Keresztény nevelés és sok színes program a perbetei „Napraforgó“ óvodában
Tavaly augusztus 23-án ünnepélyes keretek között adták át a perbetei Napraforgó Bölcsődét és Óvodát, amely a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Perbetei Református Egyházközségnek nyújtott 352 millió forintos támogatásból másfél év alatt felépült, és korszerű berendezéssel gazdagodott. A minden év májusában esedékes óvodai beíratás idején a működéséről és az újabb ovisok toborzásáról érdeklődtünk Juhász Tímea megbízott igazgatótól.

Miután az óvoda mindkét csoportszobáját szépen berendezték, szeptember 2-án korszerű játékokkal, interaktív lehetőségekkel és egy óriási plazma TV-vel is várták a gyermekeket.
„Jelenleg 16 kicsivel egycsoportos óvodaként működünk, a bölcsőde megnyitására később kerül sor. Bízunk abban, hogy folyamatosan benépesül az ovink, ahol később majd két csoportot nyithatunk. A helyzetünket nehezíti a tény, hogy egy másik perbetei épületben önkormányzati fenntartású, külön igazgatóságú, 2-2 osztályos magyar és szlovák óvoda is van“ – mondta el Juhász Tímea, aki megbízott óvodaigazgatóként végzi a feladatait.
Úgy véli, hogy a „Napraforgó“ a családok számára nem csak azért lehet jó választás, mert tetszetősen felszerelt, új épületben működik, hanem azért is, mert a kolléganőjével, Pinke Gabriellával együtt igyekeznek vonzó tartalommal megtölteni az óvodát.
Mindketten folyamatosan továbbképezzük magunkat: a munkatársam is magiszteri tanulmányokat végzett, én pedig újabban, a munkavégzés mellett a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának diakónus-missziológus-képzésében veszek részt. Úgy gondoljuk, hogy minden új ismeretet, tapasztalatot kamatoztathatunk a gyakorlatorientált munkánk során – a környező világ konkrét tevékenységek általi megismerésére összpontosítva. Például a gyümölcs- és zöldségféléket nem csak képekről akarjuk megismertetni a kicsikkel, hanem egy ovikert létesítését tervezzük, ahol a gyerekekkel együtt fogunk kertészkedni, ekképp új élményekkel is gazdagítva őket“ – fejtette ki az igazgatónő.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a családoknak nem kell-e többet fizetniük az egyházi óvodai ellátásért, mint amennyit az önkormányzati oviban fizetnének.
„Nálunk is ugyanannyit, havi 7 eurót kell fizetniük egy-egy gyermek után, mint az önkormányzati ovikban. Bár már folyamatban van a saját konyhánk beindítása, egyelőre nálunk csak kiadó konyha üzemel, vagyis az ételeket a községi iskolakonyháról kapjuk – drágábban, mint amennyiért azt az önkormányzati óvodába járó kicsik kapják. A református egyház azonban az 1,44 eurós különbözetet kompenzálja, így a napi 2,75 eurós kosztért a mi ovisainknak is csak 1,31 eurót kell fizetniük“ – árulta el az interjúalanyunk.
Majd az óvodaigazgató hangsúlyozta: teljes erőbedobással készültek a május 5-én 15-18 óra között megvalósult Óvodába kukucskáló elnevezésű, nyílt családi napjukra. Annak során az érdeklődő családok körülnézhettek az óvodaépületben, megismerkedhettek az egész éves tantervükkel és a pedagógiai módszereikkel, az apróságokat pedig az ugrálóvárral, trambulinnal, csúszdával, óriás buborékkal és nem utolsó sorban lélekemelő énekekkel, játékokkal érkező, budapesti Napraforgók evangelizációs játszóház munkatársaival együtt szórakoztatták.
– magyarázta a továbbiakban Juhász Tímea, aki a jelenlegi ovisokat és a környező településeken élő kisgyermekes családokat is meghívta az eseményre.
Hozzátette: annak keretében került sor Az én családom című összmagyar rajzpályázatuk ünnepélyes eredményhirdetésére. A 3-4, illetve 5-6 évesek számára külön kategóriában meghirdetett versenybe 22 felvidéki, magyarországi és erdélyi településről mintegy 130 pályamunka érkezett, s több díj talált gazdára.
„Nem csak a rajzpályázatunkba kapcsolódtak be más községekben élő kicsik, hanem közülük többen már a mi óvodásaink. Újabb érdeklődőink vannak Érsekújvárból és Kürtről is, akiket szintén – a felekezeti hovatartozásukra való tekintet nélkül – szívesen látunk. Azért is, mert az aktuális demográfiai mutatóink nem túl kedvezőek... Akik nem tudtak eljönni a beíratás nyitányának számító, csalogató rendezvényünkre, május 31-ig bármikor bekopogtathatnak hozzánk, tárt karokkal várjuk őket” – magyarázta.
Szóra bírtuk az egyik anyukát, Mónikát is, aki a kisfiát a férje beleegyezésével, szintén a „Napraforgóba“ íratta be.
E döntésünket részben az is indokolta, hogy a sógornőm ebben az óvodában dolgozik, és csupa jót mesélt arról, illetve az itteni óvónőkről. Vonz minket a szépen felszerelt, mutatós épület is, amelyben érdekes, változatos programokkal színesítik a gyerekek életét. A családi napon a fiunk a már iskolába járó testvérével együtt nagyon jól érezte magát, a kicsik és a szülők sem unatkoztak. Míg mi elbeszélgettünk egymással és az óvónőkkel, a csemetéink élvezték a szabadtéri attrakciókat, programokat. A nagyobbak a kézműves foglalkozásokba is bekapcsolódtak. Voltak köztünk olyan kisgyermekes családok, amelyek nagyon várják a bölcsőde megnyitását, mert helyben más bölcsőde sem működik” – mondta el Mónika.
Hozzátette: a kisfia születési évében kevesen látták meg a napvilágot, őket már ismerik, hiszen a péntekenként 9 órától az oviépületben működő baba-mama klubban is szoktak találkozni velük. „Akkor ugyanis az óvodaigazgató zenés-játékos Ringató-foglalkozásokat tart a 0-3 éves picik és a szüleik számára, ezzel is kedvet ébresztve az ovis élet iránt. Mindent megtesznek a „Napraforgóba“ járó kicsik számának gyarapítása és a megfelelő nevelésük-oktatásuk érdekében“ – szögezte le végül az anyuka.
