Csonkák lesznek az idei érettségi vizsgák
Idén Szlovákiában az érettségik teszt része elmarad, így a vizsgák csonkák lesznek. Néhány hétig kérdéses volt, hogy a felsőoktatási felvételinél Magyarország elfogadja-e az érdemjegyeket ilyen formában. Az oktatási hivatal tájékoztatása szerint a tesztek elmaradása miatt viszont nem kell kellemetlenségekkel számolniuk a szlovákiai magyar érettségizőknek.

A jelenlegi járványhelyzet miatt ugyanis a 2021-ben Szlovákiában érettségiző és a magyarországi felsőoktatási felvételi eljárásba jelentkezők részére a szlovák érettségi bizonyítványban található B2 vagy C1 szintű kötelező idegen nyelv külső vizsgarész nélkül is emelt szinten kerül beszámításra a központi magyarországi felvételi rendszerben.
A mostani negyedikesek már egy éve távoktatásban tanulnak. Azt mondják, mára megszokták ezt a fajta oktatást, amely órarend szerint zajlik, de az iskolai környezet pótolhatatlan. Főleg, hogy érettségi előtt állnak.
Molnár Bence, a Füleki Gimnázium diákja, a kötelező magyar, szlovák és angol nyelv mellett további három tantárgyból is vizsgát tesz.
„Negyedik kötelező tantárgynak a kémiát választottam, és emellett még biológiából és fizikából fogok érettségizni. A budapesti Semmelweis Egyetemre adtam be a jelentkezésemet, ahova a fizika és a biológia tantárgy szükséges nekem”- mondta.
Emellett szombatonként online felkészítőn vesz részt emelt szintű biológiából, hogy fel tudja venni a versenyt a magyarországi kortársaival. Az emelt szintű érettségi miatt viszont nem kell izgulnia, ugyanis Magyarország engedményeket tett e téren.
- részletezte.
A losonci Feketééknél mindkét lány füleki gimnazista. Egy szobában, két laptoppal, fülhallgatóval oldják meg az órákon való részvételt. Az idősebb lány, Fanni számára szinte az egész nap a tanulásról szól: a tanítási órák után az érettségi tételeké a főszerep.
„A tananyaggal nincs probléma, mivel mindent megkapunk, amire szükségünk van, meg ugye az előző évekből is rengeteg jegyzetünk van. Inkább a motiváció elvesztésén van a hangsúly. De igyekszek minél többet kint lenni a friss levegőn, szellőztetni az agyamat, felfrissíteni magam, hogy jobban oda tudjak figyelni, tudjak koncentrálni az órákon, és tudjak tanulni is”- avatott be Fanni, aki a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jelentkezett kommunikáció és médiatudomány szakra. Ahogy közeledik az érettségi napja, egyre több időt szentel a tanulásnak.
„Észrevettem, hogy jobban tudok papírról tanulni, mint képernyőről, mivel nagyon zavarja a szememet is már egy idő után. Ugye egész délelőtt úgy tanulunk órákon, és már néha kikapcsolódás az, hogy csak a papírt nézem. És, hogyha írok és jegyzetelek, akkor jobban megmarad a fejemben a tananyag.”
Az idei érettségik két időpontban valósulnak meg. Az írásbeli érettségi teszt részének elmaradása jó hír a diákok számára. Mint mondják, szóban könnyebben meg tudnak nyilvánulni és a tanárok is segítőkészebbek.
„Az írásbelikre, vagyis a fogalmazásokra április 11-e környékén kerül sor, de ez még nem biztos. Természetesen a minisztérium ezt az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően fogja meghatározni” - mondta Péter Juraj, a Füleki Gimnázium igazgatója.
Az áprilisra tervezett írásbeli után a szóbeli érettségik május 17-én kezdődnek a Füleki Gimnáziumban, ahol idén 41 végzős van, ebből huszonnégy a magyar tagozaton. Az eddigi statisztikák szerint a legtöbben szlovákiai, magyarországi és csehországi egyetemekre jelentkeznek. A legnépszerűbbek az orvosi, az informatika és a tanári szakok.