2022. március 24., 16:54

Közel harminc ukrajnai diák tanul Kassa megye középiskoláiban

A Kassa megye által fenntartott 63 középiskolából eddig 9-be vettek fel Ukrajnából érkezett diákokat, szerdáig összesen 33-an jelentkeztek, közülük 26-ot vettek fel.

oktatás, tanulók, diákok, középiskola
illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

Az oktatási folyamatba való besorolást, vagyis a felvételt az iskolákba azok kérhetik, akik hivatalosan menedékjogot vagy ideiglenes menekültstátuszt kérnek Szlovákiában. A kérelemhez csatolni kell az eljárás megindításáról szóló dokumentumot.

A háború kitörése előtt 196 ukrán diák tanult a megye középiskoláiban, például Kassán vagy Nagymihályban, leginkább szakközépiskolákban.

A háború kitörése óta érkező diákok leginkább a gimnáziumok és a művészeti iskolák iránt érdeklődnek, főleg Kassán. A megye középiskoláiban vannak még helyek az Ukrajnából érkező diákok számára, ezért az intézmények vezetését utasítottuk, hogy haladéktalanul bírálják el a felvételi kérelmeket”

– mondta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

Az iskolába lépés előtt a diákoknak kötelező egészségügyi vizsgálaton kell átesniük, valamint minden kötelező védőoltással rendelkezniük kell. A középiskola kiválasztásakor szabadon választhatnak annak alapján, Ukrajnában milyen típusú középiskolát látogattak.

Ukrán nyelvű oktatás egyetlen, a megye által fenntartott középiskolában sincs, néhány iskolában második idegen nyelvként tanítanak orosz nyelvet”

– közölte Trnka. Hozzátette, hogy az ukrán tanulók felvételekor a szlovák nyelvtudás szintjét is felmérik. A nyelvi akadályok elhárítása érdekében a Kassa megyei oktatási hivatal a külföldi gyerekek számára szlovák nyelvtanfolyamokat szervez.

A Kassa megye fenntartásába tartozó 63 középiskolában ebben a tanévben több mint 23 500 diák tanul.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.