2021. június 25., 09:46

Filip Mónika leváltása: Az oktatási tárca elismerte, léteznek alá nem írt magyar szerződések

Az iskolaügy válaszolt. Elismerik, hogy léteznek alá nem írt magyar szerződések!

iskolaügyi minisztérium
Az iskolaügyi minisztérium pozsonyi épülete.
Fotó: TASR/AP

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a Branislav Gröhling (SaS) vezette oktatási minisztérium és maga a miniszter is hallgatásba burkolózott a héten leváltott államtitkár, Filip Mónika által jelzett visszásságokkal kapcsolatban. Ezek közül a leglényegesebb, hogy Filip szerint a miniszter sértődöttség miatt hónapok óta nem írt alá olyan szerződéseket és dokumentumokat, amelyek a szlovákiai magyar iskolákat, továbbá az ott tervezett didaktikus szlovák nyelvoktatást érintik. Ezen kívül a leváltott államtitkár-asszony elmondta, a miniszter és közte azt követően romlott meg a személyes viszony, hogy kritizálni merte Gröhlinget a diplomamunkája miatt.

Mivel az oktatásügy és a miniszter úgy tűnt, nem kíván a kérdéseinkkel foglalkozni, ezért az SaS párt elnökét, Richard Sulíkot kértük meg, hogy véleményezze ezt az eljárást. A pártelnök, egyebek mellett, megígérte, hogy miniszterénél rákérdez erre.

Úgy tűnik, Sulík nem tett üres ígéret, hiszen az oktatási minisztérium átértékelte kommunikációs stratégiáját és választ küldött a ma7.sk olvasóinak. Ebben elsősorban az áll, hogy az államtitkári poszton történt cserére azért került sor mivel nem volt egyetértés az iskolákon történő rendszerszintű változásokat illetően.

A sajtóosztály ezek után leszögezi, hogy a minisztériumnak a nemzetiségi oktatáshoz való hozzáállásán ez mit sem változtat és kijelentik, hogy a minisztérium a kezdetektől fogva szisztematikusan támogatja a nemzetiségi iskolákat.

Ezt akár Filip Mónika munkájának elismeréseként is felfoghatjuk.

Azt is hangsúlyozzák, hogy a nemzetiségi iskolákat az Erdei iskola és a Közösen okosabban programok keretein belül 1,81 millió euróval támogatták, illetve, hogy minden pályázó nemzetiségi iskola 100%-ban megkapta a pályázott összeget.

Ez után jön a „fekete leves”, amelyben a minisztérium elismeri, hogy az alá nem írt, nemzetiségi iskolákat érintő dokumentumok „nem voltak teljesek” ezért módosítani kell őket. Hozzáteszik, hogy ez „csak pár tíz iskola támogatását” érinti, amelyet a jövőben rendezni fognak és jóváhagynak.

Természetesen nem várhattuk, hogy a minisztérium vagy a miniszter egy az egyben elismeri a leváltott államtitkár-asszony állításait. Az viszont, hogy „pár tíz” iskola papírjai nem kerültek aláírásra, közvetve igazolják Filip Mónikát. Portálunknak azonban nem szerepe és feladata, hogy valamiféle döntőbíróként lépjen fel ebben az ügyben, mi tájékoztatni szeretnénk az olvasókat a hozzáférhető tényekről. Azt azonban mindenképpen ki kell emelnünk, hogy Filip Mónikát a párt és minisztere hosszú ideig mint az SaS magyar „arcát” népszerűsítették, hirtelen leváltását viszont már nem tartották fontosnak elmagyarázni, bejelenteni a magyar közönségnek. Az pedig, hogy esetleges személyes bosszú miatt akárcsak „pár tíz” magyar iskola ügye késedelmet szenvedjen, az megengedhetetlen! Hogy ez szó nélkül ne maradjon, az viszont már a szlovákiai magyar pártok érdekvédelmi feladata lenne!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.