Magyar felvételi – a jelentkezők háromnegyedét felvették, a hallgatók több mint 80 százaléka állami finanszírozásban tanulhat
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.

A tárca közleményében kifejtette:
Tavalyhoz képest 8 százalékkal nőtt a mesterképzésre felvett hallgatók száma.
A felvettek több mint 80 százaléka pedig állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
A minisztérium kiemelte: az emelt szintű érettségihez kötött felvételi követelmény bevezetése hozzájárul a versenyképes felsőoktatás megteremtéséhez, hosszabb távon pedig a lemorzsolódás csökkentéséhez is. A cél, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez minőségi képzésre, minőségi felsőoktatásra van szükség - hangsúlyozták.
Kitértek arra is: a járványhelyzetben a kormány minden támogatást megad a magyar fiataloknak. A gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Ennek köszönhetően mostanáig több mint 95 ezer diplomát állítottak ki, közel 72 ezret már át is vettek az érintettek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.