2023. február 9., 08:00

Az óvodai illeték is emelkedik, nem csak az étkeztetés díja

Nem könnyű ma kisgyermekes szülőnek lenni. Januárban hidegzuhanyként érkezett a hír, hogy az iskolákban és óvodákban emelik az étkeztetés árát. Ezen a legtöbben nem csodálkoztak, hiszen az élelmiszerárak egy év alatt az egekbe szöktek. Újabban pedig már arról lehet hallani, hogy az óvodai illetékeket is feljebb srófolják. Ez a két tétel együtt havonta egész komoly összeget tehet ki, hát még ha valakinek két óvodása is van egyszerre. Hogy van ez a magyar óvodákban? Utánajártunk.

óvoda - óvodás
Fotó: TASR
A Pozsony megyei óvodák sem kerülik el az illetékemelést

Már a tavalyi tanévkezdéskor sejteni lehetett, hogy az új évtől a legtöbb óvodában emelkedni fognak az illetékek, a növekvő élelmiszerárak miatt pedig az óvodai étkeztetés is. Az oktatási tárca már tavaly novemberben közzétette az új módosított étkezési keretszámokat és a korábbi háromról ötre emelte az étkezési sávokat. Bár sok helyen még csak most tanácskoznak az óvodákat fenntartó önkormányzatok az óvodai illeték nagyságáról, van, ahol már most tudni lehet, hogy nagy valószínűséggel duplájára emelkedik az illetéket.

Nálunk egyelőre még nem változott az illeték nagysága, de az interneten már fent van a tervezet, a képviselő-testület pedig február 14-én tanácskozik a kérdésben. A tervezet alapján 60 euróra emelnék fel nálunk az óvodai illetéket, tehát a duplájára, ha a testület megszavazza”

 – mondta portálunknak Nagy Mónika, a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Óvoda és Iskola igazgatója.

Mivel a tervezet jelenleg véleményeztetés alatt van, az óvoda szülői szövetsége összeállított egy hozzászólást, amelyben a nemtetszésüket is kifejezték a jelentős emelés miatt, mondta az igazgató.

A szülők szerint ugyanis nem indokolt ekkora emelés, mivel ennyire azért nem mentek fel az árak. De nemcsak az illetékemelésről van szó, hanem a konyhahasználati díjról is és az ebédjegyek árának emeléséről is”

– mondta, hozzáfűzve, a konyhahasználati díj 10 euróról 15-re emelkedik, az ebédjegyek tekintetében pedig a 4. étkezési sávba sorolják be az óvodát, eddig az olcsóbb ebédjegyet jelentő 3. sávban voltak.

óvoda - óvodás
Fotó:  TASR

Félben idén valószínűleg még elkerülik az illetékemelést az óvodában.

Mivel nekünk lekötött szerződésünk van az energiaárakra – sikerült az utolsó pillanatban meghosszabbítani a szerződésünket – így ebben az évben nálunk nem változik az óvodai illeték, marad az eddigi 17 euró. Valószínűleg szeptembertől fogunk csak majd ezzel a kérdéssel foglalkozni”

– mondta portálunk kérdésére Pomichal István féli polgármester. Hozzáfűzte: az ebédjegyek árának emelését azonban ők sem kerülték el, és enyhén módosultak a rezsiköltségeik is.

A Pozsony-Óvároshoz tartozó belvárosi magyar óvodának egyelőre még nincsenek hivatalos információi arról, hogy emelkedik-e és mennyire az óvodai illeték, mivel még nem kaptak értesítést erről az önkormányzattól, mondta érdeklődésünkre Turján Melinda, az Augusztus 29. utcai óvoda igazgatója.

Egyelőre még nem tudjuk, melyik étkezési sávba sorolnak be végül bennünket, most várjuk erről is az értesítést, eszerint módosul majd az ebédjegyek ára is”

– fűzte hozzá Papp Tímea, aki az óvoda konyhai költségeiért felelős. (dunajszky)

Nem lesz drasztikus, de emelnek a Dunaszerdahelyi járás óvodáiban is

Ahogy megtudtuk, néhány óvodában márciustól növekszik az illeték, ám drasztikus emelésekkel egyelőre nem kell számolniuk a szülőknek.

Ahol a község ki tudja gazdálkodni az összeget, ott nem változik az illeték.

Sok intézményben még nem döntöttek arról, hogy lesz-e intézkedés ez ügyben, máshol még azt sem tudják, hogy kell-e emelniük az összegen.

Csáky Henrietta vásárúti szülő nem tud az emelésről, de azt hallotta, hogy a csallóközi falvakban, ha emeltek is valahol a hozzájárulási illetéken, akkor az nem terheli meg annyira a pénztárcát, ellentétben például a pozsonyi óvodákkal, ahol sok helyütt a magas alapdíjat a duplájára emelték.

Egy magát megnevezni nem kívánó dunaszerdahelyi apuka bosszankodva panaszolta, hogy amikor ő óvodába járt, a szülőknek nem kellett fizetniük ilyen díjat, most meg 50 százalékkal emelik az ugyan nem magas illetéket, de ha minden apró kiadást összeadnak egy hónapban, akkor a sok kicsi sokra megy.

Egy somorjai anyuka, aki szintén nem szerette volna felfedni kilétét, már tud az emelésről, de annak összegéről még nem tájékoztatták őt.

óvoda - óvodás
Fotó:  TASR

Megkeresésünkre a nagymegyeri magyar óvodában úgy tájékoztattak bennünket, hogy az emeléssel mindenképpen számolni kell, drasztikus lépésekre azokban nem kell gondolni. Mivel a hozzájárulási díj alapból egy kicsi összeg, azt fogják megemelni valamennyivel, ám a pontos összegről csak a soron következő gyűlésen döntenek.

A vásárúti óvoda igazgatónője, Madarász Varga Anita elmondta, hogy a 10 eurós havi hozzájárulási illetéket tartani tudják, de az óvodai étkezés díjait emelniük kellett.

A nyárasdi alapiskola igazgatója, Török Tamás részletesebben is kifejtette véleményét: Szerinte kormányunk (nem átgondolt) döntéseinek folyamatosan a hétköznapi emberek,valamint a polgármesterek és az állami szolgáltatásokat működtető közintézmények isszák meg a levét.

„Tudjuk, hogy az önkormányzatokra rádobták a nedves lepedőt már rég, a törvényeket viszont be kell tarta(t)niuk. Ha egyszerűen a lehetetlenből kell enni adni, akkor valami hozzájárulást elvárnak azoktól, akik a szolgáltatást, az ebédet igénylik. Emiatt viszont kevesebben étkeznek. Mi van a többi diákkal? Esznek majd otthon (lehet, ugyanannyiért, vagy drágábban, esetleg mellőzik az ebédet?).

Matematikailag a kevésszer drága és a sokszor olcsó is ugyanannyira kevés az önkormányzatok számára. Fizetni kell a szakácsnőket, a villany- és gázszámlát, fogyó eszköz a tányér, a mosogatószer (ahogy a türelem is).

Mese nincs, ezt valakinek meg kell fizetni, de jó lenne, ha kormányunk végre eldöntené, hogy akar-e egészséges jövő nemzedéket, segít-e a fejlődésükben, vagy nőjön a gaz, ahogy esik rá az eső. Nem megoldás továbbhárítani ezt a terhet az önkormányzatokra, az iskolákra, de még a szülőkre sem” – sommázza. (lacza)

Havi 100 euró nem kevés

A füleki Nagy Nikolett két fiúgyermek édesanyja. Máté szeptemberben kezdte el az első osztályt a II. Koháry István Alapiskolában, Ádám szintén szeptembertől a füleki Štúr Utcai Óvoda ovisa. Nikolett elmondása szerint az utóbbi években rendszeresen emelte a város az óvodai hozzájárulás összegét.

Az idősebb fiamnál az első évben 8 euró, a második évben 12 euró volt ez az összeg, ehhez jött az étkeztetés ára. Az utolsó évben viszont már ingyenes volt az óvoda és az ebédet is kedvezményesen kapta”

– mondta.

A hároméves Ádám esetében szeptembertől januárig megmaradt a havi 12 eurós hozzájárulás, januárban ezt az összeget 15 euróra emelte a város. Ehhez jön az étkeztetés, ami havi 30-35 euró között mozog, és a 3 euró spórolás az osztály kasszába. Így havonta 50 euróba kerül Ádám óvodáztatása.

„Várható volt az emelés, hiszen mindennek felment az ára. Vélhetően a rezsiköltségek növekedése játszik közre ebben az esetben is. Ezért úgy kell igazítani a családi kasszát, hogy jusson mindenre” – tette hozzá Nikolett.

óvoda - óvodás
Fotó:  TASR

Az csak hab a tortán, hogy az iskolai étkezés ára is növekedett januártól, így nagyobb fia ebédje havonta 40 euró körüli kiadást eredményez. Ehhez jön a napközi díja, ami havonta 7 euró, így Máté esetében is összegyűlik a havi 50 eurós kiadás.

Két gyermek esetében ez a 100 euró elég megterhelő, főként, hogy minden másnak az  ára is felment. Ezért sok kicsi sokra megy alapon, nagyon be kell osztani a pénzt”

– zárta szavait Nagy Nikolett. (szvorák)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.