Hetvenöt éve az emberi értékek és a közösségi összetartozás biztos pillére a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola – KÉPEKKEL
A nagymegyeri Corvin Mátyás Városi Művelődési Központ adott otthont a helyi Bartók Béla Alapiskola nagyszabású ünnepségének, amelyet az intézmény fennállásának 75. évfordulójára rendeztek múlt hét pénteken.
Az ünnepi műsor a Bartókos énekkar fellépésével kezdődött, amelyet Dioszeghy Ildikó vezet, de az est folyamán az iskola jelenlegi és egykori diákjai is felléptek énekszóval, muzsikával, verssel, prózával, színjátékkal.
Csepi Katalin, az iskola igazgatónője ünnepi beszédében kifejtette, hogy az intézmény és a város életében is mérföldkőnek számít 2022. november 28-a, amikor a Bartók Béla Alapiskola akkori igazgatóját, Soóky Mariánt polgármesternek választották, amely változás nagy büszkeséggel töltötte el az iskola vezetőségét, pedagógusait, dolgozóit és diákjait, de egyben hatalmas kihívást is jelentett.
szögezte le az igazgatónő. Mint mondta, mindenre büszkék lehetnek, amit eddig közösen elértek, a versenyeredményekre, tanulmányi előrehaladásra, a tehetséggondozásra egyaránt, de a kulisszák mögötti munka, a felzárkóztatás is kulcsfontosságú tényező a siker érdekében, és Szent-Györgyi Albert gondolatait idézve az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól elvégzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni azt, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. Mindehhez a legfontosabb az elkötelezett és a megfelelő motiváltságú, tudású pedagógus, aki képes a tanulási folyamatok szervezésére, valamint a tanulók képességszintjeinek felmérésére.
fejtette ki Csepi Katalin.
Soóky Marián polgármester köszöntő beszéde elején utalt arra a kettős érzésre, ami ebben a pillanatban tölti el, hiszen, mint utalt rá, egyszerre áll most itt Nagymegyer polgármestereként és az iskola egykori igazgatójaként.
mondta a polgármester, aki azt is aláhúzta, hogy a jelenlegi tantestület fáradhatatlanul és példásan végzi munkáját, s ennek köszönhető az, hogy az iskola ma is olyan hely, ahol a gyerekek biztonságban, odafigyelésben és inspiráló környezetben fejlődhetnek, és ahonnan majd magabiztosan, valódi értékekkel felvértezve léphetnek tovább az életben.
húzta alá Soóky Marián.
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a mindennapi munka mellett az ünnepelés fontosságára is felhívta a figyelmet, ugyanis az ünnepek kiemelkednek a hétköznapok szürkeségéből, szebbé teszik életünket. Azt is leszögezte azonban, hogy nemcsak a világnak és az országnak, hanem a családoknak és az iskolának is új kihívásokkal kell megküzdeniük.
hangsúlyozta Fekete Irén, majd oklevéllel ismerte el az iskola munkáját.
A Nagymegyeri Nyugdíjas Szervezet nevében az elnök Varga László nyugalmazott pedagógus, helytörténész is köszönetet mondott a Bartók Béla Alapiskola 75 évéért és méltatta az intézményt. Az est folyamán emléklappal és ajándékkal köszönték meg az iskola egykori és jelenlegi pedagógusainak munkáját.