2019. december 6., 14:52

A Stampay Hét fókuszában az extrémizmus

A köbölkúti Stampay János Alapiskolában már tizednegyedik éve tartanak szakmai hetet a névadó tiszteletére.

Klobusitzky György, a Budapesti Rendőrtiszti Főiskola nyugalmazott oktatója
Galéria
+2 kép a galériában
Klobusitzky György, a Budapesti Rendőrtiszti Főiskola nyugalmazott oktatója

Ekkor megkoszorúzzák a sírját és felidézik munkásságát. Emellett aktuális témákkal és problémákkal is foglalkoznak, kézműveskednek, sportolnak és a szórakozásra is szakítanak időt. A hét több programjába a szülők is bekapcsolódtak. 

Fókuszban az extrémizmus

Az iskola az idei héten az extrémizmus témakörét járta körbe. A felső tagozatosok interaktív előadásokba kapcsolódhattak bele, melyek a szélsőséges csoportok veszélyeire, illetve a drogmegelőzésre hívták fel a figyelmet. A keddi napon Farkas Zsolt szőgyéni plébános, aki speciális pasztoráció keretében foglalkozik az extrémizmussal Vigyázz a gyermekedre! címmel a szülőknek is tartott előadást. Ismertette velük, milyen figyelmeztető jelekre kapják fel a fejüket.

Elmondta,

főleg a zárkózottabb típusú fiatalok csapódnak szélsőséges csoportokhoz, mert ők könnyebben befolyásolhatók.

A fiatalnak hirtelen lesz véleménye, megváltozik az öltözködése, viselkedése, újfajta zenéket hallgat. Ezekre a jelekre, az elejtett mondatokra kell nagyon figyelniük a szülőknek, hogy időben közbeléphessenek, kérhessék szakember segítségét. Az értékes időtöltések, közösségek – sport, cserkészet, Biblia-kör, táncegyüttes – által megelőzhető, hogy gyermekeink extrém csoportosulások tagjaivá váljanak. Az atya az előadás végén be is mutatta azokat a pólófeliratokat, szimbólumokat, amit a megelőzés szempontjából jó ha ismer a szülő.

Csütörtökön Klobusitzky György, a Budapesti Rendőrtiszti Főiskola nyugalmazott oktatója várta a felső tagozatosokat egy rendhagyó drogprevenciós előadásra, a legális és illegális drogokról. A nyolcadikos és kilencedikes tanulók már a szakmai hetet megelőzően is foglalkoztak az extrémizmus tárgykörébe tartozó témával. Egy névtelen kérdőív kitöltésével nyilatkoztak az álhírekkel kapcsolatos információkról a világháló veszélyeiről, valamint az internethaszálati szokásaikról.

A hetet jó hangulatú Mikulásfutással zárták a falu főutcáján Gálik Ervin ultrafutó részvételével, akinek példája sportolásra és a futás szeretetére buzdította az iskola tanulóit.
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.