Inkluzív oktatás: szándék és valóság, avagy párbeszéd egy megélt gyakorlat felé – KÉPEKKEL
Február 2-án Pozsonyvezekényen, a Községi Hivatal adott otthont annak a szakmai konferenciának, amely az inkluzív oktatás kérdését járta körül. Az „Inkluzív oktatás: szándék és valóság, kérdések és tapasztalatok” címet viselő eseményt a Carissimi Nonprofit Alap és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatta a vezekényi önkormányzat közreműködésével.
A konferencia már a meghívóban is arra vállalkozott, hogy szembenézzen egy régóta fennálló feszültséggel, mégpedig azzal, hogy miközben nemzetközi egyezmények és jogszabályok sora rögzíti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és az egyenlő esélyek biztosítását, a gyakorlati megvalósulás gyakran elmarad. Különösen igaz ez az inkluzív oktatás területén, ahol a cél – minden gyermek teljeskörű bevonása az oktatási rendszerbe, egyéni szükségleteik figyelembevételével – sok esetben még mindig nehezen megvalósítható.
Az esemény iránti érdeklődés is azt jelezte, hogy a téma égetően aktuális. Pedagógusok, intézményvezetők, segítő szakemberek, szociális munkások, valamint érintett és nem érintett szülők töltötték meg a termet. A jelenlévők sokfélesége önmagában is visszatükrözte azt a komplex hálót, amelyben az inklúzió kérdése mozog.
A konferenciát Bauer Edit, a Carissimi Nonprofit Alap elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy fontos beszélni erről a témáról, mert az inkluzív oktatás nem csupán szakmai kérdés, hanem társadalmi felelősség is. Olyan ügy, amely mindannyiunkat érint, szülőket, pedagógusokat, döntéshozókat és közösségeket.
A szakmai program egyik fő szervezője, Zupko Mária logopédus, aki több mint ötven éve dolgozik a pályán. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az inklúzió fogalmának gyakorlati megvalósítása rendkívül összetett feladat. Nemcsak a szakemberek, hanem a gyerekek és a szülők számára is kihívásokat tartogat, hiszen új szemléletet, rugalmasságot és együttműködést igényel minden érintettől.
Az első előadó Strédl Terézia docens asszony, a Selye János Egyetem elismert szaktekintélye előadásában az inklúziót nem elméleti fogalomként, hanem mindennapi gyakorlatként értelmezte. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek eltérő családi, kulturális és szociális háttérrel érkeznek az oktatási intézményekbe, ezért az inklúzió kérdése már az óvodai közösségekben eldől.
Kitért a mai gyerekeket érintő generációs kihívásokra, mint a beszűkülő szókincs, a digitális túlterheltség és a fokozódó szorongás. Hangsúlyozta, hogy ezek a jelenségek az iskolai működésre is közvetlen hatással vannak. Előadása arra helyezte a hangsúlyt, hogy az inkluzív szemlélet alapja az együttműködés és az emberi méltóság tisztelete. Olyan egyszerűnek tűnő, mégis alapvető igazságokat fogalmazott meg, amelyekről mindannyian tudunk, mégis hajlamosak vagyunk elveszíteni őket a mindennapok sodrásában.
Kása Ildikó, a meliorat.io fejlesztőközpont igazgatója előadásában a rendszer nehézségeire világított rá, hangsúlyozta, hogy az inklúzió nem csupán pedagógiai módszertan, hanem elsősorban emberi hozzáállás kérdése.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az SNI-val érintett gyermekek száma folyamatosan növekszik, különösen az ADHD-val, autizmus-spektrum zavarral és beszédfejlődési nehézségekkel küzdők körében. Elmondta, hogy a meliorat.io-hoz érkező kliensek jelentős része már óvodáskorú, ami egyszerre kihívás és lehetőség.
Szerinte a korai felismerés és fejlesztés kulcskérdés, de ehhez szakemberhiányos rendszerben kellene hatékony megoldásokat találni. Hangsúlyozta, hogy a diagnózis nem megbélyegzés, hanem eszköz a gyermek támogatásához.
Kritikusan szólt arról, hogy az iskolák gyakran segítség nélkül maradnak, miközben egyre összetettebb helyzeteket kell kezelniük. Előadása világossá tette, hogy az inkluzív oktatás csak akkor lehet működőképes, ha valódi szakmai támogatás, együttműködés és emberség áll mögötte.
A konferencia harmadik előadójaként szülői szemszögből hangzott el beszámoló az inklúzió megéléséről.
Az előadásokat panelbeszélgetés követte, amelynek során a résztvevők kérdéseket fogalmazhattak meg az előadók felé. A közönség aktív, nyitott és érzékeny módon kapcsolódott be a párbeszédbe, ami jól mutatta, hogy valódi igény van az őszinte, tapasztalatokra épülő beszélgetésekre.
A konferencia összességében hiánypótlónak bizonyult. Nem kész válaszokat kínált, hanem teret adott a közös gondolkodásnak, az egymásra figyelésnek és a tapasztalatok megosztásának. A szervezők jelezték, hogy a rendezvénynek lesz folytatása, hiszen az inklúzió nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely csak akkor válhat megélt gyakorlattá, ha a szándék mellé valódi együttműködés is társul.
