2020. május 7., 15:12
Frissítve: 2020. máj. 7. 20:50

Gröhling "önkéntes" júniusi iskolanyitásról beszél, a kormányfő szerint viszont kár hiú reményeket kelteni

A szlovák kormány csütörtöki ülése után Branislav Gröhling oktatási miniszter arról beszélt a TASR-nek, hogy a szaktárca már most azon dolgozik, hogy minél gördülékenyebbé tegyék a szeptemberi iskolakezdést.

Fotó: TASR

A tárcavezető közölte, meggyőződése szerint a 2020/2021-es tanév első féléve biztosan rendes időben kezdődhet majd. A pedagógiai intézet munkatársai elemzések sorát készítik el a közeljövőben, hogy a szeptemberi iskolakezdést a lehető legkönnyebbé tegyék mind a diákok, mind a pedagógusok számára.

Az Igor Matovič által belengetett júniusi iskolanyitás kapcsán Gröhling közölte, a szakemberek kezében van a döntés.

Jelen állás szerint az óvodák és alapiskolák nyitnának újra júniusban, de a tárcavezető szerint nem kötelezően, hanem "az intézményvezetők döntése alapján, önkéntes alapon". A nyári iskola kapcsán a miniszter elmondta, "szülők, diákok, tanárok önkéntes találkozása lenne, melynek célja, hogy játékosan átismételjék a tananyagot".

Matovič rekciója

A kormányfő rámutatott, hogy egyelőre nem helyes határidőkről beszélni. Ezzel a Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter által a közösségi hálón közzétett információkra utalt.

„Sajnálom, hogy a miniszter és mások megosztják ezeket az információkat a nyilvánossággal. Nem szabad hiú reményeket kelteni, mert ez oda vezethet, hogy elvész a felelősségteljes hozzáállás, és akkor újból nőhet a fertőzöttek száma, ami miatt ismét szigorítanunk kellene az intézkedéseket. Ezt pedig szerintem egyikünk sem akarja” - mondta Matovič.

Hozzátette, ha a járványhelyzet jól alakul, „el tud képzelni bármit”, de az intézkedések további enyhítéséről csak a járványügyi szakemberek dönthetnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2020. 05. 08., p - 07:47

Szomorú dolog, hogy szinte naponta egymásnak ellentmondó hírekkel hülyítik, hergelik a szülőket, pedagógusokat és a diákokat is! Mire jó ez? Csökkentik a saját hitelességüket!