2020. április 23., 17:30

Beíratási körkép a Bodrogközből és az Ung-vidékről

Április 15-én, mint az ország megannyi táján, a keleti végeken is elkezdődött az elsősök beíratása. Ismét aktuálissá vált tehát a visszatérő kérdés: milyen iskolába küldjük a magyar gyereket? Az idei beíratás ugyanakkor rendhagyónak tekinthető, hiszen azon a gyerekek nem jelenhetnek meg, sőt a szülők is több megoldásból választhatnak: vagy online íratják be a választott iskolába gyerekeiket, vagy személyesen teszik ezt az iskola épületében, esetleg a letöltött és kitöltött majd aláírt jelentkezési ívet az iskola postaládájában helyezik el.

Galéria
+1 kép a galériában
Nagyszelmenc. Dobó István Alapiskola

Ami vidékünk városi magyar iskoláit illeti, megkeresésünkkor Királyhelmecen, a Helmeczy Mihály Alapiskolában még nem tudtak pontos számadattal szolgálni, egyrészt mert a beíratás április 30-áig tart, másrészt többféle módon történik, amit még nem összesítettek, de a múlt évinél, amely rendkívül jó eredménnyel szolgált, hiszen  az elsős gyerekek száma meghaladta a 40-et, idén, ismerve az óvoda végzőseit, valamivel kevesebb gyerekre számítanak. Ugyanakkor reménykednek és bizakodnak, hiszen a környező falvakból is várhatóak elsősök.

Tiszacsernyőben, ahol rendkívül erős a szlovák iskola vonzása, 11 magyar elsős van egyelőre, ami ugyan  a múlt évinél kevesebb, de a sok évi átlagnak megfelelő. A végső számot  május elsejére ígérik.

Nagykaposon a magyar óvodából 24 gyerek fog elballagni, ebből 21 a helyi Erdélyi János Alapiskolába készül, de a szlovák oviból is várnak néhány gyereket, és akkor még nem ismert azok száma, akik nem jártak óvodába. Eddig a jelentkezők száma meghaladta a 30-at, de az iskola vezetése hiszi, hogy ez a szám még tovább emelkedik. Az egészen bizonyos, hogy tudnak majd két első osztályt nyitni.

Ami pedig a vidéki iskolákat illeti, a bodrogszerdahelyi alapiskolában az elmúlt éven 16 elsős volt, és idén már a jelentkezők száma elérte a tizenötöt, tehát panaszra nincs okuk.

A nagytárkányi iskola 17 elsőst mondhat magáénak, ez a szám felülmúlja a várakozást. Ahogyan az iskola igazgatónője elmondta: a jelentkezők között nagy meglepetésükre  akad még szlovák szülők gyermeke is.

Végül a nagyszelmenci Dobó István Alapiskola igazgatója is elégedett a 18 jövendő elsőssel, ráadásul két gyerek helyzete még függőben van, tehát számuk akár 20-ra is emelkedhet. Ez ugyan a múlt évi helyzethez képest valamivel kevesebb, de a sokéves átlaghoz képest kitűnő eredménynek számít. Sajnos, sehol sem számoltak be arról, hogy az óvodai felújítások jelentősen megemelték volna a jövendő magyar diákok számát.

A hallottak alapján tehát leszűrhető:

a régió magyar iskoláiban az elmúlt évihez képest nem változott jelentősen a helyzet, de az  összlétszámot illetően némi csökkenés várható.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.