Brüsszelben találkoztak a Kárpát-medence fiatal közösségi vezetői
A Marthos Polgári Társulás és az Esterházy Akadémia négyfős delegációja is részt vett a Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA+) nemzetközi tanulmányútján, amelyet 2026 júliusában rendeztek meg Brüsszelben.
Az Erasmus+ program támogatásával megvalósult kezdeményezés célja, hogy fejlessze az őshonos nemzeti közösségek fiatal vezetőinek tudását, nemzetközi kapcsolatait és közéleti szerepvállalását.
A szakmai program központi helyszíne a brüsszeli Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ volt, ahol a résztvevőket a kisebbségvédelem, az ifjúsági vezetőképzés és a kulturális diplomácia különböző területeinek elismert szakemberei fogadták.
A nemzetközi kitekintést Wencke Andresen, a Youth of European Nationalities (YEN) képviselője biztosította, aki online előadásában mutatta be Európa legnagyobb őshonos nemzeti kisebbségi ifjúsági ernyőszervezetének működését. Előadásában ismertette a YEN felépítését, projektjeit és azt a munkát, amelyet a kisebbségi közösségek fiatal vezetőinek támogatása, nemzetközi együttműködése és érdekképviselete érdekében végeznek.
A résztvevők személyesen is találkozhattak Barabás Andorral, Vincze Loránt európai parlamenti képviselő tanácsadójával, aki korábban a YEN elnökeként is meghatározó szerepet töltött be a szervezet életében. Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke és a projekt egyik főszervezője által moderált beszélgetés során saját életútján keresztül mutatta be, hogyan vezethet az út a diákközélettől és az ifjúsági szervezetektől egészen az Európai Parlamentig.
Gyakorlati példákon keresztül beszélt azokról a készségekről, amelyeket a közösségi szerepvállalás során sajátított el, valamint arról, milyen lehetőségei vannak ma egy fiatalnak, aki közéleti vagy európai szinten szeretne aktív szerepet vállalni. A kisebbségvédelem kérdését is személyes tapasztalatain keresztül mutatta be, közel hozva a résztvevőkhöz az európai érdekképviselet mindennapjait.
A Liszt Intézet munkájába Kovács Zsófia, az intézet igazgatója nyújtott betekintést. Előadásában bemutatta a kulturális diplomácia szerepét, a magyar kulturális intézet nemzetközi feladatait, valamint azt, hogy a kulturális kapcsolatok miként járulhatnak hozzá Magyarország és a határon túli magyar közösségek nemzetközi láthatóságához és kapcsolatépítéséhez.
A program folytatásában Vajda Villő programmenedzser ismertette az intézet éves programnaptárát, rendezvényeit és működését, érzékeltetve, milyen sokrétű kulturális és szakmai tevékenységet végez a brüsszeli Liszt Intézet.
A szakmai nap egyik fontos eleme volt a MYLA+ e-learning platform bemutatása is. A projekt keretében elkészült digitális tananyag a Kárpát-medence magyarlakta régióit és közösségeit mutatja be, azonban nem önmagáért készült: célja, hogy segítse az őshonos nemzeti közösségek fiatal vezetőinek fejlődését és erősítse közös identitásukat. A bemutatót követően a résztvevők nemzetközi csoportokban dolgoztak tovább, és olyan új módszereket, programokat, digitális eszközöket és közösségi kezdeményezéseket terveztek, amelyek a jövőben tovább fejleszthetik a MYLA küldetését és hatékonyabban támogathatják a fiatal közösségi vezetők képzését.
A tanulmányút egyik kiemelkedő eseménye az Európai Parlament meglátogatása volt, ahol Vincze Loránt és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők fogadták a csoportot. A találkozó során részletesen ismertették a Minority SafePack kezdeményezés történetét és eredményeit, beszéltek az őshonos nemzeti közösségek európai uniós érdekképviseletének lehetőségeiről, valamint az Erasmus+ program jelentőségéről. Az előadás valódi párbeszéddé alakult: a fiatalok számos kérdést tettek fel, amelyekre a képviselők saját tapasztalataik alapján válaszoltak.
Az európai intézményrendszer működésének jobb megismerését szolgálta a Parlamentárium interaktív kiállításának és az Európai Történelem Házának meglátogatása is, ahol a résztvevők korszerű, élményalapú formában ismerhették meg az európai integráció történetét és az Európai Parlament működését.
A szakmai programokat kulturális és közösségi élmények egészítették ki. A résztvevők felfedezték Brüsszel legismertebb nevezetességeit, köztük az Atomiumot, a Belga Királyi Szépművészeti Múzeumot, valamint egynapos kirándulás keretében Brugge történelmi belvárosát és az Északi-tenger partvidékét, Oostende környékét is.
A tanulmányút ugyanakkor jóval több volt egy szakmai képzésnél. Az öt nap során a négy partnerszervezet fiataljai valódi közösséggé formálódtak. A közös műhelymunkák, a szakmai beszélgetések és az informális programok lehetőséget teremtettek arra, hogy tartós személyes és szakmai kapcsolatok alakuljanak ki a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett résztvevők között. Ezek a kapcsolatok a jövőben közös projektek, ifjúsági programok és közösségi kezdeményezések alapját is jelenthetik.
A Marthos Polgári Társulás és az Esterházy Akadémia delegációja számos új szakmai tapasztalattal, inspirációval és nemzetközi kapcsolattal tért haza. A Brüsszelben megszerzett tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a felvidéki magyar fiatalok közösségi szerepvállalása tovább erősödjön, és még felkészültebben képviselhessék közösségeiket helyi, országos és európai szinten.