarul tanulható szakok kínálatát, hozzáigazítva a munkaerőpiac elvárásaihoz.
Mivel az előző négy év, ahogy fogalmazott, beváltatlan ígéretekkel zárult, gondolom, a pedagógusok közül is sokan tekintenek várakozással az új kormány intézkedéseire. Nem sokkal beiktatása után felkereste hivatalában Filip Mónika oktatási államtitkárt. A kapcsolatfelvételen túl szó esett konkrétumokról is?
Amikor Filip Mónika fogadott, éppen hét napja volt államtitkár. Ez eleve meghatározta a találkozó lehetőségeit, illetve azt se feledjük, hogy az új kormányra rögtön rászakadt a koronavírus-járvány kezelése, amely gyors intézkedéseket követelt az oktatásügyben is. Ráadásul az államtitkár asszony az előző időszakban nem az oktatásügy területén dolgozott, így érthető módon az új munkakörét a tájékozódással és a kapcsolatfelvétellel kezdte. Az előző négy évben az oktatási miniszter tanácsadó testületének tagja voltam, a beszélgetésünk során ezek a tapasztalataim is szóba kerültek. Igyekeztem összefoglalni, mik a kisebbségi oktatás legnagyobb gondjai, melyek a megoldásra váró sarkalatos kérdések. Az államtitkárnak felajánlottam az együttműködést a magyar pedagógusok szakmai szervezetei nevében – ennek kapcsán a folytonosságot hangsúlyoznám, hiszen még a kilencvenes évek legkritikusabb időszakában is kerestük az együttműködést az oktatási tárcával, más kérdés, hogy nem kértek a véleményünkből. Kérdésesnek látom, hogy milyen kompetenciákat tud kiharcolni magának az államtitkár, s azt is, hogy bekerülhet-e a kormányprogramba az a problémánk, amit már évtizedek óta magunk előtt görgetünk: vagyis jogszabály által definiálják végre a kisebbségi oktatást.
Ha már a kilencvenes éveket említi, Filip Mónika még április elején interjút adott az egyik szlovák lapnak, ahol meglehetősen kétértelműen fogalmazott, hogy a szlovák nyelv oktatását úgy kellene erősíteni a magyar iskolákban, hogy egyes szaktantárgyakat szlovákul oktassanak. Ez a megfogalmazás sokakban a rossz emlékű alternatív oktatást idézi fel. Ön is így látja?
Én nagyon bízom benne, hogy félreértésről van szó. A találkozásunkkor elhangzottak alapján valószínűtlennek tartom, hogy Filip Mónika az alternatív oktatás bevezetését szorgalmazná. Mivel még nem ismerjük a kormányprogram oktatási fejezetét, abból indulhatunk ki, amit az SaS választási programjában olvashattunk. Branislav Gröhling személyében ez a párt adja a tárcavezetőt, s a korábbi gyakorlattól eltérően a minisztériumban megszűnt a keresztellenőrzés, az államtitkárok, köztük Filip Mónika is ebből a pártból kerül ki. Az SaS programjában választási szlogen szintjén megjelenik, hogy a magyar iskolákban változtatnának a szlovák nyelv oktatásának eddigi módszertanán, de arról nem esik szó, hogy növelnék a szlovákul oktatott szaktantárgyak számát.
Tegyük hozzá, hogy az SaS programjában az a kitétel is szerepel, hogy ez a felvetés a nemzetiségi iskolákra nem vonatkozik…
Pontosan, csakhogy ez még nem oldja meg a kisiskolák finanszírozási gondjait.
Megjegyzem, sokan vitatják a pejoratívan fejkvótarendszernek emlegetett finanszírozási formát, én azonban az adott helyzetben még ezt érzem a leginkább működő gyakorlatnak. Változtatni persze volna min. Pozitív diszkriminációról szerintem akkor beszélhetnénk, ha a nemzetiségi iskoláknak juttatott fejkvóta legalább kétszerese lenne az átlagos normatív támogatásnak.
A koronavírus-járvány viszont nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat. A napokban Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere jelezte, hogy a településeknek egyre nehezebb lesz ellátni a fenntartói feladataikat, hiszen a válság miatt maguk is egyre kevesebb bevételhez jutnak. Mi a megoldás? Vegye vissza az állam ezeket a kompetenciákat, ahogy azt az oktatási miniszter is felvetette?
Én ezt nagyon rossz lépésnek tartanám, idézzük csak fel a kilencvenes éveket, amikor az állam valóban rossz gazdaként bánt a magyar intézményekkel. A települési önkormányzatok az alapiskolák fenntartására jelenleg is az államtól kapják a normatív támogatást, de például az óvodák és az iskolai klubok fenntartását már a saját forrásaikból kell kigazdálkodniuk. Mivel a járványhelyzet miatt nehéz gazdasági helyzet alakult ki, értelemszerűen kevesebb az adóbevétel is, márpedig az önkormányzatokat éppen annak visszaosztásából finanszírozza az állam.
Maradjunk még az SaS választási programjánál: liberális párttól meglehetősen szokatlanul egyes területeken a centralizáció irányába lépnének, ugyanakkor liberalizálnák a tankönyvpiacot. Ami az egyik oldalon magyar szempontból veszély, a másikon lehetőség. Jól gondolom?
Valóban szerepel az SaS programjában, hogy megnyitnák a tankönyvpiacot, s a jövőben üzleti alapon működtetnék. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az iskolák a tankönyvekre kapott forrásokat szabadon használhatnák fel a tankönyvpiacon. Ennek köszönhetően a magyar iskolák is a jelenleginél jóval színesebb tankönyvkínálatból választhatnának. Ez is egy létező probléma megoldásához vinne minket közelebb. Ami azonban az SaS programjából számomra a leginkább pozitív, az a kezdő tanárok bérének radikális emelése. Vissza kell adni a tanári pálya becsületét, ez mindenképpen fontos lépés lenne ebbe az irányba.
A járvány fenekestül forgatja fel a mindennapjainkat, így az oktatást is. Azzal mindenki egyetért, hogy a gazdaság egészében tragikus következményekkel számolhatunk, viszont úgy tűnik, az oktatás területén is felgyorsít sokak szerint amúgy is elkerülhetetlen folyamatokat. A digitalizációra gondolok. Hogy látja, mennyire érte felkészülten ez a hirtelen kihívás a közoktatásunkat?
A kérdéséből kihallatszó kétely némileg helytálló, hiszen bár az ún. IKT-kompetenciák elmélyítése az elmúlt évek pedagógus-továbbképzésének sarkalatos pontja volt, azért valljuk be, maradéktalanul nem lehetünk elégedettek ennek a hozadékával.
Hasonlóképpen számos projekt segítette az intézményeinket abban, hogy beszerezzék a digitális eszközöket, de ezek sokszor kihasználatlanok maradtak. Ezen változtatott egyszeriben a koronavírus-járvány, amikor néhány nap alatt kellett áttérni a távoktatásra. Én úgy látom, a járvány keltette szükségből sok pedagógus tudott erényt kovácsolni, ez a megszerzett gyakorlati tudás – ebben biztos vagyok – a koronavírus utáni világban sem veszik kárba.
Az előbbi kérdésem arra is vonatkozott, mennyire állnak rendelkezésre a távoktatáshoz szükséges digitális tananyagok.
Átfogó összesítést a digitális tananyagok felhasználásáról még nem volt módunk elkészíteni, de ennek hiányában is úgy vélem, nyilvánvalóan tantárgyanként eltérő választékban és minőségben, de rendelkezésre állnak a digitális tananyagok. Jó okom van ezt feltételezni, hiszen a korábbi gyakorlattól eltérően ezek a tartalmak jelenleg ingyenesen elérhetők, ideértve mind a hazai, mind a magyarországi kínálatot.
Az előbb úgy fogalmazott, sok pedagógus az új helyzetben a szükségből erényt tudott kovácsolni. Milyen pozitív hozadéka lehet a koronavírus-járványnak az oktatásügy számára?
Ilyen hozadéknak gondolom, hogy
Most igazolódik be, amit az oktatási szakértők már évek óta sürgetnek, bár eddig a tanításra koncentráltunk, a tanulás módszertanát kell mielőbb megváltoztatni. A koronavírus utáni világban is erény marad, amit a mostani szükség megerősít: az oktatás differenciálása, vagyis az egyéni bánásmód erősítése, az új motivációs eszközök felhasználása és a tanulók kreativitásának középpontba állítása. De hogy a mindennapi életből is mondjak pozitív példát,
a pedagógusok közötti szakmai együttműködés, ami sok esetben nem volt problémamentes, most egyszeriben létszükségletté vált. Mindig fájlaltuk, hogy sokszor nincs is törekvés a pedagógusok között az együttműködésre, most a tapasztalataim szerint az egymásra utaltság végre ilyen értelemben is közelebb hozta a kollégákat.
A tanári szobák helyett most a legkülönfélébb digitális platformokon keresztül zajlik a korábban sokszor hiányzó napi tapasztalatcsere.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/16.számában)
