A szakmák ünnepe Dunaszerdahelyen
Január 21-én a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola adott otthont a Szakma Sztár Fesztivál dunaszerdahelyi elődöntőjének. Az eseményen 94 tehetséges diák mérte össze tudását olyan hiánypótló szakmákban, mint a szakács, cukrász, pincér, asztalos vagy kőműves.

A nívós megmérettetés lebonyolítását – melyen 2015 óta a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával vehetnek részt a külhoni magyar szakközépiskolások – immár tizenegy éve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) látja el a Felvidéken.
Az esemény célja, hogy a tehetségek támogatása mellett ráirányítsa a figyelmet a szakmunka jelentőségére, hiszen – ahogy a szervezők hangsúlyozták – egy jó szakma felér egy diplomával, és a társadalom szempontjából is kulcsfontosságú értéket képvisel.
A dunaszerdahelyi elődöntőt Vida Aranka igazgatónő üdvözlő gondolatai nyitották meg, aki a verseny fontosságára és a minőségi szakmunkások hiányára hívta fel a figyelmet.
Ezt követően Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnökének köszöntője hangzott el, aki a mesteremberek munkáját méltatta:
– hangsúlyozta az elnök asszony. Beszédében továbbá köszönetét fejezte ki a felkészítő pedagógusoknak, akik időt és energiát nem sajnálva segítik a diákok fejlődését.
Végül Majer Anna, a rendezvény koordinátora (SZMPSZ) ismertette a verseny gyakorlati tudnivalóit, majd sok sikert kívánt a résztvevőknek.
A Szakma Sztár hazai népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az SZMPSZ-hez idén rekordszámban érkeztek jelentkezések: országos szinten 52 pedagógus 204 diákja, 15 iskola 18 szakiránya képviselte magát a rendezvényen. Az elődöntők hat helyszínen zajlottak: Komáromban, Kassán, Dunaszerdahelyen, Ógyallán, Királyhelmecen és Perbenyiken. Az itt sikeresen szereplő diákok továbbjutnak a Magyarországon megrendezett válogatóra, ahol a hangsúly a gyakorlati tudáson lesz. A verseny döntőjét Budapesten, a Hungexpo-n tartják majd, ahol a szakmák legjobbjai mérhetik össze rátermettségüket.
A dunaszerdahelyi elődöntő hátralévő része a szakmák megbecsülésének jegyében telt. Az SZMPSZ és a társszervezők hangsúlyozzák, hogy a szakképzett munkaerő elismerése nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is fontos szerepet játszik. Utóbbi ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok motiváltak legyenek olyan hiánypótló szakmákat választani, amelyek közösségünk számára is kiemelkedő jelentőségűek.
(Forrás: Olláry Ildikó)