Legózásban az elsők között
A szlovákiai FIRST LEGO League idei Challenge Explore pozsonyi regionális seregszemléjén három magyar alapiskola csapata is sikeresen részt vett, köztük a Csallóközcsütörtöki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.

A FIRST LEGO League a LEGO cég által indított
Egy nevezéses versenyről van szó, amely során bizonyos összeg befizetése ellenében a nevezett csapatok egy speciálisan erre a versenyre kifejlesztett, kereskedelmi forgalomban nem kapható kezdőszettet kapnak, amellyel először megismerkednek és aztán akár a verseny napjáig gyakorolhatnak. A szetthez tartozik egy téma vagy egy történet, s a gyerekek a foglalkozások alapján mindig megismerik, körbejárják a témának vagy történetnek valamilyen oldalát (legyen szó tudományos, művészeti vagy egyéb témáról), melyből kreatív módon, csapatmunka során levezethetik a feladat megoldási lehetőségeit. A gyerekek az aktuális feladathoz a világ minden pontján ugyanazt a szettet, készletet kapják.
mesélte Kállay András szülő, a csallóközcsütörtöki csapat felkészítője.
Egy csapattablót készítése is a feladat része volt, melynek során azt kell bemutatni, hogy az adott csapat milyen tudást sajátított el a foglalkozás ideje alatt, azaz honnan hova jutottak el. A FIRST LEGO League ennek értelmében nem kizárólag legózásról szól, tehát nem csak a kreativitást fejlesztik, hanem mindenféle tudásanyagot is továbbítanak, amelyeket a csoportok a foglalkozás ideje alatt elsajátítanak.
avatott be a verseny kulisszatitkaiba a felkészítő.
Szlovákiában 7 helyszínen rendeznek regionális fordulókat, s most a csallóközcsütörtökiek azt várják, hogy bejutnak-e az országos döntőbe, ahol minden regionális fordulóból két csapat vehet részt. A pozsonyi fordulón induló 8 csapat között a csallóközcsütörtökiek mellett még két magyar csapat, a pozsonyi Duna utcások és a vezekényi alapiskolások is részt vettek. (Az utóbbiakról tudni kell, hogy tavalyelőtt kategóriájukban megnyerték az országos versenyt, melynek értelmében részt vehettek a Panamában megrendezett szuperdöntőn.)
A 6-10 éves korosztály csoportjai közül mindenkit díjaznak valamilyen kategóriában, tehát gyakorlatilag itt csak nyertesek vannak. A döntőbe meghívásos alapon lehet bekerülni, ahova értelemszerűen a legjobbakat hívják meg. Úgy gondolom azonban, hogy ebben a kategóriában még inkább a versenyben való részvétel a fontos, hiszen a gyerekek itt egy olyan úton mennek végig, amely során rengeteget tanulnak. Új, lexikális tudásra is szert tesznek, de tanulnak együttműködést is, mivel ez igazi csapatmunka, ami nem működik azoknál a gyerekeknél, akik nem tudnak csapatban dolgozni. Az egész arra ösztönzi őket, hogy együtt gondolkozzanak, együtt döntsék el, hogy milyen csapatmodellt fognak felépíteni, és hogy fogják bemutatni azt, miközben elsajátítják a programozás alapelveit is.
A csütörtökiek, akik már másodízben szerepeltek ezen a versenyen, októberben kezdték el a felkészülést, bár a foglalkozásokat betegségek is hátráltatták. A csapatot Vrábel Patrik, Méry Réka, Podobek Mia, Kállay Viktória, Puss Máté és Kállay Márk alkották.
