2022. január 28., 12:10

Idén nem marad el az érettségi. Lesz-e hatása az online oktatásnak az érettségizők tudására?

Ebben az évben úgy tűnik, nem ússzák meg a középiskolás diákok az érettségi vizsgát, de az iskolaigazgatók figyelembe fogják venni a hosszú ideig tartó távoktatást is. A szakemberek szerint a leginkább a gyakorlati képzés szenvedett csorbát.

Fotó: TASR

A jelenlegi végzősök a középiskolai tanulmányaik majdnem felét online oktatáson töltötték, a számítógépek előtt. Az idei érettségizők azt állítják, hogy így a tavalyi és tavalyelőtti elődjeikhez képest hátrányban vannak. Azoknak ugyanis Branislav Gröhling oktatási miniszter még elengedte a hagyományos érettségit, és a végső értékelést az elmúlt négy év átlagjegyei alapján kapták.

Az oktatási tárca megerősítette, hogy ez a forgatókönyv már nem fog megismétlődni.

Március közepén a végzősök tudásfelmérő tesztet írnak majd és egy érettségi fogalmazást, május-június fordulóján pedig szóbeli vizsgát tesznek a zöld érettségiztető asztalok előtt. A döntést a pedagógusok és a munkáltatók is pozitívan fogadták. A diákok egy része azonban érthetetlennek tartja azt, közülük több mint 20 ezren már aláírták az érettségi vizsga eltörléséért indított petíciót.

Igazságtalannak tartják

Adam Jajcay, a Középiskolások Szövetségének képviselője szerint naponta kapnak olyan híreket, amelyekből csalódottságot, félelmet és bizonytalanságot érezni. Mint mondta, a távoktatás minősége a régiókban eltérő volt. Így a vizsgán nem mindnyájan indulnának ugyanarról a rajtvonalról.

Pozsonyban aránylag jó minőségű volt az online oktatás, ám a szegényebb régiókban minimális”

– mondta. Tény, hogy az oktatási intézmények már megtalálták a rendszert az online oktatásban. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint ráadásul a végzős évfolyamok felkészülése az utolsó szakaszban már a tantermekben történhet, ahol közvetlen kapcsolatban lehetnek a tanárokkal. „Ez azok esetében, akik az előző két évben végeztek, nem volt lehetséges” – fűzte hozzá a tárca kommunikációs osztálya.

Jajcay szerint azonban az oktatás még most sem ideális.

„Sokan vagyunk karanténba zárva a covid miatt. Egész osztályokat is bezárnak”

– magyarázza hozzáfűzve, a tananyag átadása gyorsan zajlik, és igyekeznek behozni a lemaradást is.

Figyelembe veszik a hosszan tartó távoktatást

A tárca igyekszik bizonyos mértékig az érettségizők kedvében járni. Tekintettel arra, hogy az előző két tanévben nem zajlott teljesen standard módon számukra az oktatás, bizonyos engedményeket kapnak.

A tudásszintfelmérő teszt és a fogalmazás megírására 15 perccel hosszabb időt kapnak.

„Megkérdeztem erről a diákokat, de ők csak nevettek. Csak néhányuknak tart az írásbeli rész a meghatározott idő végéig. A többségük hamarabb leadja az írásbelit” – mondja Soňa Puterková, a Szlovák Pedagóguskamarától. Bár a középiskolások üdvözlik ezt a módosítást, a több hónapos számítógépes oktatáshoz képest azonban csak szépségtapasznak tartják. Az igazgatók azonban figyelembe vehetik a megnehezített körülményeket is a vizsgaanyag és a kérdések összeállításakor.

A végzős diákok azonban úgy vélik, hogy a távoktatás figyelembevételének nemcsak ajánlásnak kellene lennie, hanem rendeletnek.

Vannak ugyanis olyan tanárok is, akik nem szándékoznak enyhíteni a követelményeket, mivel úgy vélik, sikerült mindent bepótolni, ezért nincs is mit figyelembe venni. Abban azonban látnak rációt, hogy a zöld asztalnál figyelembe vegyék az elmúlt négy év jegyeit is, némely diáknak ugyanis lehet balszerencséje az érettségi során, mert rossz kérdést húz, miközben négy éven át kitűnően teljesített. Megint másnak szerencséje lehet, miközben nem volt jó diák.

A gyakorlatot a cégek pótolják

A szakközépiskolák esetében a gyakorlati rész is a vizsgák részét képezi, ami a munkáltatók számára fontos. A diáknak ugyanis a szaktudásán kívül bizonyítania kell a valós képességeit is. Tavaly a gyakorlati vizsgát is eltörölték, és a diákok projekteket sem végeztek. A végső értékelést a tantárgyból a jegyek átlagából kapták a végzős diákok, ami negatív hatással volt a munkapicon való érvényesülésükre.

Azoknak a végzősöknek ugyanis, akiknek csak ún. „adminisztratív érettségijük” volt, nem volt olyan kedvező a fogadtatásuk a munkaerőpiacon.

A cégek arra számítanak, hogy a hosszú távú online oktatás a jelentkezők minőségében is megmutatkozik. Miriam Filová, a Munkáltató Szakszervezetek és Egyesületek Szövetségének szóvivője szerint gond elsősorban a szakközépiskolák esetében mutatkozik. „Annak ellenére, hogy az oktatás gyakorlati részét nem törölték, a járványügyi intézkedések miatt sok esetben nem lehetett megvalósítani” – mondta. Szerinte valószínű, hogy a cégeknek intenzívebb képzést kell majd végezniük a toborzás során.

Az igazgatók is elismerik, hogy a diákoknak nem volt annyi gyakorlati órájuk, mint a járvány előtt.

A felzárkózásra ezért lehetőséget kaptak a nyári szünetben, érdekköri tevékenység keretében vagy a tanítás után.

Voltak, akik örömmel éltek ezzel a lehetőséggel, mások viszont figyelmen kívül hagyták. Ebből a szempontból előnyben vannak az egészségügyi szakközépiskolák, amelyek a járvány idején kivételt kaptak a távoktatás alól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.