Magyarul tanulni szlovákul? Lehet? Van értelme? - A nemesócsai beíratási kampány tanulságai
,,Az olcsai (Nemesócsa - szerk.megj.) szlovák tannyelvű általános iskola magyarul (is) hirdeti a beiratkozást elsősöknek, mivel többnyire magyar ajkú, magyar családból származó gyerekeket iratnak be. Az első osztályban próbálják megtanítani az addig mèg soha egy szót szlovákul nem beszèlő gyerekeket szlovákul beszèlni, hogy szlovákul gondolkodjanak, ezèrt az első időszakban magyarul tanulják a szlovákot majd az iskola után hazamennek, ahol magyarul beszèlnek... Hogy aztán jobban tudjanak èrvènyesülni Szlovákiában..’’ - olvastam egy bejegyzésben az egyik közösségi oldalon.
Nagy erőfeszítésembe kerül objektívnek maradni a témában és így megírni ezt az összefoglalót, amiben megkérdeztem pedagógusokat, pszichológusokat, olyan intézmények tudományos munkatársait, amelyek középpontjában a gyermek, illetve oktatása, nevelése áll.
Először azonban, hogy kerek legyen a kép, nézzük meg a szóban forgó település, Nemesócsa lakossági összetételét. A Komáromi járásban található 2317 lelket számláló falu lakosságának a 2021-es népszámlálási adatok szerint 80,49%-a magyar. Sajnálatos módon kevés már az ilyen település Felvidéken, amelynek több, mint háromnegyede mondhatja el magáról, hogy magyarajkú.
Egy ideje figyeljük és tapasztaljuk azokat a törekvéseket, amelyek igyekeznek tudatosan felhígítani a magyarlakta települések összetételét, legyen az a bizonyos csoportok által jól fizetett beköltözők formájában, vagy éppen segítőkészségbe csomagolt időzített bomba alakjában.
Elértem a szlovák alapiskola igazgatónőjét, aki tökéletes magyarsággal készségesen válaszolt kérdéseimre, amiért hálás vagyok. Fel voltam készülve arra, hogy rám csapják a telefont. Az igazgatónő elmondta, hogy kötelessége kétnyelvűen tájékoztatni a lakosságot a beiratkozásról – feltételezem, a hatályos kisebbségi nyelvtörvényre való tekintettel – valamint maga is megerősítette, hogy azért is, mert vannak vegyes- vagy épp színmagyar házasságok, amelyekből a gyerekeket szlovák alapiskolába íratják. Kérdésemre, hogyan kommunikálnak a magyar közegből jött gyerekekkel az első időszakban, igyekezett megnyugtatni, hogy kivétel nélkül az összes ott dolgozó tanító néni és bácsi beszéli a magyar nyelvet, így nem okoz gondot a kommunikáció. Én viszont ettől nem nyugodtam meg. Következő kérdésem arra irányult, hogy mennyire tudnak sikeresek lenni ezek a gyerekek a tanulmányaikban.
Őszintén gratulálok, ám itt belém hasít a gondolat, hogy ha ezek a gyerekek a saját anyanyelvükön tanulhatnának, talán zsenikké lehetnének. Mennyire van veszélyben a gyerekek magyar identitása?
Állítása szerint semennyire, ugyanis az iskolát a magyar, szlovák gyerekeken kívül még cseh és ukrán nemzetiségű tanulók is látogatják. Beszélgetésünk elején azonban elmondta, hogy ő is szlovák és időközben sajátította el a magyar nyelvet, mire azonban a diskurzusunk végére értünk és az identitás- kérdése volt porondon, kiderült számomra, hogy nagyszülei magyarok voltak, hiszen azt mondta, az irántuk való tisztelet miatt sem veszélyeztetné a gyerekek magyarságát. Ez elismerésre méltó, de pontosan itt van a lényeg.
Egy szlovák iskolát látogató gyerek, aki nem tanulja meg az ö,ő, ü, ű-t az iskolában, aki nem sír Nemecsek halála miatt, akinek március 15-e is csak egy hagyományos tanítási nap kokárda nélkül a mellén, aki az anyák napi műsort nem magyarul éli, az a gyerek már soha nem lesz magyar. Bármennyire figyeljen is az iskola arra, hogy ne csorbuljon az identitás, a gyerekek magyarsága feloldódik és eltűnik ebben a környezetben s az igazság az, hogy nem is az etnikai identitás megtartása a cél, hanem épp ellenkező hatásfokkal ennek feloldása egy megsemmisítő szeretetköntösben. Az ilyen kimosott, feloldott identitásúaknak nem lesz fontos a piros, fehér, zöld és nem jelent majd nekik semmit, ha felcsendül a Himnusz.
Megkerestük a faluban működő magyar tanítási nyelvű alapiskola igazgatónőjét is, aki elmondta,
Nem tudta megmondani az igazgatónő, hogy mennyivel kevesebb tanulót jelent ez nekik tanévenként, de mindenképpen érzik, hogy tenniük kell valamit, hogy ezt a tendenciát, ha visszafordítani nem is, de lassítani tudják.
Szeptembertől új pedagógiai programmal rukkoltak elő. Az élményalapú oktatást helyezték fókuszba, családi napokat szerveznek, szombatonként nyílt napokat tartanak, interaktív módon tanítják a gyerekeket, megnövelték a projektnapok számát, technikai napokat szerveznek, a környező alap- és középiskolákkal is felvették a kapcsolatot és közös programokat hoznak tető alá. Abban bíznak, hogy a szülők ítélőképessége nem hagyja cserben őket és nem hisznek már a sokat szajkózott ,,szlovák iskolát végzett gyerek jobban érvényesül Szlovákiában’’ kijelentésnek, hanem saját gyermekük magabiztosságát helyezik mindenek fölé, amelynek kulcsa az anyanyelven való tanulás.
A beígért szakmai vélemények a témában pedig a következők, reflektálva a bevezetőben idézett bejegyzésre:
Tímár Lívia, gyakorló pedagógus, NIVAM tudományos munkatársa
"Mindenképpen annak kéne természetesnek lennie, hogy magyar gyerek magyar iskolába, szlovák pedig szlovákba menjen. A szülőknek jól meg kéne gondolniuk, mert ha rosszul döntenek, az kihathat a gyermek egész életére. Vannak példák arra, hogy a gyermek a nyelvváltás hatására neurotikussá válik, vagy dadogni kezd. Az egyik ismerősöm a hetedikes szlovák iskolába járó gyerekének a mai napig magyarra fordítja a tananyagot- így tanulnak. Lehet, hogy egy olyan szlovák iskolában, ahol magyarul oktatják a “szlovák tananyagot”, tehát magyarul beszélnek, egy idő után megtanul a gyermek szlovákul, de addigra, lehet, hogy a magyar iskolában is megtanulna. A gyermeknek azon felül, hogy megkeveredik, esetleg még bizonytalanná is válik, rengeteg energiára van szüksége, hogy a betűk és a számok tanulásán túl, még egy idegen nyelvvel is megbirkózzon. Azt az energiát fordíthatná másra is, pl. tehetsége kibontakoztatására, de arra már nincs ereje. Ismerek olyan fiatalt, aki kikerülve egy ilyen magyarul oktató szlovák iskolából nem mert jelentkezni szlovák középiskolába, mert nem tudott szlovákul."
Manó Ivett, óvodavezető
"Az iskolaválasztás több egy személyes döntésnél. Pedagógiai, pszichológiai szempontból hiba a nem anyanyelvű oktatás mellett dönteni, annál a legprózaibb oknál fogva, hogy anyanyelvén fejlődik a gyermek értelme a leginkább, a leggyorsabban és a félreértéseket elkerülve a legbiztosabban. Gyakorlatom során sajnos találkoztam olyan esettel is, amikor a szülőnek neurológushoz, pszichológushoz kellett fordulnia, mert a megfelelési kényszer miatt a gyerek szorongóvá lett, éjszakai bevizelés lépett fel, s a szakember javaslatára végül átsétáltak a gyerekkel az anyanyelvén oktató intézménybe. A tünetek megszűntek. Több tucatnyi oldalon lehetne érvelni, de örülnék, ha a szülő bízna a szakemberek véleményében, s az anyanyelvű iskoláztatás mellett tenné le a voksát. A hátszelet biztosító szülők, nagyszülők pedig érezzék, nem volt felesleges az igyekezet, s azon az úton halad tovább a gyermek, azon a nyelven tanul, amelyen a szülői házban elindították, s ezzel egyetemben az a közös kollektív tudat erősödhet, amelyre annyira szüksége van az identitásában meginogtatott felvidéki magyarságnak.’’
Hrbácsek Noszek Magdaléna, egyetemi oktató, a NIVAM tudományos-kutatója.
"Az első, ami eszembe jutott, hogy a jelenlegi jogrend értelmében az iskolában olyan nyelven kell oktatni, amilyen tanítási nyelv szerepel a statútumban. A szlovák iskola esetében ez a szlovák nyelv. Mit szól a magyar nyelvű oktatáshoz például egy született szlovák? Nem diszkriminatív ez velük szemben? Beleegyeztek? Vagy csak magyar anyanyelvű gyerekek járnak abba az osztályba? Ha otthon magyarul beszélnek, ez a gyerek anyanyelve, akkor mit keres a gyerek szlovák tanítási nyelvű alapiskolában. Gondolom, pszichológus már elmondta, hogy írni-olvasni, alapokat megszerezni, csak azon a nyelven lehet, amelyiken az ember beszélni tanult, gondolkodik, álmodik, meséket, mondókákat, dalocskákat hallott-tanult.''
Ürge Judit, gyakorló pedagógus, édesanya.
"A megfelelő iskolaválasztás meghatározó a gyermek életében és a határon túli magyar szülők arról is döntenek, hogy anyanyelvi oktatásban szeretnék- e részesíteni gyermekeiket. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az anyanyelv elsajátítása nem ér véget azzal, hogy a gyerek megtanul beszélni. Az anyanyelv elsajátításának vannak ugyanis kritikus periódusai, amiket kapcsolatba hozhatunk a biológiai érési folyamatokkal. Ezen kritikus időszakok egyike a 6- 7 éves kor, amikor a gyermek belép az iskolába, majd később a pubertás kor. Ezen korszakok pszichológiai szempontból is nagyon fontosak, hiszen iskoláskorban alakul ki a stabil és hatékony én-rendszer mint az éntudat, énkép, énideál, önértékelés. Fontos, hogy a gyermek örömmel és magabiztosan kezdje el a tanulás folyamatát és ne félelmekkel teli, ne akadályozza őt az anyanyelv hiánya abban, hogy bátran kimondja, mit érez. Ha a gyermek anyanyelve alárendelt szerepben lesz az iskolában, nem tud kialakulni a stabil én- rendszer. Ezen kívül pubertáskorban, amikor a kortárskapcsolatok kialakításának képessége fejlődik a legjelentősebben, nagyon fontos szerepe van a hovatartozásnak. Fontos, hogy a „sajátjai“ között legyen, máskülönben mindig egy kicsit kívülálló lesz. Gondoljunk bele mennyi új kihívás és megpróbáltatás vár a gyerekekre- új hely, új emberek és maga az iskolában való oktatás, mind még bizonytalan. Hagyjuk meg gyermekeinknek az egyetlen biztosat, amivel belépnek az újba, az anyanyelv biztonságát, amin bátran kérdezhetnek és bátran felelhetnek. Bármelyik más nyelvet a maga idejében megtanulja, csak legyünk türelmesek és bízzunk a gyermekeinkben."
Hakszer Loreta, a meliorat.io fejlesztőközpont pszichológusa.
