2022. augusztus 25., 14:47

Megszűnhet a váltott műszak az alapiskolákban?

Új épületek, épületrészek építése, vagy a meglévő épületek felújítása az alapiskolák férőhelyeinek a bővítése érdekében. Ez annak a felhívásnak a célja, amelyre a váltott műszakban működő iskolák pályázhatnak. A felújított helyiségekben egyúttal az elsődleges energiafogyasztás legalább 30 százalékos csökkenését kell elérni, tájékoztatta a TASR-t az oktatási minisztérium.

A hentesre sem bíznak agyműtét
Illusztráció
Fotó: unsplash.com
A minisztérium korábbi vezetéseinek több évig tartó egyezkedése után, most a váltott műszakról szóló egyeztetésektől eljutottunk a tettek mezejére, és valós megoldást találtunk. Elképzelhetetlen, hogy 2022-ben még mindig vannak olyan gyerekek, akik délután járnak iskolába, csak azért, mert az állam nem képes elegendő tantermet biztosítani”

– mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.

A rendelkezésre álló 34,5 millió eurót a helyreállítási tervből fedezik. Ennek köszönhetően a 2026-os év végéig legalább 49 alapiskolában szűnhetne meg a váltott műszak, a gyerekek pedig a szokásos módon járhatnának iskolába.

Ez 401 osztály több mint 6300 tanulóját érinti, akiknek délután kell iskolába járniuk. Minden érintett alapiskola vagy iskolafenntartó pályázhat az anyagi támogatásra”

– magyarázta a miniszter.

A támogatást építési vagy műszaki átalakításra lehet fordítani (például iskolai étkezde kialakítására), vagy olyan területek, épületek beszerzésére, amelyek segítenek az alapiskolák férőhelyeinek a bővítésében.

Pályázni az erre szánt pénzösszeg kimerítéséig lehet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.